Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Tanulmányok Asbóth Sándorról - Csorba György: Asbóth Sándor az Oszmán Birodalomban

Asbóth Sándor az Oszmán Birodalomban

49

nem kívánatos és egyben veszélyes is az emigráció vezetőjére nézve. Sikerült Kossuthot meggyőzniük, s Asbóthékon keresztül rábeszélni Dembinskit, hogy kérje át magát a lengyel légióhoz és utazzon el Kons- tantinápolyba; ellenkező esetben az emigráció bírósága elé fogják citálni. Az őrnagy elfogadta a méltányos menekülési lehetőséget, és elhagyta a várost.16

Közben intenzíven folytak a diplomácia tárgyalások a menekültek további sorsáról. Hosszas alkudozásokat követően született megegyezés arról, hogy az emigráns vezetőket a kis-ázsiai Kütahyába fogják internálni, bár az időtartamról még sokáig tartott ezután is a vita.17 Az internálás kérdésében akkor következett be éles fordulat, mikor 1850 februárjában George Marsh új konstantinápolyi amerikai ügyvivő átadta Claytonnak, az USA külügyi államtitkárának ajánlatát a menekültek Egyesült Államokba való szállításáról. A Porta örömmel támogatta a tervet, de az osztrák kormány továbbra is internálás alatt akarta tartani a legfőbb vezetőket. A nem internáltak Amerikába távozása ellen nem emelt elvi kifogást, de Schwarzenberg március 19-én arra utasította Stürmer internunciust, hogy minden vezető személyiséget intemáltasson Kütahyába. Ugyanakkor az ott tartózkodás idejét is minél hosszabb időben kívánta meghatározni. Stürmer hosszas tárgyalások után elérte, hogy ötvenöt emigráns száműzetési helyéül a kis-ázsiai Kütahyát jelölték ki.18

Az internálás bejelentésére és elfogadtatására Sumlára érkező Ahmed Vetik efendi tiszteletére február 5-én este az emigránsok közül mintegy kétszázan gyűltek össze Asbóth szállásán. Énekekkel, köszöntőkkel fejezték ki tiszteletüket az oszmán küldöttnél, akit arra kértek, engedélyezze, hogy Kossuthot követhesse Kütahyába az, aki akarja.19

Február 8-án reggel 9-kor a magyarok összegyűltek, és Kossuth beszédet tartva felvázolta az emigrációra vonatkozó döntéseket. Kérdésére, hogy „ együtt kiván-e maradni száműzendő testvéreivel, s kíván e velők, mint eddig, úgy ezután is jóban, roszban osztozni a közös ügyért, mellynek együtt voltak harczosi, vagy nem?” Asbóth és néhányan: „éljen! együtt maradunk mindnyájan, éljen!... ” kiáltásokkal reagáltak. Egressy szerint Asbóth lakásán egy aláírási ív már elő volt készítve, s felszólította azokat, akik vezetőiket nem akarták elhagyni, hogy nevüket oda írják fel.20 Az ívet száztizén írták alá, közülük Ihász alezredes külön kijelentette, hogy „tulajdon költségén" is követi Kossuthot, s rajta kívül még tizenkét fő nyilatkozta azt - elsőként Asbóth —, hogy „bármi körülmények közt a Kormányzó urat követni akarja. ”21

Február 10-én Kossuth a kíséretéhez tartozókat, köztük Asbóthot is magához hívatta, s tudatta velük, hogy csak 24 főt vihet magával Kütahyába, így sokuktól el kell majd válnia. Másnap az említett társaság Ahmed

Vetik előtt kijelentette, hogy nem hagyja el a kormányzót. Este Asbóth és Házmán Ferenc újra meglátogatta az oszmán küldöttet, aki közölte, hogy Kossuthtal ösz- szesen 25 fő mehet, beleértve a cselédeket is, de egyben kérte, hogy ezen személyeket másnap reggelig nevezzék meg. A névsorban Kossuth és neje után rögtön Asbóth következett, mint a tábori segédkar tagja.22

Süleyman Refik bey ezredes, az internáltak felügyeletére rendelt oszmán parancsnok, a Kis-Ázsiába küldendő menekültek között 18 650 kurust osztott ki, amelyből hétezer Kossuthot illette. Külön érdekesség, hogy az Asbóthnak juttatott háromszáz kurust Kossuth összegébe számították be, illetve, hogy Batthyány Káz- mér nem kapott ebből a pénzből.23

Kossuth végül kemény alkudozások után elérte, hogy viszonylag népes csapat - összesen ötvenhét fő - indulhatott el Kütahyába február 15-én.2418-án a magyar történelemből jól ismert Vámára érkeztek, majd másnap a Táir-i Bahri nevű gőzőssel folytatták útjukat, így kerülték el a törökök, hogy Konstantinápolyon a szárazföldön keresztül kelljen áthaladnia a menekülteknek. Majdnem kerek egy napi hajóutat követően 20- án érkeztek meg Gemlik kikötőjébe, ahonnan 24-éig ki sem mozdultak a rossz idő miatt. 25-én érkeztek meg Bursába, ahol az előzetesen előkészített hotel helyett a transzport parancsnoka, Süleyman Refik bey inkább a katonai laktanyát választotta szálláshelynek, s kiváltképp Kossuth közvetlen környezetét zsúfolta be oda török katonákkal körülvéve. Bár a téli időjárás miatt egészen április 6-ig nem indultak tovább, az emigránsok alapvetően kellemes emlékeket őriztek erről az időszakról. Végül április 12-én érkeztek meg Kütahyába.25 A város északkeleti bejáratánál egy hegy aljában állott az a paralelogramma alakú, egyemeletes kaszárnya, ahol elhelyezték a többséget. Az emelet közepén egy „kirugó pontban” Kossuth és családja lelt szállást, míg ugyanennek az épületnek egyik szegletében lakott Asbóth is, akinek három lovát a kaszárnya feletti dombon lévő istállóban helyezték el.26

Kossuth itt sem tétlenkedett, már április 18-án rengeteg diplomáciai iratot küldött szét, lényegében változatlan tartalommal, amelyben helyzetüket elemzi, leginkább fogságként, mintsem internálásként értékelve azt. Levél ment külön Palmerston angol külügyminiszternek, Canning angol, Aupick francia és Marsh amerikai követeknek, valamint Teleki Lászlónak is beszámolt helyzetükről. A leveleket fogalmazványokból, illetve másolatokból ismerjük, amelyeken csak a kormányzó neve szerepelt, de a Canningnak küldött levélen megtalálható Asbóth, Batthyány, Gyurmán, Mészáros, Wysocki és még négy lengyel aláírása.27

Április 19-én, húsvét napján Asbóth szobájában gyűltek össze a menekültek, ahol énekkart alakítottak, illetve Ács Gida református lelkész tartott egyházi be