Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Németh József: Horváth Elek úti levelei Zalából 1827-ben

314 Németh József tésteket kesergi szívemben. Eleven színekkel festi előmbe a képzelődés azon hamar lefolyt órákat, melyeket naponként veletek nyájasság s tiszta baráti érzés között töltöttem. Most is fülemben hangoznak amaz enyelgő szózatok, melyeket összeforrott hűségünk bizodalmas nyíltszívűséggel ejtetett, s hallom azon igéket, melyeket a képmutatást nem ismerő ajkak repítének. De már elmúltak ezek is, mint mindenek e változó világon. Ti folyvást a roppant római világ düledéki közt mulatjátok lelketeket Szombathely vidám kebelében, én sietek Somogy földére, melyet Zrínyi hős vére dicsőített: úgy rendelé az ég, hogy ti ott, én pedig itt fussam az élet tövises pályáját. Feljutván a kámi magas dombra, noha a természet minden játékival hímezett s viruló rétekkel tölt völgyek, a Rába tekervényes folyamjával s a messze terjedő róna számtalan helységeivel egyéb itt történt utazásaim alkalmával gyönyörű tekintetet nyújtanának előmbe, s lelkemet egy édesen olvadó andalgásba merítették, most a természetnek ezen ékes teátruma magára nem vonhatta figyelmemet, mert még egyszer s utoljára előmbe tűnt Szombathely egy fényes ábrázolatban, s vele minden ott töltött napjaim egyszerre. Látám a roppant anyatemplomnak pompás épületét sudár tornyaival méltóságosan emelkedni a város egyéb csinos épületei felett, s jobbról az ékes püspöki házat, az én kegyes jótevőmnek lakhelyét, és hálás érzetem könnyeket gördítvén arcomra, áldást esdeklék a nemes lelkű nagy férfiúra, a megye példás, ügyes, bölcs főpásztorára.

1 /.../ Látám a templom baljáról a nevendék papság jeles épületét, s abban lakó s néha odagyült szép lelkeket. /.../ Egyszerre feltűnt előttem a praemostratensis urak csinos háza is, s az ezen rendben lévő sok jó barátim édes emlékezete, néhai örömmel tölt napjaim visszaérkezte gyönyörködteté lelkemet annak látására. Még egy tünet a Sz. Ferenc szerzete fényes tornyára, s a Domonkos fiainak megaggott templomára-s nincs többé szemeimnek miben gyönyörködniök. Kocsim gyorsan halada a Mindszentig

2 nyúló nyíres dombon, szemeim a kedves nézésben, elmém a kcpzelődésben szinte kifáradt, s ím végképpen eltűnt a város. /.../ Még akkor is egy édes sajgást éreztem szívem körül, midőn szeretett hölgyemnek ezen szava: „minő helység ez előttünk, mely két tornyú templomát egy hozzá ragasztott nagy épülettel oly pompásan emeli a dombon?" mintegy álomból ébreszte fel. Almaimat ismét egy hosszas fohászkodás oszlatá szét, s kevés pillanat alatt a két tornyú templomhoz kapcsolt préposti épületben valánk Türjén a vendégszerető jószívű praemonstratensiseknél. Ha kívántam volna is tovább folytatni utamat, nem engedék azt ezen lelkes, szíves barátim. Megtelepedénk tehát, s minekutána a rezidencia körül elterjedt gyönyörű, de nem éppen pompás kertet barátságos beszélgetések között eljártuk, megtekinténk a nem éppen bujálkodásig piperézett, de felette csinos, tiszta és alkalmatos prelátusi lakást. Láttam itt jól eltalálva néhai Buday prépostnak komor, s a rend utólszori visszaállíttatása idejében volt derék Harsányi prépostnak

3 nyílt szívet áruló képét, de figyelmemet leginkább magára vonta a mostani fő tiszt, prépost Gyöngyössy Pál

4 úrnak, kinek, mint tudod, forró tisztelője vagyok, mester kézzel rajzolt, és szinte szólásig eltalált képe. Az ő derült magas homloka, mosolygó ábrázatja, emberszerető tekintete megújítá bennem azon időknek kellemes emlékezetét, melyeket, midőn a szombathelyi gimnázium igazgatója volt, oly sok kedves órák közt tölték társaságában, és szép erényi, mint nemes lelkének megannyi tanúi, inkább és inkább gyújták szívemet tiszteletére. Végtére elérkezék a vacsora ideje, s rég nem látott kedves barátimmal az igaz magyar ízlésre készült étkekből jóízűn falatozván, majd csaknem éjfélig mulatánk, mert észrevehetetlenül halad az idő, s végtelen a beszéd a szíves barátok között: szemeink azonban csukódni kezdvén, nyugodni mentünk. Nyugodjunk tehát ezúttal levelemben is. Holnap, ha felébredhetünk, többet. Addig is isten veled! Tűrje, szeptember 12-én 1827. /.../ De közelebb tárgyamhoz! Nem valál még Türjén, elhiszem, szeretnéd azt látni. íme teljesedjék szándékod. Képzelj magadnak egy széles, jól elkészített országutat, melyet két oldalról egy agg, de ritkán nőtt erdő veszen körül s dombnak emelkedik, melyre felérvén, az erdő megszűnik. Jól megmunkált szántóföldek tűnnek elő, melyek végében igen közel nyílik egy szalmafödelű házakkal rakott hosszú utca, s amodább egy magasabb dombon látszatik egy nagy épület két tornyú templommal, s több csinosabb épületekkel. Ez Tűrje, Szalának nem megvetendő mezővárosa. Lakosi magyarok s félig megmagyarosodott svábok. Szép és nagy kiterjedésű hasznos erdei, alkalmas termésű homokos földje, jó bort s gyümölcsöt tenyésztő hegyei nem kevésbé ajánlják. A szomszédságban déli napkeletre fekvő Sz. Grótot, hajdan ama pártos Hagymásy Kristófnak, ki egyszersmind Sz. Grót várának kapitánya is volt, uradalmát és Szalabért innen igen szépen láthatni. A két tornyú helyes templom, mely az angyaltól üdvözlött sz. szűz (sic) tiszteletére szenteltetett,

5 s a praemonstratensis rend préposti szép s egyszerű pompával készült épülete egy dombon fekszik, s az utazónak igen gyönyörködtető tekintetül szolgál. Ez egy emeletes, négy szárnyú, tágos, tiszta, csinos és igen világos épület, melynek déli szárnya a prelátusi lakást foglalja.