Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

NÉMETH JÓZSEF: A Göcseji Falumúzeum létrehozása

„A zalaegerszegi olai vízimalom ipari műemlék kisajátítását haladéktalanul le kell bonyolítani s ennek megtörténtéről - a helyreállítási munkák mielőbbi megkezdése érdekében - az OMF-et értesíteni kell. A végrehajtó bizottság elnökhelyettese a városi tanács végrehajtó bizottságát az intézkedések megtételére hívja fel. ... A végrehajtó bizottság elhatározza, hogy a szabadtéri néprajzi múzeum létesítésére, illetve fejlesztésére 1964-től kezdődően öt éven át évenként 100.000 Ft anyagi támogatást biztosít." E határozattól számíthatjuk a Göcseji Falumúzeum létesítését. IV. A megvalósítás 1. A hely A szabadtéri néprajzi múzeum új helyének kiválasztása 1963-ban már nem keltett vitákat. A helyszínnel a néprajzos és az építész egyaránt egyetértett. „A megközelíthetőséget és elhelyezkedést tekintve elméletileg sem lehetne megfelelőbb helyet kiválasztani Zalaegerszegen a Falumúzeumnak. Elvileg helyesebb lett volna az épületeket dombos vidéken elhelyezni, mert így az egész berendezés a göcseji táj hangulatát sokkal jobban tükrözte volna, mint a lényegében teljesen sík terület. Ezt az esztétikai, hangulati problémát megfelelő fásítással fel lehet oldani. Súlyosabb gondot jelent az, hogy az egész terület ártérnek minősíthető ma még, s így a létesítmény veszélyeztetettsége fennáll. (...) Bizonyos mértékig újabb helyzetet teremtett a Zala folyó csatornázása, (...) Tekintettel arra, hogy az árvízvédelmi töltés néhány évig még nem nyújthat maximális biztonságot, továbbá a nem valószínű katasztrófára is gondolva, kívánatosnak látszik az összes épületnek egy olyan betonkoszon'ira való építése, melynek felső szintje lényegében a malom padlószintje, azaz 150,70 m. magasság." (Barabás Jenő, Szentmihályi Imre, Tóth János: A Göcseji Szabadtéri Néprajzi Múzeum programtervéből.) írásos nyomát nem találtam, csak saját emlékezetemre támaszkodva írhatom, hogy a megkérdezett vízügyi szakemberek egybehangzóan állították: 1963 után a területen semmiféle árvízi veszélytől tartani nem kellett. Még a szabályozás előtt sem emelkedett soha az árvíz a malom küszöbszintje fölé, a töltések pedig végleg eloszlattak minden aggodalmat. Az eltelt 45 esztendő ezt igazolta is. A folyó szabályozása később azonban más gondot bőven okozott. Az eredeti meder holt ággá vált, a víz utánpótlása csak néhány fenékforrásból adódott. Az 1970-es évek végére az alig mozduló víz elmocsarasodott, melyből a halak is kipusztultak. A mederben korhadó, rothadó falevelek bűze mind kellemetlenebbé vált. Csak nagy költséggel lehetett a teljes medret a felhalmozódott hulladéktól, iszaptól megszabadítani. Mivel megszűnt a meder élő vízfolyás jellege, a malmot nem lehetett volna újra indítani, annak meghajtó szerkezetéből csak a kereket állították helyre, a vízterelő szerkezetet, zsilipeket nem, így az torzó maradt, a látogatók számára ma is nehezen értelmezhető. Utólag, négy és fél évtized tanulságainak birtokában érdemes kissé részletesebben is foglalkoznunk a helyszín kiválasztásával. Egyrészt azért, mert már a Falumúzeumról megjelent első érdemi bírálat is kifogásolta a sík területet, másrészt pedig többször is elhangzott, hogy az akkori megyei és városi vezetők szükkeblűsége miatt került ide a múzeum. Fentebb idéztem a dokumentumot, mely szerint éppen a városi tanács határozata javasolta helyszínként az Alsóerdőt. (Az akkori körülmények ismeretében azonban érthető, hogy éppen az építészek, a múzeumi szakember miért tiltakozott Alsóerdő, mint helyszín ellen.) Ma már tudjuk, hogy az lett volna az eszményi hely. - Felszíne a göcseji tájra jellemzően dombos. - Mikroklímája is kedvezőbb, mint a Zalarété. - Ma már a várostól sincs messze, szabadidőközpont, vendéglő, nyári napközis tábor, vendégházak épültek, erdei színház, botanikai park - az azaleás völgy - létesült, számos rendezvény színhelye e terület. - Az intézmény jövendő helyén a tényleges munka megkezdése előtt még sok teendő várt elvégzésre. - Noha a malom és környéke is jórészt használaton kívül volt, legfeljebb marhalegelöül szolgált, annak birtokjogát meg kellett szerezni. Kisebb része állami és szövetkezeti tulajdon volt, ez nem okozott nehézséget. Nagyobb része azonban 24 parcellából állt, ezek némelyikén több birtokos is osztozott. A kisajátítással, vásárlásokkal kapcsolatos tárgyalásokat, egyeztetést Dr. Sáfár Árpád, a Megyei Tanács Művelődési Osztályának főelőadója intézte. A kisajátítási eljárás 1964. szeptember 9-én fejeződött be. További gondot jelentett, hogy a mai fogadóépület helyén még egy porta lakóháza, udvara volt, a kovácsműhely helyén pedig egy lábas pajta. A tulajdonosokkal nehezen sikerült megállapodni, csak 1966. december 31 -én írták alá a szerződést, melynek értelmében a tanács a pajtát a saját költségén áttelepíti az udvarra. Ez 1967 elején megtörtént, ezután kezdődött a kovácsműhely építése. (Az idős tulajdonosok halála után kerülhetett sor a pajta végleges lebontására, majd a teljes porta kisajátítására, helyén előbb park, majd 1996-ban a fogadóépület építésére.) - A kis sziget felett, ahova a kerített ház is került, magasfeszültségű villanyvezeték húzódott, ami alá