Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)
Müller Róbert: Guzsalyok és orsógombok Pannóniában
Guzsalyok és orsógombok Pannóniában 41 formájú bronznyél, amely a két végén gombszerűen záruló tárgyat tart, a középső korong pedig a szárra húzott gyapjúcsomó miatt nem látszik (Bericht...) vagy egy 6. századi, a tuniszi Tabarkában talált mozaik mutatja (GRÖMER 2004: 467. Abb. 49.). Az ábrázolásokon természetesen nem látszik a guzsaly anyaga. Ez főként fa volt, 9 de az egyiptomiak és a rómaiak is készítettek guzsalyt nádból vagy sáfrányos szeklicéből (BLÜMNER 1912: 123.). A fonás folyamatát a párkák kapcsán Catullus (64, 311.) 1 0 is leírta. A fonó nő a guzsalyt a bal kezében tartja, kihúz egy szálat, amit a hüvelyk és mutató ujjával megpödör, ezt rögzíti az orsón, aztán megpörgeti az orsót, egyúttal kihúzza a szálat a guzsalyon lévő csomóból, majd a sodrott fonalat feltekeri az orsóra. A fonál minősége változhatott, attól függően, hogy kevesebb vagy több anyagot húzott ki a fonó a csomóból erősebb, feszesebb vagy vékonyabb, puhább fonalat nyert. Tudatosan készítették a kétféle fonalat, mert felvetésnél, láncfonálnak a feszesebb, míg vetülékfonálnak a lazább fonalat használták. Már az ókorban is ismerték az övguzsalyt. A lenszálak fonásához inkább ezt használták, mert ezek hosszabbak voltak és így két kézzel tudták sodorni a szálakat ( BLÜMNER 1912: 131., GRÖMER 2004: 468-469.). Bronzból készült guzsalyt már a rómaiak előtt is használtak Itáliában. A Vetulona-i sir a Villanova kultúra idején került a földbe. A felső végén rovátkákkal és kis korongokkal, alsó részén egy nagyobb kúp alakú és kisebb korongokkal díszített tárgyat általában guzsalynak szokták tartani, de formája alapján lehetne akár egy orsó is (KURZINSKY 1996: 9. és 5. kép). Etruszk sírokból ismerünk bronzorsókat (BLÜMNER 1912: 125. Fig. 43-44.), a Tegeaban talált bronzpálca, amelynek közepén egy vékony korong akadályozta meg, hogy a gyapjúcsomó rácsússzon a kézre, az alsó marokrész pedig astragalos díszítésű már minden bizonnyal guzsaly volt ( BLÜMNER 1912: 124. és 125. Fig. 42.). A mi guzsalyaink legfeljebb gyapjú fonására lehettek volna alkalmasak. Azonban ránézésre nem is látszik, hogy milyen törékeny darabokról van szó. A mauterni rossz fenntartású guzsaly alig 13.5 gr, de a két fenékpusztai példány is csak 20 gr volt restaurálatlanul. Ilyen vékonyfalú tárgyak azonnal elgörbültek volna, ha kicsit jobban meghúzzák őket. Ezt azért is hangsúlyoznunk kell, mert K. Grömer (GRÖMER 2004: 469.; GRÖMER 2004a: 173.) szerint ezek igazi guzsalyok voltak, sőt a tárgyak végén lévő kis láncszemmel ill. láncszemekkel valamilyen magasabban lévő tárgyhoz lehetett rögzíteni őket, és akkor mindkét kézzel lehetett a szálat sodorni, tehát még lenfonál készítésére is alkalmasak lehettek. Ez semmiképp sem állja meg a helyét, ezek a bronzból készült guzsalyok szerintünk csak jelképes tárgyaknak tekinthetők. Grömer valószínűleg tévedett, amikor a guzsalyok „láncos" végét gondolta az eszköz felső végének. A 82. sírban talált tárgy végén lévő csüngődísz mutatja, hogy az a tárgy alsó vége lehetett csak. Ebben az esetben viszont az átlyukasztott peremű korong volt a guzsaly felső végén. A középső korong rendeltetése nyilván az volt, hogy az alsó marokrészt elválassza a felső, gyapjút tartó résztől. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a felső korong pereme azért lett sűrűn átlyukasztva, mert abba valamilyen szerves anyagot fűztek, ami jelképezhette az igazi guzsalyra erősített gyapjú csomót. Az semmiképp sem lehet véletlen, hogy valamennyi tárgyon ez a felső korong különböző számú lyukakkal áttört. A sírok egy része-aranytárgy a 2000/82. fenékpusztai és az unterradlbergi sírokban-kifejezetten gazdagnak tekinthető, és a többi sem volt melléklet nélküli szolgasír. Márpedig a fonás, különösen rövid guzsallyal, nagyon fárasztó lehetett, hiszen a bal kezet folyamatosan fel kellett tartani. Ezt a munkát előkelő nők nem végezték, legfeljebb a háziasság jelképeként tehettek guzsalyt a sírjukba. Gorsiumban került elő egy előkelő bennszülött nő, Flavia Usaiu szépen faragott sírsztéléje, amelyen a halott a jobb kezében egy orsógombbal is rendelkező, felcsévélt orsószárat tart, sérült baljában pedig egy vékony szárú tárgyat, amely minden bizonnyal egy kézi guzsaly lehetett. 11 Nem valószínű, hogy ez a gazdag, előkelő nő magának és családjának font volna. A köznyelvben még él az a kifejezés, hogy penzum, amelynek a jelentése „egy napi adag", „egy napi teljesítmény". Eredetileg a latin pensum azt a gyapjúmennyiséget jelölte, amit a ház asszonya kimért a rabszolgájának, és amit annak egy nap alatt meg kellett fonnia. Az csak az egyik megoldási lehetőség, hogy a 4. század második felében-az 5. század elején Noricum és Pannónia egyes területein divattá vált a háziasság jelképeként jelképes guzsalyokat tenni egyes gazdagabb nők sírjába. Egy másik lehetőség a mitológiában kereshető. A görög mitológia moirái, ill. a római párkák-Klóthó, Lakheszisz és Atroposz-akik a sors fonalát készítik majd elvágják. Klóthót mindig guzsallyal vagy orsóval, esetleg mindkettővel ábrázolták (PIRLING 1976: 107-109.), Atroposz egyik attribútuma pedig az olló. Az élet fonalával kapcsolatosan két felfogás is élt. Az egyik szerint már születéskor megfonták mindenkinek az egész életére szóló fonalat, a másik elképzelés szerint a születéskor kezdik el fonni, és addig tart az élet amíg a fonal el nem fogy, vagy a guzsalyon már nincs gyapjú. De véget érhet az élet úgyis, hogy a fonalat elvágják (EUREM 1932: 2481-2482.). A római szarkofágok ábrázolásainak kedvelt motívumai voltak a párkák. A nők életében egyébként is fontos szerepet játszottak (PIRLING 1976: 109.). A korábbi századokra érvényes
