Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

KOVÁCS ZSUZSA: A Göcseji Falumúzeum és a magyarországi skanzen mozgalom

ZALAI MÚZEUM 17 2008 345 Kovács Zsuzsa A Göcseji Falumúzeum és a magyarországi skanzen mozgalom 1. Bevezetés A 19. század végen az Ezredéves Országos Kiállításon felépített Néprajzi Faluval komolyabban meginduló skanzen létesítési mozgalom az első világháború miatt eredmények nélkül szakadt meg. így, a nyugat európai skanzenekhez képest Magyarországon a törekvés csak sokkal később az 1950-es években éled ismét újjá, amikor a budapesti szakmai közönség egyre erőteljesebben szorgalmazza az egész ország népi épített örökségét bemutató fővárosi skanzen létesítését. Közös energiabefektetéssel dolgozik az etnográfus szakma a helyszín kijelölésén, az elméleti és technikai alapelvek kidolgozásán illetve a kormányzat megnyerésén, az építéshez szükséges források biztosítása véget. Az elkötelezett munkát végül siker koronázza, hiszen Szentendrén, a Sztaravoda patak forrása mellett elterülő 55 hektáros területen

1 1966. június 30-án megindulnak az országos skanzen építési munkái.

2 Ezzel egy időben, szintén 1966-ban, egy vidéki kisvárosban is nagy erőkkel látnak neki a falumúzeum létrehozásának. Az 1960-as években Zalaegerszegen, más történelmi, politikai és szakmai erők motiválták a Göcseji Falumúzeum felépítését, mint az országos skanzenét, az eredmény azonban egyedülálló volt, hiszen a skandináv és a nyugat-európai minták után, Magyarországon legelőször vidéken, nyílhatott meg szabadtéri néprajzi múzeum. Cikkemben arra vállalkozom, hogy bemutatom, milyen körülmények között jön létre éppen Zalaegerszegen a Göcseji Falumúzeum, milyen helyet foglal cl a magyarországi szabadtéri néprajzi múzeumok között? Továbbá kitérek annak elemzésére, hogy mint az első múzeum milyen szakmai irányelvek határozzák meg építését és működését? Hol tartunk ma, milyen irányban fejlődött a múzeum, mi valósult meg a tervekből és mi az, ami még hátravan? 2. A magyarországi skanzenmozgalom A magyarországi skanzenmozgalom egyfelől a 19. századi országos- és világkiállítások néprajzi díszfaluinak hallatlan népszerűségében, másrészt pedig abban a tudományfejlődési irányzatban gyökerezik, aminek eredményeképpen a 19. század végével egyre jobban differenciálódni kezdenek az egyes szaktudományok. Köztük a muzeológia is, amely ekkor alkotja meg a szabad téren felépített múzeumok szakmai irányelveivel foglalkozó muzeológiai szakágat.

3 2.1. Néprajzi panoptikumok az országos- és a világkiállításokon Paraszti bútorokkal, ruhákkal és használati tárgyakkal berendezett szabadtéri tárlatot először az 1885-ös országos kiállításon láthatott a magyarországi nagyközönség. Hazánk különböző tájegységeiről, összesen 15 élethű, paraszti enteriőrben mutatták be a Kárpátmedencében élő magyarság gazdag viseletét, berendezési tárgyait és háziipari termékeit. A kiállításon a torockói-, bánffyyhunyadi-, békési-, borsodi-, gömörimagyar; hétfalusi-csángó, aldunai-székely csoportok mellett, az akkori nemzetiségcink: az erdélyi szászok, a szepesi németek, a Hunyad megyei oláhok, tótok, ruténok, szerbek, bolgárok is képviseltették magukat.

4 A kiállítás végén a berendezett enteriőröket lebontották és az összegyűjtött néprajzi anyagot a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteményébe leltározták be. A későbbi világkiállításokon már nemcsak cgy-cgy paraszti szoba várta a látogatókat, hanem teljesen berendezett épületek. A legszínvonalasabbak ezek közül az 1867-es párizsi és 1873-as bécsi világkiállítás népi épületei voltak. A tárlatokat ugyan nem múzeumi céllal rendezik, mégis a bécsi enteriőrök rendezői fontosnak tartották, hogy a felépített házakat, vagy azok