Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Simmer Lívia: Az újudvari johannita konvent az okleveles források és a régészeti terepmunkák tükrében
Az újudvari joannita konvent az okleveles források és a régészeti terepmunkák tükrében 209 (Új udvar-Töröktemető/Töröktemetési dűlő) (2. kép). A néphagyomány szerint a Gurda nevet viselő erdővel borított dombon állt egykor a johanniták kolostora (Zala megye 1964: 554-6.). Vándor László 1975 áprilisában két kutatóárokkal vizsgálta meg a dombtetőt. Az erősen bolygatott területen egy kelet-nyugati irányú, 110 cm széles agyagba rakott Árpád-kori falalapozást és három sírt tárt fel. A falmaradványtól közvetlenül délre a törmelékkel kevert humuszréteg alatti vékony égésréteg az épület pusztulásával hozható összefüggésbe, mely közvetlenül a tapasztott járószint felett feküdt (5. kép). Az előkerült kevés kerámiatöredék alapján Vándor László egy kisméretű, 13. századi templomot feltételez a lelőhelyen. 2011 májusában terepbejárással lokalizáltuk az egykori feltárás helyét. A Gurda vagy Kolostordomb néven is ismert lelőhely a falu felett dél-délkeleti irányban, a Petőfi Sándor utcától dél-délnyugatra magasodó sűrű erdővel és bozóttal fedett magaslaton található (6. kép). A terület erősen bolygatott, a felszín nagy részén embercsontokat és téglatöredékeket észleltünk, továbbá egy töredékes kályhaszemet találtunk (7. kép). Egy kidőlt fa gyökerei alatt összefüggő, kötésben lévő falszakaszt figyeltünk meg (8. kép). Újudvar a 17. század végéig eredetileg a mai településtől kissé nyugatabbra helyezkedett el, az egykori Kanizsa patak, ma Principális csatorna mocsaras völgyéből szigetszerűen kiemelkedő alacsony dombhátakon. Ezek egyikén az 1930-as években nagymennyiségű téglát termeltek ki, s nagy valószínűséggel erről a területről szántották ki azt a kaputimpanont is, melyet most a Magyar Nemzeti Galériában őriznek (4. kép). A félköríves timpanonban egy kimélyített háromkaréjos mező látható. A középsőt szalagfonatos latin kereszt díszíti, a bal szélsőben egy csuklyát viselő, bal kezében félköríves serpenyőt tartó, jobbjával farkát fogó kentaur vágtat. A jobb karéjban egymással összefonódó, orrukkal érintkező kígyópár található (Pannónia Regia 1994: 182-183.). Antics István kutatása szerint a kentaur a középkorban a lélek — nemesebb emberi és bűnre csábító állati — kettőségét jelképezte. A csúcsos sapka a démonikusságot, a serpenyőből kicsapódó tűz pedig az alvilági hatalmat, míg az összekapcsolódó kígyópár a sátánt szimbolizálja. A gonoszt megjelenítő jelképek felett lebegő kereszt a sátánt legyőző Krisztust jeleníti meg (ANTICS 1992: 54-55.). A művészettörténészek a kőfaragás, de különösen a szalagfonatos kereszt alapján a timpanont a 12. századra keltezik (GEREVICH 1938: 89.). 1975-ben Horváth László és Vándor László terep- bejárás során felszíni nyomok alapján egy templom helyét és egy Árpád-kori települést azonosított. Vándor László 1975-ben és 1976-ban végzett ásatása folyamán egy nagyméretű, félköríves, nyújtott szentélyű, a 14. században megtoldott templom maradványait tárta fel, melyet a középkori Nova Curia Szent Péter tiszteletére szentelt plébániaegyházának tart (VALTER 2005: 197.). A templomtól keletre lévő szigeten egy földbe mélyített 12-13. századi ház is előkerült.8 A templom agyagba rakott alapozását számos helyen kibányászták, homokkő kváderekből épült falait elhordták. Az 5 árokkal és 17 szelvénnyel megkutatott épületen belül két építési periódus különíthető el. Az első templom 11 x 19,8 méter nagyságú, a hajó falvas- tagsága 130 cm, míg a szentélyé a 2 métert is eléri. Ledőlt, félköríves, bélletes nyugati kapuja a Nemzeti Galériában őrzött timpanont is tarthatta. A hajó toldását a nyugati homlokfal meghagyásával a 14. század elején végezhették el kisméretű téglákból, így a templom új hosszúsága elérte a 29 métert. Ekkor építhették északi oldalához a keskeny sekrestyét is (9. kép). A templom feltárása során 16 bolygatott - 9 férfi, 4 gyermek, 3 nem meghatározható nemű - sír és 8 különálló koponya került elő. A szentély alapozása két sírt vágott át, ami arra utal, hogy már a 12. század előtt is temetkeztek ide. Egyetlen sírban volt melléklet: a 2. számú sír férfi vázának medencéjén egy vascsat feküdt. Két sír esetében koporsó nyomait észlelték. A feltárás leletanyaga zömmel Árpád-kori kerámia, ugyanakkor előkerült még mázas és X-jelű dísztégla is. Külön említést érdemel egy bronzkapocs és egy bronzkanál. 2011 júniusában terepbejárással azonosítottuk az Árpád-kori és középkori Nova Curia helyét. A mai településtől nyugatra, az Országút utca Március 15. Tsz istállók felé kanyarodó szakaszától északra, a vasúti átkelőtől keletre kb. 20 méterre emlékmű jelzi a feltételezett johannita kolostor és az egykori feltárás helyét. Mellette, az utca északi oldala mentén húzódó árok falában téglatöredékeket és embercsontokat észleltünk. Az emlékműtől északra és északnyugatra 400 x 500 méteres területen nagymennyiségű római kori, Árpád-kori kerámia- és agyaggolyó töredéket (10. kép 9.), középkori festett kerámiát, kályhaszem, fenőkő valamint csontkorcsolya töredékeket gyűjtöttünk. Figyelemreméltó egy cserépbogrács töredéke (10. kép 8.) valamint a fazekak perem- és oldaltöredékein megfigyelhető magas színvonalú díszítés: egy vagy két körbefutó, egymást metsző, ellentétes fázisú hullámvonalak használata (10. kép 1-7.). Az Árpád-kori és középkori leletanyag az északnyugatdélkelet irányú dombhát magaslatán koncentrálódott, nyugati és keleti széle felé az intenzitás csökkent. Az okleveles adatok és régészeti eredmények értékelése A magyarországi tartomány esetében számos nehézséggel szembesülnek a johanniták építészeti emlékeivel foglalkozó szakemberek. A történeti forrásokban
