Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

KOSTYÁL LÁSZLÓ: Kisfaludi Strobl Zsigmond és a szabadkőművesség

szempontból adekvát törekvéseikkel, egy évvel később pedig a kubisztikus G ara-Arnold-portréi?-® Megnyílt előtte az akkori meanstream művészetnek az általa végül választottnál kétségkívül rögösebb útján való elindulás lehetősége. A Bokszoló a Progressioérem magvetőjéhez hasonlóan ikonikus figura, jóval több, mint egy sportoló fiatal férfiról készült mozgástanulmány. Az ökölvívó jelképes alakja a társadalmi haladásért és a jövő országáért folytat kemény adokkapok küzdelmet. Paradox módon Stróbl társadalmipolitikai és művészeti beállítottsága mégis éppen ezekben az években vált el egymástól, és amíg a hozzá hasonlóan gondolkozó müvésztársai többnyire a progresszív művészethez közelítettek, ő a klasszikus felfogású szobraival aratott első sikereit követően végérvényesen ilyen irányba kötelezte el magát. 1919-ben a kérészéletű tanácskormány zárolta a szabadkőművesek vagyonát, egy évvel később pedig a hatalomra került jobboldali kormány betiltotta a mozgalmat. A forradalmi remények szétfoszlottak, a trianoni békekötés és a szélsőjobboldali megtorlások apátiába taszították az országot. A politikai események során kompromittálódott vagy ilyennek vélt közéleti szereplők és művészek ellen több feljelentés érkezett, nem egyszer csupán a gyanú másra terelése céljából. Ilyen jellegű atrocitások Stroblt is érték, egy, a tanácskormány alatti szerepvállalását

21 támadó sajtócikk mögött állítólag nem más, mint Zala György állt,

22 aki egyébként c téren, mint az 1919. május elsejei, a Hősök terén felállított ünnepi dekoráció központi elemét képező Marx-szobor vezető alkotója, maga sem volt fedhetetlen (szerepvállalása állítólag Szamuely nem túl barátságos hangú személyes rábeszélésének volt köszönhető). Retorziók végül egyiküket sem érték. Zalával, földijével és szabadkőműves társával egyébként nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű afférja. A két világháború között a Százados úti művésztelepen megürült egy műterem, melyet Stróbl nagyméretű gipszmintái számára meg akart szerezni másodikként magának. Pályázatát a budapesti főpolgármester (a pontos dátumot nem tartalmazó forrásban tévesen Wolf Károly - ő ezt a tisztséget nem viselte) Zala Györggyel véleményeztette, aki, miután mást létesített volna előnyben, Stróbl szabadkőműves múltjára hivatkozva írt elutasítást.

23 Néhány évvel később, 1938-ban az ugyancsak szabadkőműves Madách Imre emlékműve kapcsán érte újabb nemtelen támadás a Magyarság hasábjain. Itt egykori szabadkőműves páholytagsága mellett a lap baloldali kapcsolatait is felrótta neki, s kihangsúlyozta, hogy a Stróbl által megnyert zártkörű pályázat zsűrijében további három páholytag is helyet kapott. A vádirat konklúziója: a 60.000 pengőt nemzeti felfogás szempontjából méltatlannak ítélték oda.

24 Azt az érveit nem feltétlenül erősítő tényt, hogy a kárhoztatott szobrász mellett ábrázoltja is maszon volt, a tendenciózus ítész persze gondosan elhallgatta. A megrendelő kritikáinak megfelelően utóbb több lényegi metamorfózison átesett emlékmű-terv egyébként semmilyen ebbe az irányba mutató utalást nem tartalmazott. 1919-ben Kisfaludi Stróbl megkapta a Lipótvárosi Kaszinó díját, ami jelentős szakmai és társadalmi elismerésnek számított. A Kaszinó egyébként népszerű szabadkőműves találkozóhely hírében állt, rendszeresen vendége volt többek között az a Sebestyén Károly

25 is, aki 1926-ban talán az első átfogó tanulmányt írta Stroblról a Magyar Művészet hasábjain, számos művének reprodukciójával,

26 és akiről Stróbl, valószínűleg szintén ebben az időben szép portrét készített. Az ezerkoronás díj és a páholytagság között nem minden alap nélkül lehet valamiféle kapcsolatot feltételezni, hisz a díjat ugyan az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat hirdette meg, de a díjzsüri hét tagjából négyen voltak a Kaszinó, s csak hárman a Társulat delegáltjai.

27 Sebestyén szakmai méltatása máskülönben nagy jelentőséggel bírt Stróbl renoméjának alakulásában, aki ekkor két éve már a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, igaz, fizetés nélkül. Professzori kinevezésében Lyka Károly, az intézménynek a széleskörű modernizációban központi szerepet játszó rektora, Stróbl müveinek többszörös ismertetője játszotta a döntő szerepet, aki ugyancsak páholytag volt.

28 A két világháború között ( 1925-től) - mint láttuk Stróbl emberbaráti tevékenységének (egyik) fő színhelye a Rotary Klub volt. A betiltott szabadkőműves mozgalom számos híve tömörült itt, a harmincas évekig kizárólag ők a Klub irányítói. Az eredetileg a század eleji (1905) Chicagóban alapított Rotary Klub a páholymunkát követő lazább, „világi" együttlétek színtere volt,

29 szerepe azonban a hazai körülmények között felértékelődött, egyfajta fedőszervvé vált. Láttuk, a Klubot az idézett besúgói jelentés szerzője is a szabadkőműves működés színterének tartotta. Számos mágnás mellett művészek és tudósok is tagjai voltak, mintegy orientálva előbbiek filantróp hajlandóságát. A Rotary Klub volt az egyik helyszíne a Boldogfai Farkas Sándor - ekkor Stróbl tanítványa, utóbb tanársegédje - által 1930-ban karikatúrán megörökített eseménynek, amikor a főiskola szobrászhallgatói a kemény téli hideg miatt elrendelt szénszünet miatt nem tudták folytatni megkezdett munkájukat. Stróbl professzor klubtársaihoz fordult segítségért, amelyet a növendékek végül az eleinte vonakodó Goldbergcr Leó anyagi támogatásának képében kaptak meg.

30 A Horthy-éra az általa betiltott szabadkőművesség fél-illegális tevékenységét nem csupán a Rotary Klubhoz hasonló szervezetek kebelén belül tűrte el.