Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Tanulmányok Asbóth Sándorról - Hermann Róbert: Asbóth Sándor és Julius Haynau afférja 1848 májusában

Asbóth Sándor és Julius Haynau afférja 1848 májusában

27

esetben megsértett közérzetnek törvény kívánata szerint elégtételt adni, jövendőben pedig hasonló kárhozatos tények lehetőségének elejét venni. ”33

Vukovics érvelése csaknem kifogástalan volt, leszámítva talán „a király egyenlő a kormánnyal, a kormány sértegetése pedig a felségsértéssel” logika alkalmazását; ami ellen a reformellenzék az 1830-as években olyan lelkesen küzdött. Az átirat határozott hangvétele nyilván meghökkentette Piret altábornagyot, annál is inkább, mert ilyesmi két hónappal korábban még tökéletesen elképzelhetetlen volt. Miután azonban nem akarta élezni a helyzetet, intézkednie kellett.

Ez nem lehetett teljesen ellenére, hiszen Haynau- ról ő maga sem volt túl jó véleménnyel. Haynaut egy évvel korábban helyezték Temesvárra, ahol rövidesen megbetegedett, s több hétig volt betegszabadságon. A cs. kir. tábornokokról ez idő tájt a főhadparancsnokok írtak minősítést (úgynevezett viseleti jegyzéket). Piret 1847. november 15-én írott viseleti jegyzéke szerint a betegség nagyon megviselte Haynaut. 61 éves, de inkább jó karban lévő hetvenesnek látszik, s jelenleg csupán kevéssé alkalmas a szolgálatra. „ Mint már korábban is tudtam, ez a tábornok ugyan alaposan ismeri a szolgálatot, de dicsőségét keresi a szabályok kihegyezésében azért, hogy olyan egyének ellen, akik neki nem tetszenek, vádpontokat találhasson, hogy ezeket kiszámított gyűlölséggel gyötörhesse, vagy üldözhesse, vagy ha lehetséges, megbuktathassa. Egyébiránt a katonai tudományban nagy rátermettséggel és szolid ismeretekkel bír, azonban igen szenvedélyes, s a katonai tisztességet majdnem sértő fösvénység jellemzi, olyannyira, hogy mindeddig egyetlen lovat sem tart. Kérdéses, vajon visszamaradt gyengeségéből felépül-e annyira, hogy ismét alkalmas legyen harctéri szolgálatra, azonban erkölcsi tulajdonságai miatt mindenki azt szeretné, ha eltávolítanák, mert senki sem szeret érintkezni vele; talán legjobb volna nyugalomba helyezni. ”34

A jellemzés nem túl hízelgő, s Haynau alaptermészetének jellemző vonásaira mutat. Az alárendeltek „gyötrése” az önmagával szemben is kíméletlen katona másokkal szembeni túlzó elvárásainak következménye. A korábban jó gazdaként jellemzett Haynau immár fösvénynek mutatkozott, ami remek tulajdonság egy hadsereg élén, de békeidőben, amikor a tábornokok bizonyos reprezentációs kötelezettségekkel is rendelkeztek, valóban sérthette az elöljárók érzékenységét is.

Piret tehát 1848. május 7-én eredetiben átküldte Haynaunak Vukovics levelét, s kérte, hogy írásban nyilatkozzon arról, milyen értelemben adott előző napon okot Asbóth előadására, annak érdekében, hogy a Vukovicsnak adandó válaszban vagy egyébként is, az ügy elintézése érdekében a szükséges helyes álláspontot foglalhassa el.35

Haynau május 10-én válaszolt az utasításra. Piret

utasítása és Vukovics átirata egyaránt igen megalázó lehetett számára, nem csoda, hogy két napba telt, amíg kilenc oldalnyi igazolását megfogalmazta. A jelentés valóságos összefoglalója (vagy kórképe) mindannak, amit a cs. kir. katonaság magas rangú vezetői érezhették a magyarországi átalakulás kapcsán, s remekül mutatja, miért volt szinte reménytelen ennek az „elitcsoportnak” a megnyerése (vagy legalább semlegességének biztosítása).

Haynau nem tért azonnal a konkrét ügyre, hanem onnan kezdte az események elmondását, hogy amikor Pest város lakosai kinyilatkoztatták, hogy ha az uralkodó 48 órán belül nem szentesíti a minisztérium kinevezését, akkor királlyá kiáltják ki István főherceg nádort, Temesvárott többen kijelentették, hogy csatlakoznak a pestiekhez. Amint ő ezt meghallotta, azonnal Piret-hez sietett, és a legerőteljesebb rendszabályok alkalmazását ajánlotta. Piret erre összehívta a tisztikart, és megtette a szükséges intézkedéseket. De miután az uralkodó engedélyezte a minisztérium megalakítását, „a fenyegető, felségáruló kitörés elmaradt.”

Néhány nappal később találkozott Vukovics Sebő első alispánnal (aki az itteni mozgalom vezetője, s aki magamagát indítványozta alispánnak), s aki egy bizonyos Várkonyi [valószínűleg Várkonyi Adám, korábban Temes megye követe, 1848-1849-ben egyik képviselője] társaságában volt. Haynau megkérdezte tőle, hogy ő is azok közé tartozik-e, akik István nádort királlyá akarták kikiáltani, mire Vukovics igennel felelt. Erre ő, Haynau kinyilvánította, hogy ha ezt a szégyenletes tettet megpróbálná elkövetni, felségárulóként azonnal letartóztatná, és átadná a bíróságnak, „miután mi, tábornokok és katonák a legnagyobb felségárulók lennénk, ha uralkodónk trónfosztását egykedvűen megtörténni hagynánk, büntetlenül és dorgálatlanul tűrnénk”; s hogy minden előkészület megtörtént egy ilyen szégyenteljes szándék megelőzésére. Ezután otthagyta őket. Időközben odaérkezett Lonovics József püspök, Haynau odament hozzá, elmondta a történteket, hozzátéve, hogy amíg csak lélegzik, minden javát és vérét a császár és koronája fenntartására fordítja. Eközben odaérkezett Várkonyi is, mire Haynau megismételte a jelenlétében Vukovics közlését, s kérte Várkonyit, erősítse meg, hogy igazat mond, amit Várkonyi nem tagadhatott meg. Mindezt Várkonyi, mint Vukovics barátja, nyilván elmondta Vukovicsnak is, aki ezt aligha vette szívesen.

,ylsbóth úr, aki nem magyar, azonban a korábban itt létező forradalmi bizottmány tagja”, május 7-én több tiszttel együtt a főőrhelyen állt, amikor Haynau arra járt, s ott megállt. Ekkor Asbóth hívatlanul, minden ok nélkül és a lehető leghangosabban így szólt: „Az altábornagy úrnak mégiscsak engedelmeskednie kell a magyar minisztériumnak! ” Haynaun erre átciká