Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Tanulmányok Asbóth Sándorról - Hermann Róbert: Asbóth Sándor és Julius Haynau afférja 1848 májusában
Asbóth Sándor és Julius Haynau afférja 1848 májusában 29 ból a féktelenségből, ahogyan Haynau a magánéletben nyilatkozni szokott, fel kell tételeznie, hogy az a beszéd hevében könnyen olyan szavakat ejthet ki, amelyek egy ilyen magas rangú katona tekintélyét, és ezáltal közvetve a helyőrség és a megyei hatóságok közötti szükséges egyetértést csorbíthatják, úgy véli, hogy mind a legfelsőbb szolgálat, mind Haynau érdekében ténykedik akkor, amikor azt kéri, hogy az altábornagyot helyezzék át más szolgálati helyre, s gondoskodjanak Temesváron a pótlásáról.37 A forrásokból, mint láttuk, nem derül ki egyértelműen, mi is hangzott el május 7-én a főőrségnél Asbóth és Haynau között. Ugyanakkor Piret Latournak küldött jelentéséből kitűnik, maga a főhadparancsnok sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy Haynau hevesebben nyilatkozott, mint ahogy az célszerű lett volna. Piret - legalább is, ami Haynaut illeti - e tekintetben nyitott kapukat döngetett. Haynau ugyanis május 7-én (talán nem függetlenül az Asbóthtal történt szóváltástól) írásban is kérte Latour hadügyminisztert, hogy saját ezrede élén harcolhasson az észak-itáliai hadműveletekben. Az eredeti beadvány sajnos elveszett, tartalmát csak Theodor Baillet de Latour cs. kir. hadügyminiszter május 12-én kelt válaszából ismerjük. Ebben ugyan örömét fejezte ki Haynaunak igazi katonai érzelmeiért, derék katonai szelleméért, de kijelentette, hogy a jelen körülmények közepette nem teljesítheti a kérést.38 De Piret is hasonló választ kapott öt nap múlva, május 17-én. Ebben Latour ugyan együttérzően nyugtázta Piret jelentését, de közölte, jelen helyzetben nem lehetséges Haynau számára új beosztást adni, s egyelőre csupán azt tűzi ki célul, hogy az első megfelelő alkalmat felhasználja erre.39 Az alapkonfliktus, tudniillik a Magyarországon állomásozó cs. kir. katonaság és a magyar kormányzat viszonya ugyanakkor rendeződni látszott. Május 7-én, ugyanazon a napon, amikor Asbóth és Haynau összeszólalkozott, s amikor Haynau kérte Latourtól az áthelyezését Eszak-Itáliába, V. Ferdinánd király a négy magyarországi főhadparancsnokságot, a budait, a zágrábit, a szerémségi-szlavóniait és a bánságit, a magyar kormányzat alá rendelte.40 Piret május 20-án hirdette ki a rendeletet; tehát még Haynau is olvashatta, hogy a magyar kormány immáron uralkodói felhatalmazás birtokában rendelkezhet többek között a bánsági csapatok felett is.41 Haynau Latour május 12-i válaszának megérkezése után visszatért Grazba, s állítólag elhatározta, hogy kéri nyugalmaztatását.42 Vukovics Sebő, aki május 24. óta immár a Délvidék királyi biztosa volt, május 31-én jelentette Szemere Bertalan belügyminiszternek, hogy Haynau háromhavi szabadsággal elhagyta Temesvárt. „ ...remélem, vissza sem jön ” — írta.43 Haynau távozása régóta érett, de a közvetlen kiváltó ok alighanem az Asbóthtal történt összeszólalkozás volt. Utólag persze elmélkedhetünk azon, hogy ez jó volt-e vagy sem? Ha Haynau Temesvárott marad, nagy valószínűséggel komoly szerephez juthat az 1848 októberében kibontakozó katonai ellenforradalom időszakában, s valószínűleg jóval több kellemetlen pillanatot szerez a bánsági magyar csapatoknak, mint ahogy azt a temesvári gamizon csapatai egyébként tették. Ugyanakkor lehet, hogy ha ekkor Magyarországon marad, soha nem lesz belőle a magyarországi cs. kir. hadsereg fővezére; hiszen végül is itáliai sikerei, ottani energikus ténykedése, rámenőssége, a kegyetlenségig határozott magatartása hívta fel rá a birodalom vezetőinek figyelmét. Mindez persze csak találgatás. Az azonban mégsem volt kis dolog, 1848 tavaszán sem, hogy egy 38 éves vízépítő mérnök távozásra sarkalljon egy 64 éves, szolgálatban megőszült cs. kir. altábornagyot. Asbóth tehát elérte, hogy Haynau távozzon. Tudjuk, egy év múlva visszajött. Ezt már sem Asbóth, sem más nem tudta megakadályozni. így hát Asbóth volt kénytelen távozni.
