Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)
Bíró Friderika: Búcsú a parasztságtól-A hagyományos paraszti életfonna felbomlása két zalai faluban
88 Bíró Friderika évvel. Akkor fogott az ember, ahogyan tudott, csak gazdálkodni, csak gazdálkodni. Most meg arra nem törekszik senki sem. Elmondaná a legnagyobb élményét, ami az utóbbi években történt magával? Amire a legszívesebben emlékszik vissza. Hát tudja az Isten, én így teljesen nem tudom megmondani, de. Én nagyon sokáig voltam az egyházközségnek is pénztárosa. Olyan jól éreztem magamat. Nem ám a pap dirigált, szedte a pénzt meg kiadta, hanem én. Én voltam a pénztárosa az egyházközségnek. Egy pappal egyszer annyira összeszólalkoztam - a szombathelyi püspökséghez tartoztunk - a püspökségnek kellett egy bizonyos összeget bevinni. Aztán postán én a félévit befizettem, odaviszem neki, mondom plébános úr tessék, lefizettem a püspökvárnak a pénzt, itt van róla a csekk, mert ugye, hogyha az ember a postán ha fizet, akkor csekket adnak róla. Azt mondja, akkor sincs szöveg. Hát mondom plébános úr, ha egy Isten van az égbe, igazság a földön, akkor nekem van igazam. Vágott a kezével, azt mondja akkor sem. Ott hagytam. Másnap délelőtt átjött ide aztán sírt: kedves Jóska bátyám aztán nézze, magéinak volt ám igaza. Beismerte, hogy ő volt a bűnös. Ez mikor volt? Hát azt nem tudom megmondani biztosan, hogy hányba volt. Háború előtt volt. Szóval nem is estem fogságba, szóval jó helyem volt. Akkoriban a jegyzőnek a fia az oda tetetett a századjába, ő nagyon jól bánt a századjával, a legénységgel Nagyon jó sorom volt, még oda is hivatott egyszer Pünkösdkor -hát ugye harctérén nem tudja az ember, micsoda nap van-oda hivatott: Tóth József rédicsi lakost keresünk. Mondom, hogy él hát ugye az osztrák seregben szolgáltunk, nem a magyar kormány volt még akkor. Aztán azt mondja: maga Tóth, azt mondja rédicsi, mondom: igen. Azt mondja főhadnagy úr, főhadnagy volt az, hívatta a lakására, mint hátul tartalékban voltunk. Tudtam, hogy a tiszteknek mindég van külön egy szobájuk, ahol hát pihennek. Odamenek, gavallérosan betisztelgek neki. Főhadnagyúr alázatosan jelentem megjelentem a parancséira. Azt mondja, micsoda főhadnagy úr, Jóska! Most nem vagyok teneked főhadnagy, most csak Endre vagyok. /Ember Endre volt a neve./ Ülj le, tudod, máma micsoda nap van? Mondom, hát hogyan tudnám. Ülj le, aztán egyet mulassunk, pünkösdhétfő van, Rédicsen bucsu van. Akkor egyet jót mulattunk. Nagyon jó ember volt. Jó helyem volt. Aztán odakerültem a géppuska századhoz, azután nagyon jó sorom volt. Addig bizony nagyon rosszul ment, majdnem éhen pusztultunk el. Józsi bácsi tudja, hogy az utóbbi időben hányan hagyták el a falut végleg. Fiatalabbak, vagy idősebbek? Sokan az biztos. Es miért? Hát én nem tudom, hogy a falu nem tetszik, vagy csak a város tetszik meg. A műszak, meg aztán a városi pompa. Az I. világháború előtt sokan mentek el a faluból, például Amerikába? A, egy-kettő úgy szórványosan. Ugye, hogy azelőtt nem igen mentek Amerikába sem. Egy-kettő azért azelőtt is ment, de nagyon kevés egy-egy faluból. Talán kettő-három. A téesz megalakulása után, akkor mentek. Es a két háború között? Akkor sem mentek, még akkor meg volt mindenki elégedve. Akik Amerikába mentek, az az egy-két ember, az miért ment el? Hát miért ment el? Szerencsét próbálni, mert ottan, ... nének az ura is egy tarisznya pénzt hozott haza Amerikából. Hazajött utána. MÜLLER J ÓZSEF Ugye az én lányaim azér mentek el, hogy üket oda helyezték, oda mentek f érjhez mind a kettii. És ük ott dolgoznak, má az idüsebb lányom az tanítónű, a másik a meg tanácsi dogozó, és aki a tanácson dogozik, annak a férje szintén termelőszövetkezetbe tölt be vezetii szerepet. Nem tudom könyvelő vagy milyen állást tölt be. A másik lányom férje az meg azt hiszem üzemegységvezető-helyettes az olajtelepen. Nekik is nagyon szíp lakásuk van, nem saját lakásuk van, de nagyon szép, a fiatalabb lányomnak meg gyönyörű házat építettek. Gyönyörű házat. Jól gazdálkodnak, sokat dógoznak. Még halastavuk izs van. Még halastó izs van a saját birtokukba. Józsi bácsi, most már a végéhez érkeztünk a beszélgetésnek. Egyet még szeretnék kérdezni. Tud nekem mesélni egy történetet, ami a maga életében nagyon fontos volt. Egy élményt, ami akár jó, akár rossz, de visszaemlékszik rá. Hát, ugye vótak rossz élmények, vótak rosszak. Úgy, amikor idehaza köllött hagyni a háború alatt a családot, hát akkor má rossz az élménye az embernek. Ez a legrosszabb élmény. Ez vót a legrosszabb részemrö. Meg amikor el kellett menni katonának és arra nem kaptam szabadságot, amikor a kisebb lányom született, hogy megnézhettem vóna. Hát akkor jó élményt mondhatok, kérem. Bizony, bizony. Mer ki tű függött? Az egísz? Meg azok a katonák, a miafene, föllebbvalók, má lehet,hogy a földbe vannak, nem úgy bántak ám tálán, mint most. Most nem tudom, hogy bánnak. Nem vót jó élmény ez. Nem vót ez jó élmény. Azér, hogy ugye vótak rossz élményeink, meg amikor hazagyöttem, itten elétaláltam a pajtát. Semmi nem vót.
