Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Balogh Jánosné - Horváth Terézia: Katolikus egyházi alkalmak jelölése a rábaközi viseletekben

Katolikus eg\>házi alkalmak jelölése a rábaközi viseletekben 61 is, hiszen a parasztok életében ritkán fordult elő ez a lehetőség. Mivel férfiak s nők egyaránt a legjobb ruhájukban, tehát a templomiban szerettek lencse elé állni, éppen az egyházi öltözködés bizonyos elemein, főként a fejviseleten változtattak a kép kedvéért. Férfiak esetében templomba menet és templomból jövet a fejrevaló viselése hiteles. Rang- és állapotjelző szempontok érvényesítése érdekében is legtöbbször ügy fotózták őket (például vőlegény: 3. kép). Különleges, kettős szemlélet érvényesült egy mariazelli, szabadtéri búcsús csoportképen, ahol a regrutákon rajta volt az egyéni életük időszakát jelölő szalagos fejrevaló, amit bent a templomban nem tehettek föl; míg a többi férfi fedetlen fővel áll, ahogyan a templomban illik (11. kép). Országszerte megfigyelhető fényképeken, hogy misére öltöztetett kisfiú mezítláb, de kalappal vagy sapkával állt fotográfus elé. Ha lábbelire nem is telt, illetve nem tartották fontosnak, hogy kisgyereknek is legyen, de arra adtak, hogy fejrevalót viseljen, mert akkor látszott, hogy „gyerek", vagyis fiú. Főleg abban a korai életkorban, mikor lány és fiú hasonló ruhát hordott. A fejviselet dokumentálása során az egyéni mondanivaló kifejezésének vágya tehát időnként elnyomta a közösségi egyházi szempontok érvényesülését. A felnőtt nők a gazdagabb viseleti kelléktárukkal árnyaltan követhették az egyházi év menetét. Mivel a férfiakkal ellentétben az asszonyoknak éppen kötelező volt a misére a hajukat befödni, az ő esetükben a fejkendő anyaga, színe, dísze is részt vett az összképben. A kapuváriak nemcsak a parancsolt, hanem a tanácsolt ünnepek, „félünnepek" alkalmával is szívesen hallgattak szentmisét, és a templomi öltözékükkel, ha nem is szigorúan, hanem népies közösségi vagy egyéni átértékeléssel, de alkalmazkodtak a liturgikus színekhez. „Amillen színbe a pap kiment az oltárhoz, az egyházba amillen ünnep vót, ollanba őtöztek a lányok," meg a fiatalabb asszonyok is. „Amillen a miseruhájuk vót, ollan színbe, kék, piros, fekete. Hét hét szokott a bűt lenni, akkor a fiatalok is feketébe mentek. Húsvét, amikor gyütt, cifra ruhát vettek. Fehérvasárnap tiszta fehérbe őtöztek, olanok vótak, mint a galambok. Virágvasárnap [húsvét előtti vasárnap] szoktak tarkába [kartonban] menni, mert azt lehetett mosni-vasalni." A fehéret, pirosat, zöldet híven követték a ruhaszínekkel, míg a liturgikus violát lilával vagy sötétkékkel érzékeltették, az 1950-es években is. Ingvállas öltözékben a szoknya színével adták meg a fehéret, pirosat vagy zöldet, és a kötény színével vagy a fehér szalagöv lila virágmintájával a violát. Ujjasos öltözékben a szoknya és ujjas egyformán a liturgikus színekhez igazodott. Különleges volt a nagypénteki ruha. Nagypénteken, „Isten koporsajakor" Kapuvárott a legkisebb gyermekeket is elvitték a templomba szentsírt látogatni. A tíz éven aluliakra olyankor a legcifrább színes ruhájukat, a „húsvéti ruhát" adták, például selyemből varrt „majkó" típusú uj jast, kázsmír szoknyát, és az egy-kétévesekre „síkselem" azaz fehér alapon fémszállal átszőtt, tarka virágmintás brokát fejkötőt. Csak a nagyobb gyerekek és a felnőttek, elsősorban a nők jelentek meg feketében, az Egyház előírásának megfelelően közösségileg Jézust gyászolva. (Az egyéni gyász megfelelője ruhaszínben is.) Német földön is szombat esténként, akár a pap, úgy a parasztlány és parasztasszony is átgondolta, hogy milyen színt ölt másnap. A Rábaközben szintén. Az 1950-es években a kapuvári papok rendszeresen kihirdették, hogy a következő ünnepen mi lesz a katolikus liturgia színe, hogy az öltözködésben tudják mihez tartani magukat a hívek. Egy egykori plébános közlése szerint a Katolikus Szó című lapot kevesen vásárolták, de a lap százoldalas kalendáriumát 10001200 kapuvári megvette minden évben, mert ebben követhették a római katolikus ünnepeket, és tudták figyelni, mikor hogyan illik öltözniük. Ugyanis a katolikus liturgia a pap miseruhájának és az oltárdíszeknek a színét is összhangba hozza az adott nap ünnepével, illetve az egyházi év adott időszakával. Ennek megfelelően a színek „hivatalos értéke": Fehér (arany): a dicsőség színe, ezért a karácsonyi és húsvéti időben, valamint Jézus, Mária és a nem vértanú szentek ünnepein használják. Piros: a megváltás, a vértanúság színe. Virágvasárnap, nagypénteken, pünkösdkor, az Úr Jézus szenvedésének ünnepein, valamint a vértanúk ünnepein alkalmazzák. Zöld: az évközi idő vasárnapjainak és hétköznapjainak színe. Viola: a bűnbánat színe, ezért advent és nagyböjt idején, helyenként a gyászmiséken is használják a fekete helyett. Rózsaszín: a violaszínt helyettesítheti advent harmadik és nagyböjt negyedik vasárnapján. Fekete: a gyász színe. Temetéseken és gyászmiséken használja az Egyház. Kék: nem liturgikus szín, de az Egyház egyes helyeken használja Szűz Mária ünnepein. A kapuvári népviseletben így módosult a színek egyházi szerepe: Fehér: karácsony, húsvét, fehérvasárnap (húsvét utáni vasárnap) áldozócsütörtök, űrnapja, és a hónap első vasárnapja („Jézus Szíve napja", amelyet korábban „újhold vasárnap"-nak mondtak), ha nem esett éppen adventre vagy nagyböjtre. Piros: karácsony másodnapja, Újév napja, pünkösd, Péter és Pál napja, valamint vértanúk ünnepe, ha vasárnapra esett.