Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Kostyál László: Kisfaludi Strobl Zsigmond síremlék-szobrászata
Kisfaludi Strobl Zsigmond síremlék-szobrászata 281 hegedűt tart, ami jól példázza a szimbólumok össze- kuszálódását. E szobor kevéssé részletezett, formái összefogottak. A művész legkorábbi síremléke ez (1910), melynek redukált formavilága — a részben az elhelyezésből adódó lényegi különbségek ellenére is - a kecskeméti egykori Katolikus Bérházra készült magyar szentek sorozatát (1912) előlegezi. Huszka Jenő sírsztéléje éppen egy fél évszázaddal későbbi, ezen a Horthy István-síremlékre tervezett Géniusz (de említhetnénk az Ad Astra című, Halász András [ti945] és a művész saját síremlékén, valamint egykor a balatonújhelyi Horthy István-emlékművön álló, ismert alkotást is) ívesen meghajló, repülő testének gondolati replikája tűnik fel: hosszú fátyolt viselő, az éterben „szálló” nőalak, bal keze alatt virágokkal borított stilizált lant, míg jobb kezét nyakához emeli.9 Az említett kalocsai mellett több más síremlékre is vallásos témájú alkotást, a Szüzanya vagy Krisztus szobrát mintázta. Budapest hajdani főépítészének, Paulheim Ferencnek (1867-1937, Kerepesi temető) sírszobra a keblei előtt keresztezett kezekkel, szimmetrikusan zárt tartásban álló, és elragadtatott, felfelé tekintő arccal fohászkodó Máriát ábrázolja. A formák erőteljesen leegyszerűsítettek, a test szinte felolvad a ruha alatt, a redők jelzése minimális, a szobor az idődimenzióból történő kilépést sugallja. Lengyel István korban közeli síremlékén (Kerepesi temető) csaknem ugyanazt a figurát láthatjuk, ezúttal azonban karjait felfelé fordított tenyérrel széttárja, és a szimmetriát a bő ruha alatt csak kissé érzékelhető kontraposzttal töri meg. Ugyanez a kitárt karokkal és felfelé irányuló, átszellemült arccal jellemzett időtlen fohász tűnik fel egy csupán archív fotóról ismert, pontosan nem azonosítható síremléken is, ezúttal azonban a szobor Krisztust ábrázolja, és karjai nem vízszintesig, csupán 45°-os szögben emelkednek. A Megváltó megindító, szokatlanul expresszív ábrázolása volt látható a művész szüleinek síremlékén (1935, egykor a rákoskeresztúri temetőben, most az ottani r.k. templom előtt), mely voltaképpen nem más, mint egy stációkép: Jézus elesik a kereszttel. A keresztet a hátán cipelő, térdre eső figura égre emelt arccal, kinyíló szájjal sorolja panaszait a mennyei Atyának. Vádló alakja beszédes figyelmeztetés bűnös népe irányába. A leegyszerűsített formavilágú, csupán egy nézetre komponált, kevéssé ismert alkotás Strobl legkifejezőbb művei közé tartozik. Több síremléken nem csupán egy-egy alak, hanem egész csoportozat került megmintázásra. A hősi halált halt Halász Ferenc (1927-1945, Kerepesi temető) nyughelyét három, a búcsúzkodást szimbolizáló alak koronázza: a távozni készülő, eltökélt tartású, daliás fiatal férfitól meggömyedt asszony és síró férfi képében szülei búcsúznak. A csoportfiűzés az 1911-es Finálét idézi fel, bár ezúttal az emberi érzelmek más dimenziójáról van szó. Az induló fiatalember figurája egyszerre tükrözi a kötelesség hűséges teljesítését és az elválás fájdalmát. Már távolodik szüleitől, s bár jobbjával még fogja kezüket, bal keze ernyedten lóg teste mellett, arcára pedig kiül belső tusakodása. Anyja meghajló testtartása kérlelő, fia felé nyúló kezei még némi reménykedést mutatnak, az arca elé emelt kézzel könnyező apa azonban már tudja, hogy a búcsú végleges. A hazájáért végzetes csatába induló antik hérosz elindulásának vagyunk tanúi, aminek megjelenítése kétségkívül magasztosabb a világháború vágóhídjára induló katona búcsújánál, és jelképisége is gazdagabb annál. Az alkotásnak bizonyos mértékig előzménye Széchy Endréné (1897-1936, Kerepesi temető) sírreli- eíje, amelynek ugyan technikája is eltérő, és csak két alakot mintáz, azonban a búcsúzás motívuma mellett a figurák antikos öltözete is hasonlóságot mutat. A baloldalon egyenes tartással álló nőalak liliomot, a tisztaság jelképét veszi át a vele szemben lévő, lehajtott fejével az elválás fájdalmát hangsúlyozó ifjútól, aki az előbbi fiatalemberhez hasonló, vállon átvetett, fél mellkasát szabadon hagyó ruhát visel. Az Ország család (szintén a Fiumei úti sírkertben lévő) nyughelyének domborművén (1926) három antik nőalak jelenik meg orsóval és fonállal a kezében: az élet fonalát gombolyító párkák. Ketten szembe fordulnak egymással, az egyikük lefejti, a másik felgombolyítja a hátrébb álló, mesteri térillúzióval elhelyezett harmadik tartotta fonalat. A két szélső nőalakon ismét feltűnik a fél vállat és keblet szabadon hagyó viselet. A többalakos síremlékek közül a legkésőbbit a már agg mester 1972-ben, 88 éves korában készítette. A Rényi család a pozsonyi Szent András temetőben lévő síremlékének reliefje — az általában az elmúlásra utaló temetői környezetben idegennek ható módon — esketési jelenetet ábrázol, egyértelmű utalásként a házastársi hűség síron is túli érvényességére. A merev szimmetriával megkomponált, félalakos csoportozat közepén az eskető pap áll, aki kezeit áldó mozdulattal tartja a már nem egészen ifjú pár - balra a nő, jobbra a magyaros ruhát viselő, bajszos férfi látszik - kézfogója fölé, míg hátrébb a két tanú áll, egyikük kezében pásztorbottal. A feladatmegoldás Strobl érezhetően nagy rutinja mellett az itt meghökkentő allegórián túl is fáradt hatást kelt. Az allegorikus nőalakok mellett hasonlójellegű férfiszobrok is feltűnnek a művész síremlékein. Kmety Károly nyughelyén (Farkasréti temető) testhez simuló nadrágot, hosszabb, zsinórdíszes kabátot (attilát) és vállaira vetett köpenyt viselő, karcsú férfialak áll, két kezében maga előtt könyvet tart. A szobor mérete az általa megkoronázott síremlékhez képest eltúlzott. Pékár Gyula síremlékén (Kerepesi temető) csizmát, a
