Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

MARX MÁRIA: A szövés Göcsejben - Zebecke és környéke

kitették őket leányaik, unokáik, dédunokáik stafírungjába. Saját gyermeküknek a takácsok is díszes textileket szőttek, - pl. Zalaapátiban Papp Horváth János Katalin leánya számára,

17 vagy Sárhidán Török István Franciska lánya számára

18 - míg eladásra az egyszerűbb minták készültek. Voltak falvak, ahol még ezeket a kevéssé bonyolult mintákat sem takácsokkal szövették meg, hanem piros fonalas keresztöltéssel hímezték rá a házilag szőtt textíliákra. Pókaszepetken a 20. század elejének általános gyakorlata volt, hogy a másutt látott, vagy korábban leszövött darabok alapján hímzett kosárruhákat és törülközőket készítettek. (3. kép) Jelentős szövéskultúrával rendelkező területe volt Zalának Zebecke (és a szomszédságában lévő néhány falu, különösen Kissziget, Iklódbördőce és Ortaháza) (4. kép). Malonyay könyvében is egyedül ez a göcseji falu szerepel az asszonyi szövés helyszíneként, s a Gönczi Ferenc-féle mű is ezeket a falvakat említi elsősorban, mint olyan helyeket, ahol a férjhez menő leányoktól még megkívántatik a szövés ismerete és gyakorlása. „A leányok 13-14 éves korukban kezdik tanulni a szövést. A mely községben a szövést még a fchérnéptől megkívánják, mint Pákán, Zcbeczkén, Kisszigeten, Bördőczén, Dömeföldön, Kányaváron, Várhelyen, Bánokszentgyörgyön és Oltárczon, továbbá egész Hetesben, ott a lány, kivált, ha szegényebb sorsú, addig nem igen mehet férjhez, míg szőni meg nem tanul."^ Azt is megemlíti, hogy „Göcsejben a zebeczkei asszonyok tudnak legszebben szőni." akik „A szép piros sávolyok mellett a vászonba egész mondásokat beleszőnek, mint 'Dicsírtessék a Jézus neve!' 'Isten segélj!' stb."

20 A Göcseji Múzeum néprajzi gyűjteménybe került tárgyak készítési helyük szerint a következőképpen oszlanak meg: valamivel több, mint egyharmaduk, 37 % valamelyik göcseji faluban készült, kb. 20 %-ban Hetes területén, 15 % a Göcsejtől északra lévő, 12 % pedig az attól délre fekvő területen. (A maradék megyén kívüli, illetve ismeretlen helyen készült.) A göcseji anyag 44 %-át, szám szerint 45 darabot Zebeckén, további 14 %-ot a közvetlenül szomszédos Kisszigeten, Ortaházán, illetve Iklódbördőcén szőtték. A Zebeckén gyűjtött anyag túlnyomó részben helyben készült, csak elvétve akad közöttük „import", az is a szomszédságból. Érdekes kivétel ez alól két Dobribán szőtt abrosz-kosárruha együttes, amely azonban semmilyen tekintetben nem „lóg ki" a többi közül, és mindkettő más, helyi darabbal együtt került a múzeumba. Mivel a hetési textilek feldolgozását Kerecsényi Edit elvégezte,

21 s ahhoz újat hozzátenni nem nagyon lehet, a továbbiakban csak a gyűjtemény göcseji szőtteseivel, ezen belül különösen a Zcbcckéről és környékéről származókkal foglalkozom. Múzeumunk birtokában jelenleg 278 db szőttes van, nem számítva ide a házivászonból készült, de más technikával díszített darabokat. A szőttesek funkciójuk szerint négy nagy csoportra oszthatók: kb. 30-30 %-uk a törülköző és a kosár-, ill. szakajtóruha, amelyet vidékünkön kenyérruhának is hívnak, 20 % az abrosz, 10 % a (halottas)lepedővég, a maradék kb.10 %-ot az egyebek: tarisznya, vánkoshuzat, végvászon, zsák, kötény, stb. teszik ki. A tárgyak elnevezése és díszítése a funkció szerint alakult: 1. Abrosz - a 20. század közepére már általánosan használt elnevezés, bár mindenütt térítőként, asztalterítőként is meghatározták. Zebecke környékén asztalteréttő volt a leggyakrabban használt neve, asztalruhának is hívták. A díszteleneket vagy két végén egykét piros csíkkal simán szőtteket rétcsabrosznak használták. A 60-as években már az említés szintjén sem találni adatot arról, hogy az abrosznak a viseletben is szerepe lett volna. A díszesekkel nagy ünnepekkor, lakodalomkor asztalt terítettek. Korábban a komakosarat, amelyet egy héten át naponta vittek a gyermekágyas anyának szintén díszabrosszal takarták le, illetve a keresztelőre vitt körbeckosarat is abroszba kötötték. (Zebecke) Ezek az abroszok általában csíkritmusosak, a csíkok szélessége 3 és 7 cm közötti, a csíkon belül a fő motívumot alul-felül keskeny fogazás, vagy apróbb mintasor zárja. (5-6. kép) A csíkok számára nézve is nagy a szórás 5 és 14 között, de megállapítható, hogy a megye északi részéről származó, takácsszőtte példányok inkább 5-7, a déli, Heteshez közelebbi részre a 9 és afölötti számú csík a jellemző, míg a Zebeckén szőtteken egy kivétellel 6 sávos díszítést találunk. E kivétel egy kilenc sávval csíkozott abrosz, amelyen felirat is látható. A kilencből öt csíkban a DICSÉRTESSÉK A JÉZUS NEVE szöveg van beszőve (az adatközlő megnevezése szerint „dicsértessékes minta"), köztük négy vesszüs,

22 fogazott szélű mintasávval. Ez egyben az egyetlen feliratos abrosza gyűjteményünknek. 1918-20 között szőtte az eladó a saját stafirungjába, keveset használt, ünnepi darab volt.

23 2. Kosárruha/kenyérruha általánosságban elmondható, hogy az egyszerűbbeket kenyérsütéskor használták, kenyérruha, szakasztóruha elnevezésük is ezt tükrözte. Az ilyenek inkább a két végükön csíkozottak, egyszerűbb mintájúak. A díszítetteknek elsődleges funkciójuk mellett már többé-kevésbé reprezentációs szerepük is volt. A keskenyebb csíkossal, egyszerűbb mintával szedettekkel a piacra vitt kosarat takarták le (7. kép), a gazdagabban mintázottakkal paszitos kosarat fedtek be. Ezeken sokszor középen található a legszélesebb mintasáv, amelyet a két szélen