Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

MARX MÁRIA: A szövés Göcsejben - Zebecke és környéke

négykeresztcs minta, GMN.68.80.4. halottas lepedő, gyűjtési hely: Kissziget, adatai ismeretlenek fordítós négyszöges minta, GMN.68.97.2. kosárruha gyűjtési hely: Kissziget, készítője ismeretlen, 1930 előtt asztallábas minta kétféle pirossal szőve, GMN.56.75.1., abrosz, Varga Ferencné édesanyja, (neve ismeretlen), Dobri, 1913 előtt Gönczi Ferenc több Göcsejben készült szőttes „sávolymintát" is közöl,

47 némelyik mellé a nevet is odaírja. Ezek a minták, vagy variánsuk kivétel nélkül megtalálhatók a múzeumba került textileken is. Ilyenek a „krajezáros", a „8 madzagos" és még egy másik, amelynek neve sajnos olvashatatlan. „krajezáros" minta színe és fonákja, GMN.74.33.5., kosárruha, Hóbor Karolin hagyatékában, adatai ismeretlenek „nyolcmadzagos" minta, GMN.56.82.1. abrosz Göntérháza, egyéb adatai ismeretlenek Vannak Gönczinél olyan mintamegnevezések is, amelyeket ezidáig nem sikerült azonosítanom: „tizenkettes", „tizenegymadzagos", „félkarikás", „lánc", „hétcsillagos". Az illusztrációkból látható, hogy egy-egy motívum többféle megnevezéssel is szerepel az adatközlők „repertoárjában", mint pl. a csatos és tulipános (Hetesben máslis néven gyűjtötték) vagy a ráklábas, utóbbi egyaránt jelöl X-szerüen keresztezett vonalat és eltolt függőleges „pálcákat" is. Van félreértett vagy félremagyarázott mintanév közöttük, mint az orgonavirágos megnevezésű, amely a közismert orgonasípos (orgonás), azaz több-kevesebb függőleges pálcából álló csoport neve. Utóbbi általában a hegyes végű csillagmotívummal együtt szerepel a csíkban. így fordulhatott elő, hogy egy olyan mintára is használta a készítője, ahol a csillag mellett más motívum szerepel. A hetési gránátalmákat pedig Zebecke környékén Ö-betűs névvel illették. A házilag szőtt textileken elég gyakori a hibásan befűzött vagy fölszedett minta, amely a takácsszőttesek között nemigen fordul elő. A hibás mintát meghagyták, - rossz befűzés esetén nem is tehettek mást - csak néhány olyan darabot találtam, ahol a fölszedési hibát a következő csíkban kijavították. Persze a kijavított hibákat az utókor nem láthatja, egy-egy szélesebb csík esetében azonban a rossz fölszedés már a szövés közben is nyilvánvaló lehetett, mégsem bontották vissza a néha csak pár sornyi vetüléket. (13. kép) A hibákból esetenként újabb mintavariációk is létrejöhettek, mint pl. az általam „méhecskésnek" nevezett, amely láthatólag a rózsás csík megrövidülésével keletkezett 48 (14. kép) Már a 19-20. század fordulóján megkezdődik a szövött mintakincs fellazulása, bomlása. A takácsmesterek közül a tehetségesebbje és a vállalkozóbbja már az 1800-as évek közepétől, s aztán kb. az 1880-as évektől méginkább áttért a bonyolultabb, nagyobb szaktudást igénylő len- és színes pamutdamaszt szövésére, alkalmazkodva ezzel a parasztság polgárosultabb rétegeinek és az egyre növekvő számú falusimezővárosi értelmiségi- és hivatalnokréteg igényeihez. A késői takács-mintakönyvekben már gyakran szerepelnek a pamutdamasztok jellegzetes kockás mintái, amelyeket az ügyesen szövő asszonyok is igyekeztek átvenni, illetve hasonló szerkezetű, „modern" abroszokat készíteni saját kelengyéjükbe. Ehhez az új mintaszerkesztéshez a széles mintasávok hangsúlyos főelemeit használták fel, amelyek így eredeti környezetükből kiemelve, magukban állnak egy-egy nagyobb fehér felület közepén. E különálló minták készítési technikája már nem azonos a korábbi szőttesekével, amelyet a szakma lanszírozásnak nevez, hanem egy másik, vetülék-brosé szakszóval illetett technika,