Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)
Molnár László: Szakrális emlékek a pákai körjegyzőség falvaiban
Szakrális emlékek a pcikai körjegyzőség falvaiban 211 pusz, hanem elölről a kereszt vízszintes szárára, a függőleges szár mellett szimmetrikusan hátravetett (halotti) lepel van terítve. A posztamens alján félköríves, sziklabarlangot utánzó szent sír, benne Jézus lepellel takart fekvő teste. Az üreget üveglappal zárták le. Fölötte a talapzaton nincs keretezett szövegmező, csak az oszlopra írták rá a megszokott szöveget: „DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS." Évszámot nem találtunk. A talapzat két oldalán hajlított, lefelé fordított csigás konzolon áll a két mellékszobor: Árpád-házi Szent Margit, és Imre herceg. Személyük azonos a Czigány kereszten lévőkkel, de más kéz munkái. Festett. A közelmúltban újrafestették. A szép kivitelű keresztet kovácsoltvas kerítés veszi körül. Kár, hogy a kerítés mellé ültetett élő sövény a kerítést és a posztamenst a szobrokkal teljesen eltakarja. A kereszt párhuzamai a szomszédos Gutorföldén és Zebeckén is megtalálhatók. Kovács-kereszt A falu központjának számító, Fő út-Petőfi út elágazása mellett áll. Eredetileg az útkereszteződés alkotta háromszögletű tér közepén volt, kb. ott, ahol most az útjelző tábla van. Az útkereszteződés átépítéskor, az 1980-as években helyezték át jelenlegi helyére. Nevét a mellette lévő terület gazdájáról kapta. Ezt a keresztet, már az 1858. évi térképen is jelölték. Fenntartására 100 korona alapítványt tett özv. Koczfán Mihályné, 1918-ban. 3 4 A posztamens és kereszt a kányavári Bocskor kereszt pontos mása. Csak a kereszt szárvégekben van eltérés. A kereszt lábánál álló Fájdalmas Anya pontos mása a kányavári harangláb szoborfülkéjében lévőnek. Festett. Néhány éve átfestették. Czigány-kereszt (Fő út 36.) A mai polgánnesteri hivatal, a volt körjegyzőség kerítésének délnyugati sarkánál található. A Czigány család birtokán állt. A kereszt fenntartására Czigány Gábor által tett 100 korona alapítvány alapító levelét 1859. október 7.-én hagyták jóvá. A kereszten ma látható 1914-es évszám a felújítás dátumát jelöli. 35 A pákai római katolikus plébánia javára bejegyzett jelzálogjogot 1936. II. 26.-án 3508/1936. sz. alatt törölték. 3 6 Az eredeti, vagy annak látszó kő lábazaton az alábbi felirat olvasható: Emeltette Czigány Gábor. (Évszám nélkül.) A neogótikus posztamens egészen biztosan nem eredeti. Felirata félkörívben: „Dicsértessék / [alatta vízszintesen] A Jézus Krisztus" / Újítva / 1914." Bástyára emlékeztető talapzatának két oldalán kiugró konzolon egy-egy szobor áll, melyek stílusukban, kivitelezésükben erősen eltérnek a Krisztusés Mária-szobrokétól. A két szobor Árpád-házi Szent Margitot és Imre herceget ábrázolja. A posztamens a két szobor magassága fölött neogótikus díszű. íves szoborfülkéjébe/elé helyezték a Madonna-szobrot, amely az eredeti kereszt része volt. A neogótikus posztamensre visszahelyezték az eredeti keresztet. Festett. Az utóbbi néhány évben újrafestették. Pördefölde Czupi-kereszt (Fő utca 2.) Az iskola-kert melletti kőkeresztet „Isten dicsőségére emeltette / özv. Czupi Farkasné / szül. Czigány Teréz / 1901." Czigány Teréz özv. a falu melletti kőkereszt fenntartására tett 100 koronás alapítványt, 1901ben. 3 7 Egyszerű kőkereszt, archaikus Krisztussal. Mária a posztamensben kialakított szoborfülkében áll. Az épület telkétől kis kerítéssel van elválasztva. A határban lévő keresztek Páka „Kása-kereszt" Az Ortaházára vezető út bal oldalán, a falutól keletre állítatott 1886-ban egy fakeresztet Salamon Ágota, amelyen ún. pléh Krisztus volt. Fenntartására 40 Korona alapítványt tett. 3 8 Helyére állíttatta a mait, 1986-ban Bundics Sándor és családja. A kereszt felirata: „Azt akarom, hogy a nap / Mindenkiért süssön! / Hogy ember embert soha többé/Arcul ne üssön! / Azt akarom, hogy a föld / Mindenkinek teremjen! / Hogy ember embert / Láncba tartani ne merjen! / Azt akarom, békén ölelkezzék / A föld s a tenger, / Az Isten legyen Isten / És az ember legyen Ember!" (Harsányi Lajos) Pördefölde Ledovits-kereszt A falu déli végétől keletre, a határba vezető dülőút mellet délről áll. „ISTEN dicsőségére / Állíttatta / Ledovits Károly/és neje / GRÉDICS ROZÁLIA/ 1916. Fenntartására 100 Korona értékű alapítványt tettek 1916-ban. 3 9 Kő talapzaton álló neogótikus, stílusából adódóan magas karcsú, kvalitásos alkotás. Jó állapotú. Ihász-kereszt A falu északi végétől nyugatra-Dömefölde felévezető dülőút mellett áll. Magas karcsú, többszörösen tagolt vállú posztamensen álló karcsú kereszt, rajta a megfeszített Krisztus. Lábánál nincs a másutt megszokott Fájdalmas Anya. A posztamense előlapján, alján hegyes címerpajzsban: „Ledovits József 1830" felirat olvasható. A jelenleg használt „ihász-kereszt" elnevezésre nem találtam magyarázatot. Feltételezhető, hogy a juhaikat ezen a környéken legeltető, talán a kereszt mellett megpihenő juhászokról kapta. (Ihász =juhász.)