Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Haász Gabriella: Zala gyermekek táboroztatása a Balatonnál az 1970-1980-as években
ZALAI MÚZEUM 20 2012 263 Haász Gabriella Zalai gyermekek táboroztatása a Balatonnál az 1970-1980-as években A Balaton idegenforgalmához és a XX. század ifjúsági szervezeteinek történetéhez egyaránt kapcsolódik a gyermektáborok léte, fennállása. A 100 évvel ezelőtti szanatóriumoktól és gyenneknyaraltató telepektől napjaink szabadidős, önkormányzati vagy alapítványi fenntartású táboraiig vezető úton a mindenkori politikai-társadalmi berendezkedés és intézményhálózatok által meghatározott, különböző nyaralási formákat találhatjuk meg és vizsgálhatjuk. Az 1950-80-as években a balatoni tömegturizmus kialakulásakor és csúcsidőszakában széles körű gyermeküdültetés és táboroztatás folyt. A kifejezetten gyermekeknek épített szakszervezeti és vállalati üdülők, a megyei tanácsok szociális rászorultság alapján létesített üdülői mind ennek a rendszernek az elemei voltak. Legnagyobb számban ezek mellett az iskolai táborok terjedtek el, amelyek az adott korszakon belül a szervezési hátteret vagy a fenntartót tekintve többfélék voltak, de összefoglalóan „úttörőtáborként” nevezzük őket. Az 1946-ban megalakult Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) szervezte be a táborozásba az általános iskolásokat, de a fentebb felsorolt egyéb üdülők is nagyrészt ebből a korosztályból merítettek.1 Az úttörőtáborok élete elsősorban szóbeli és írásos forrásokból ragadható meg. A résztvevők visszaemlékezéseit, az intézményi dokumentációt a sajtóban megjelent beszámolók és a tábori naplók egészítik ki. Magánszemélyeknél, múzeumi és levéltári hagyatékokban, szerencsés esetben a még működő táborokban és az iskoláknál végezhető eredményes kutatás. Jelen tanulmányban a fenti források és adatközlések tanulságait összefoglalva mutatom be az 1970-80-as évek úttörő táboroztatási gyakorlatát Zala megye nagyobb Bala- ton-parti létesítményeiben. Előzmények, a táborok típusai A úttörőtáborozás „hőskorában”, az 1940-es évek végétől az 1960-as évek elejéig az úttörőcsapatok nagy része önállóan, saját szervezésben vágott bele ebbe a nyári programba. A tábor több napos sátrazást jelentett, közös, játékos programokkal, kirándulásokkal. A városi vagy falusi iskola, melynek tanulói és nevelői alkottak egy úttörőcsapatot, gyakran szervezési és anyagi nehézségekkel küzdött, a területfoglalástól kezdve a szállításig, utazásig, valamint a sátrak, a berendezés beszerzéséig. Ennek ellenére a program a gyerekek körében népszerű volt, különösen, ha a Balaton mellé mentek, és évről-évre igényelték.2 A városi és járási tanácsok, úttörőelnökségek ezért váltótáborok fenntartását szorgalmazták: ezeknek a helye nem változik évente, a felszerelés zöme állandó, telepített, és az adott körzethez tartozó iskolák váltják egymást a használatban. 1965-re a váltótáborokba a megyéből már több mint 100 iskola jelentkezett, önálló csapattáborba pedig ennek csak a tizede.3 A zalai szervezésű váltótáborok helyszínei közül kettő emelkedett ki ebben az évtizedben. Balatonmáriafurdő területén a Balatonberény felé eső nyugaü partszakaszon és Balatonmáriafurdő-Alsón is sátortábor állt: több járás egyesített táborhelyei voltak ezek.4 A másik helyszín Balatonberény, ami eredetileg a letenyei járás részére létesült. A gyerekeket és tanáraikat nagyméretű sátrakban helyezték el, bútornak vaságy jutott, az ellátásban pedig előnyt jelentett a kihelyezett napközis konyha. Ha villanyvilágítás és folyóvizes csap vagy mosdó is volt a tábor területén, az már egyértelműen meghaladta a kisebb, gyengébb adottságú csapattábor színvonalát. A csapattáborokba és váltótáborokba minden jelentkező gyereket befogadtak. A programokat a pedagógusok úgy szervezték, hogy a gyerekek számára tartalmas időtöltést nyújtsanak. A tábor élén az egymást követő turnusokban, üdülési időszakokban (1 hét-10 nap), iskolai pedagógusokból álló táborvezető testületek váltották egymást. A napirend részévé váltak az úttörőmozgalom formai elemei: rajok, azon belül őrsök megalakítása, egyenruha viselése, mindennapos sorakozók, ügyeleti rend. Bár a központi javaslatok értelmében az év közbeni nevelőmunka a táborokban folytatódik, a pedagógusok a játékos programokra helyezték a hangsúlyt. A gyerekek önállóságra nevelésének lett fontos színhelye a sátras váltótábor, ahol „nomád” körülmények
