Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Berdán Zsuzsanna: Domesticatio et sepultura (Ember és állat viszonya a XXI: században)
ZALAI MÚZEUM 20 2012 291 Berdán Zsuzsanna Domesticatio et sepultura Ember és állat viszonya a XXI. században Ahhoz, hogy az ember és állat XXI. századi viszonyáról beszélhessünk, ismernünk kell a témával kapcsolatos múltat. Az emberiség történetében jelentkező változások hatással voltak ui. a környezetében élő állatokra. Néprajzi vonatkozásban is több oldalról megközelíthető ez a kérdéskör, vizsgálhatjuk pl. gazdaságnéprajzi, vallásantropológiai szempontból, vagy összegyűjthetjük a táplálkozásban, népi építészetben, viselettörténetben, díszítőművészetben fellelhető motívumait. A Szerző egy történeti áttekintés, valamint a jelen kor ember-háziállat (kutya) viszonyának vizsgálatán keresztül próbálja összegyűjteni azokat a változási pontokat, amelyek a civilizáció szempontjából meghatározóak. Háziasítás A kutya, a szarvas és a ló meghatározó szerepe Az emberiség már az őskorban is felismerte, hogy természetes környezetét hogyan használja fel életének megkönnyítése érdekében. Ezekben a korokban az állatvilág leginkább táplálékforrást jelentett, később, kiismerve az állatfajok tulajdonságait, egyes fajtákhoz megkülönböztetett viszonyrendszer alakult ki. Az emberiség és az állatvilág kapcsolatát a háziasítás előtt más jellemezte, mint az azt követő korszakokban. Nagyjából egyenrangú partnerek koegzisztenciájáról volt szó, melyben a vadász és a zsákmány szerepe nem volt egyértelmű és állandó jellegű.1 Később, az ember egyre inkább vadásszá lett és ez határozta meg az állatvilághoz való viszonyát. A vadász-vadászzsákmány kapcsolatnak lehettek kultikus összefüggései, amilyen talán a vadász-mágia is volt egykor. Némely tudós szerint a vadászatra vezethető vissza a totemállat-kultusz is.2 A totemizmus gyakorlati funkciókat látott el: segített a közösség öntudatának megtartásában, és összetartó erőt biztosított a társadalom tagjai között. Eredetileg ui. a szent lényeket állati vagy növényi formában képzelték el, emberi alakjuk csak később bontakozott ki.3 A hunok, az avarok és a magyarok leggyakoribb törzsi állatjegyei a turul (sólyom), sas, daru, mén, bika, oroszlán, tigris, párduc, boga (szarvas), farkas, sárkány, kígyó, hal, teknősbéka, kos, és a bagoly voltak. Ezeket megtaláljuk korabeli díszítőelemeken is. A felsorolt állatok a szimbolika nyelvezete segítségével fejezték ki az ősök erejét, szépségét, tartását, bátorságát.4 Az eddig előkerült háziállat leletek alapján a háziasítás Délnyugat-Azsiában és Európában nagyjából egy időben kezdődött, de míg Európában az első háziállatok a mezolitikumban jelentek meg, Délnyugat-Ázsi- ában a neolitikum korai, ún. prekeramikus időszakára tehető ez a folyamat.5 A domesztikációnak fokozatai vannak, amely fokozatok az emberiség történelmében fontos szerepet játszottak, és játszanak a mai napig is.6 Carola Otterstedt megfogalmazása szerint, az állatoknak ugyan nincs saját történelmük, de a mi történelmünket nagymértékben alakítják, akár a kutya domesztikációjának hatásaira, akár bizonyos állatfajoknak a betegségek globális terjesztésében való szerepére gondolunk.7 Első háziállatunk feltehetőleg a kutya volt, a legkorábbi házikutya leletek a Kr.e. 14-12 000 év körüliek (Palegawra-barlang, Zarzi-réteg, Eszakkelet-Irak), háziállat voltukra bizonyíték a fogazatuk.8 A zsúfolt előzápfogak ugyanis arra utalnak, hogy mindenevők voltak. Valószínűleg háziállatok lehettek a palesztin, átmeneti kőkorszak natufi-kultúrájának kutyaleletei is a Kr.e. 10 000-8000 körüli időszakból. A türingiai Knie-barlangból való csontvázak a Kr.e. 8300 körüli háziállatokról tanúskodnak. A neolitikumban a kutya feltehetőleg a vadász állata volt és a túlvilágra vezette a halottakat. Tizenkét-ezer éves az a paleolit sír, ahova az embert kutyájával együtt temették.10 A középső neolitikum időszakából valók azok a kutyasírok, amelyeket Künzing-Untemberg és Bucany
