Kostyál László – Straub Péter: Zalai Múzeum 19 : közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)
A Kisfaludi Stróbl Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából, a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban 2009. november 3-án rendezett emlékkonferencia előadásai - Tóth Antal: Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrai a Magyar Nemzet Galériában
ZALAI MÚZEUM 19 2010 69 Tóth Antal: Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrai a Magyar Nemzet Galériában Mentségül bocsátom előre, hogy Kostyál László barátunk felkérésére szólok arról, hogy intézményem szoborgyüjteménye milyen müveket őriz Kisfaludi Stróbl Zsigmondtól. Nem vagyok ugyanis biztos abban, hogy helyénvaló-e csak erről beszámolni egy tudományos igényű emlékülésen, bár múzeumi évkönyvekben gyakran előfordul az ilyen témakijelölésü dolgozat, amely lényegében ismerteti és felkínálja az adatokat a további feldolgozásra. Szavaimból kitűnik, hogy könnyűnek találom a nekem kiszabott témát, ezért arra gondoltam, hogy bevezetésképpen arról szólok, milyen szempontok szerint törekedtem gyarapítani a Magyar Nemzeti Galéria Szoborgyűjteményét az elmúlt negyed század folyamán, amikor is szerencsém volt ezt az osztályt vezetni, és tovább, a szerzeményezésre, mint vezérfonalra fűzöm fel mondanivalómat. (Pályafutásom szempontjából időszerű a számvetés, összegezés, és remélem, hogy ezt szubjektív indítékomtól függetlenül is tanulságosnak találják.) Elképzeléseimet valamikor egy belső használatra szánt elaborátumban kifejtettem. Ennek lényege volt, hogy: a/ Voluntarista módon mindenkitől, aki csak szobrot készített, alkotott, begyűjtsek legalább egy művet, esetleg az egyetlen művet. Az irodalomtörténet ugyanis számon tartja, megbecsüli a „homo unius libri", jelzővel illetett, azaz egyetlen könyvet író, magyarul tömörítve „egykönyvű" szerzőket. Miért ne követhetném ezt a példát a gondozásomra bízott műfaj gyűjtésében. Az ebbe a kategóriába tartozó tárgyakat szinte kivétel nélkül festők, grafikusok, esetleg olyan ismeretlen alkotók produkálták, akik a népművészet és a profi szobrászat határán tevékenykedtek. A bélyeggyűjtésen belül létezik a parafilatéiia, vagyis meghatározottan szűkített szempontok szerint végzett gyűjtés. Miért ne gyakorolhattam volna hasonlót, mikor ez új alkotók felfedezésével járt és a szobrászat új területeit hozta képbe, mint például a XIX. századi felvidéki és kárpátaljai művészi vasöntészetet, ezáltal érdekesen színezte gyűjteményünket. b/ Persze nem ez volt a fő kérdés, hanem az arányok alakítása, formálása, legalább is törekvés azok kialakítására az új szerzeményezéssel az évtizedek alatt felhalmozódott műtárgyanyagban. Kétféle arányításról, arányosságról volt (van) szó felfogásom szerint. Az egyikhez mértéket az ismert és elismert alkotóknak az egyetemes magyar szobrászatban elfoglalt helye, jelentősége ad. Egyszerűen arra törekedtem, hogy a nagyobb és jelentősebb életművekből több alkotást szerezzek be és lehetőség szerint a jobbakat, bár nem szükségszerűen, még kevésbé kizárólagosan a főműveket. Ezzel kimondtam a másik szempontot is, hogy az életmüveken belül is próbálkoztam válogatni és arányítani, már ha anyagi lehetőségeink (bár helyesebb mindenkori korlátainkról beszélni) és ha a mindig véletlenül felbukkant kínálat ezt lehetővé tette. Mondanom sem kell, a könnyebbik dolognak az életművekben való tallózás, a belőlük való válogatás bizonyult, mert ezt minden egyéb terhes szemponttól függetlenül lehetett végezni, és tisztán szakmai döntést hozni. Egy oeuvre áttekintésével, még inkább tanulmányozásával ugyanis tapinthatóvá válik annak gerince, kitűnnek súlypontjai és eldönthető, hogy melyik mű fontos, részint az életmű fő vonalakban történő jövőbeli felidézése, rekonstrukciója, részint a magyar szobrászat folyamatába illeszkedés, ízesülés érzékeltetése, szemléltetése szempontjából. A másik kérdésben, abban ti., hogy ki jelentős művész az egyetemes magyar szobrászat fejlődésében, már nehezebb dolga van a szakembernek. Sokfajta prekoncepció és presszió terheli a döntéshozatalt, mivel
