Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Muzeológiai tanulmányok - Kostyál László: Kisfaludi Strobl Zsigmond síremlék-szobrászata

280 Kostyál László A szobrászi igénnyel készített síremlékek olyan sa­játos emlékcsoportot képeznek, amely ma már valójá­ban nem más, mint a köztéri szobrászat határterülete. Nyilvánvalóan többféle módon közelíthető meg, vizs­gálható kronologikus, tipológiai, szociológiai, vagy ki­fejezetten művészeti szempontból. Az időrendi fejlődés során bekövetkező, a mögöttes tartalom változását is tükröző változásokra már utaltunk. A részletes tipoló­giára e helyen nincs lehetőségünk kitérni, mert ez el­térítene szűkebben vett témánktól. A szociológiai meg­közelítés olyan aspektusból fontos, hogy az elhunytak személyének (és ezek kapcsán nyilván a megrendelők körének) vizsgálata segíthet következtetéseket levonni a művész társadalmi szerepvállalására, ezen belül pe­dig arra, hogy síremlékszobrászként mely társadalmi körök milyen arányban vették igénybe szolgáltatásait. Anélkül, hogy e problematika részletes elemzésé­be belebonyolódnánk, megállapítható, hogy Kisfaludi Strobl - akárcsak a portréművészet terén - e műfaj­ban is a reprezentatív körök divatos alkotója volt. Az ő alkotása díszíti többek között Szentirmay Elemér ze­neszerző (1836-1908), Szűry Dénes bibliofil, kritikus (1849-1909), Plány Ervin festő (1885-1916), Festetics Géza, a főváros alpolgármestere (1865-1917), gróf Széchenyi Alajos (| 1915), Bérezik Árpád (1842-1919) novellista, színműíró, Korb Erzsébet festő (1899- 1925), Kmety Károly jogászprofesszor (1863-1929), Meskó Pál agrárpolitikus (1857-1930), Pékár Gyula akadémikus, miniszter (1867-1937), Szurday Róbert gyárigazgató (1877-1938), Huszár Károly korábbi mi­niszterelnök (1882-1941), Dinnyés Lajos korábbi mi­niszterelnök (1901-1961), Rózsahegyi Kálmán színész (1873-1961), Pásztor János szobrász (1881-1945), Halmay Zoltán úszó olimpiai bajnok (1881-1956), Székely Mihály operaénekes (1901-1963), Weiner Leó zeneszerző (1885-1960), Huszka Jenő zeneszer­ző (1875-1960) stb. síremlékét, vagyis síremlékeinek közel a fele a társadalmi, közéleti, illetve művészeti elithez kapcsolódik. Ennek az emlékcsoportnak először azokra az alko­tásaira érdemes figyelmet fordítanunk, amelyekhez a művész máshonnan nem, vagy már nem ismert művei kapcsolódnak (ez elárulja, hogy a fentiek közül első­sorban a művészeti szempontú megközelítést tartjuk szem előtt). Általában allegorikus jellegű szobrok vagy reliefek, melyek hol közvetlenül, hol áttételesen utal­nak az elhunyt foglalkozására, személyiségére. A Ke­repesi temetőben Bérezik Árpád színműíró és Kulin Sándor bíró (1864-1925) néhány év eltéréssel készült síremlékén ugyanaz az életnagyságú, hosszú, bő ruhát s fejre boruló köpenyt viselő sudár nőalak áll, csak az előbbin színházi maszkot, míg az utóbbin a gerincén LEX felirattal, címlapján mérleggel díszített törvény- könyvet tart a kezében. Mozdulatlan állása és kifejezés nélküli tekintete jelzi, hogy nem evilági alakról van szó. Klasszikus figurája maga az allegória, s hogy mié, az a kezében tartott szimbólumtól függ. Közel áll hozzájuk Vámos István kalocsai síremléke, szintén 1925-ben készült, önálló alkotásként is ismert Madonna-szobor, mely előtt a síremléken egy fiatal, buzgó imába merült fiú térdel. A Szüzanya hívogató kézmozdulata, mely a gyakran bemutatott és reprodukált szobron a jámbor lelkűeket általában hívó gesztusként jelenik meg, a sír­emléken az elhunyt alakja felé irányul, és a mennyei hazába történő befogadás mozdulataként értelmezhető. A kőből és fából egyaránt kifaragott, eredetileg tehát síremlékre készített Mária-szobor Strobl egyik legsike­rültebb alkotása, amelyért méltán ítélték oda 1928-ban az Ipolyi-díjat. A késő-gótikus Madonnák ihletett, ha­sonlóan kissé nyújtott arányú utódja áll előttünk, kecses S-alakban meghajló testtel. Fejét alázatosan meghajtja, egyszerre sugároz szelídséget és méltóságot. Alakja kissé módosítva, megváltoztatott fejtartással, kevésbé érzékletes ruharedőkkel, és kifejezőerejét, ihletettséget nagyrészt elveszítve megjelent Szurday Róbert mauzó­leum-szerű, klasszikus elemekből álló sírépítménybe foglalt sírdomborművén is. (1938 k.) A kalocsai sírszo- bor-együttes szép gondolatának előzményét a Kisfaludi Strobl-oeuvre-ben az 1916-ban hősi halált halt Plány Ervin közvetlen az első világháború befejeződése kö­rüli időszakban készült síremlékében látjuk. Ennek domborművén egy alázatosan meghajló, ruhátlan ifjú hajol egy bő köpönyeges nőalak kezére, aki bal kezét megbocsátó mozdulattal helyezi a fejére. A relief kife­jezőerejét a mozdulatok kissé teátrális expresszivitása és a vonaljáték ritmikája jelentősen fokozzák. Időben szintén egymáshoz közel, de alighanem már az ötvenes években készült két további, szintén a Fi­umei úti sírkertben (Kerepesi temető) lévő síremlék (feliratuk szerint „Bobó”, illetve „Édesapánk és Piriké” nyughelye) sírszobra. Mind modelljük, mind pedig az alig jelzett ruharedők révén az előbbiektől eltérő felfo­gásuk, s részben a figurák beállítása is egyezik. Előbbin a nőalak kétoldalt támaszkodva, balra fordulva, fejét lehajtva ül egy támlátlan pádon, utóbbin hasonlóan ol­dalra fordulva s lehajtott fejjel áll, balját egy mellette lévő, sematikus hárfán nyugtatja, míg jobb kezét nya­kához emeli. A hangszer nyilvánvaló utalás az elhuny­tak kedves időtöltésére, míg a másik szobor esetében maga a nőalak megjelenése, melankolikus testtartása hordozza az allegóriát. A művészetet szimbolizáló, allegorikus női sírszo­bor tűnik fel Korb Erzsébet, Szentirmay Elemér és Huszka Jenő síremlékén. Az elsőn (1925) klasszikus szépségű, ruhátlan nőalak ül, kezében immáron maga mellé engedett égő fáklyával. A másodikon a magya­ros ruhát viselő, sudár leány jobb kezében a sírkő te­tején nyugvó virágcsokrot, a balban melléje támasztott

Next

/
Thumbnails
Contents