Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Tanulmányok Asbóth Sándorról - Hermann Róbert: Asbóth Sándor és Julius Haynau afférja 1848 májusában

28

Hermann Róbert

zott mindaz a hír és esemény, ami az elmúlt hetekben felizgatta. „A magyar kormány Pesten, ahol az orosz cár, a Radetzky gróf, tábornagy és Fiquelmont gróf, miniszter elleni orgyilkosság erénynek nyilváníttatott, sőt, egyenesen felhívtak rá; ahol Velence átadása, császári hadianyagok elrablása helyeseltetett, és ahol az Itáliába erősítésül rendelt csapatok elvonulása minden lehetséges módon akadályoztatni kísértetik, - semmiféle rokonszenvre nem találhat; a makacs követelés, hogy a magyar ezredeket hozzák vissza az országba akkor, amikor az osztrák állam az itáliai lázadás elfojtásával foglalkozik, és a szárd királlyal és Dél-Itáliából a lázadók segítségére küldött csapatokkal háborúban áll, - a pesti bizottmány felhívásai a cs. kir. magyar csapatokhoz, hogy ne lőjenek a lázadókra, az osztrák állam ezáltal történő megbénítása, és a meggyengítését célzó mesterséges ténykedés a jelen időszakban, - nem ad okot bizalomra az sem, hogy a magyar minisztérium a magas főhadparancsnokságnak kísérletképpen fenyegetések közepette közölt parancsok, és azon hiedelme számára, amely szerint mind maga a főhadparancsnokság, valamint a Magyarországon állomásozó cs. kir. német csapatok neki tartoznak engedelmességgel, a Bécsben valamennyi más tartomány számára fennálló minisztérium beleegyezését megpróbálja megszerezni, és azt őfelsége legmagasabb akaratán alapulónak szeretné látni. ” Mindeddig nincs a történelemben példa arra, hogy egy hadsereg, amely ugyanazt az esküt tette, két hadügyminisztérium alatt álljon. Haynau ezután a hadsereg irányításának praktikus problémáit ecsetelte, majd így folytatta: „A horvátok, szlavónok és az erdélyi szászok eleddig egyetlen alkalommal sem működtek áruló módon az osztrák uralkodóház ellenében, most is ezt tanúsítják, mivel nincs saját minisztériumuk és a magyart nem ismerik el, ezzel szemben a Bécsben létező alatt állni és ezáltal az Ausztriával korábban és jelenleg, különösképpen ugyanazon alkotmány szerint még szorosabban egyesülve lenni és maradni akarnak. A magyarok ezzel szemben oly sok alkalommal és azon korszakokban, amikor előnyöket próbáltak elérni, Ausztria ellenségeivel szövetkeztek, amit az összeesküvések tanúsítanak. Most pedig makacsul, mondhatni vakmerőén az követelik, hogy az országban lévő valamennyi nem magyar cs. kir. csapat feltétlen rendelkezésük alá állíttassék. Mi más lehetne ezzel a céljuk, mint az a szándék, hogy a császári házhoz hűséges csapatokat az ugyanahhoz iránt hűséges alattvalók ellen fordítsák? ”

Mindezen gondolatok indították arra, hogy emlékeztesse Asbóthot: ,,A tábornokok és a hadsereg csupán őfelségének engedelmeskedik annak orgánumán, a bécsi hadügyminiszteren át; az Ön minisztériumával nincs mit végeznünk és tennünk; a cs. kir. hadsereg valamennyi tisztje ugyanezen a véleményen van. ” Erre Asbóth azon

szavakkal, „most már eleget hallottam”, eltávozott. Haynau szerint „az érdemkoszorúzta Kossuth miniszterről”, ahogyan Vukovics nevezi, nem esett szó.

Haynau ezután kérte Piret-t. hogy igazoló iratát küldje meg az osztrák hadügyminisztériumnak, azzal, hogy biztosítsa azt a sor- és a határőrcsapatok legeslegjobb szelleméről, mely utóbbiak rövid idővel azelőtt, amikor Haynau arra utazott, oda nyilatkoztak, hogy őfelsége ne hagyja el őket, s ne akarja a magyarok alá vettetni őket; eszközölje ki ezeknek továbbra is a bécsi minisztérium alatt maradását, s ezáltal akadályozza meg azt a benyomást és azokat a következményeket, amelyek előállnának, ha az olyannyira odaadó cs. kir. csapatokat arra kényszerítenék, hogy az osztrák minisztériumon kívül másikat ismerjenek el; emellett jelentse Haynau azon igénytelen véleményét, hogy jelen időpontban amikor ebben az országban minden nyugodt polgár a magyar kormány zsarnokságától és terrorizmusától - amellyel az már mostanság fellép - tart, a császári házhoz még hű népek alkalmazásával, amelyek száma jelentősebb, mint gondolhatni, és a bécsi minisztérium alatt maradó csapatokéval meg lehet akadályozni a véres forradalmat, amelytől általánosan félnek.36

Piret május 11-én továbbította Vukovics átiratát és Haynau igazoló iratát a cs. kir. hadügyminisztériumnak azzal, hogy ez utóbbi továbbítását maga Haynau kérte. Közölte, hogy ezt semmilyen vonatkozásban nem tagadhatja meg, ugyanakkor tartózkodik a Haynau által leírtak közelebbi megvilágításától, mert ehhez nem rendelkezik megfelelő eszközökkel, s csak az itteni és ez országbeli események legújabb történetére vonatkozó fájdalmas adatok terhes ismétlése telne tőle, amelyeket a hadügyminisztérium a korábbi elnöki jelentéseiből már ismer. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a temesvári helyőrség legvégső esetben kellő módon ellen tudna állni egy, a törvényes király elleni forradalmi lázadásnak, amely miatt Haynau - Piret számára ismeretlen forrásból származó módon - aggódik. Éppen ezért Haynau riogató beszéde Piret-t jobb meggyőződése ellenére bizonyos értelemben, de semmi esetre sem az ügy jól felfogott érdekében nyilvánosabb rendszabályokra kényszeríti, s nem olyanokra, amelyeket megfelelőnek tart ahhoz, hogy minden eshetőséggel kötelessége szerint szembeszállhasson.

Piret mindezek alapján úgy vélte, hogy Haynau a jelen körülmények közepette nincs a helyén (hozzátéve, hogy Haynau közlése ezt a véleményét bizonyára a cs. kir. hadügyminisztérium számára is alátámasztja), s hogy Haynau nem az az ember, aki őt, Piret-t napról napra nehezebb helyzetében bármilyen vonatkozásban hasznosan támogathatná. Sőt, tartani kell attól a sajnálatos fordulattól is, hogy Piret, esetleges betegsége alkalmával őt lenne kénytelen ideiglenesen megbízni a főhadparancsnokság ügyeinek vezetésével. Miután ab-