Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

NÉMETH JÓZSEF: A Göcseji Falumúzeum létrehozása

a házban kellene elhelyezni a szombathelyi múzeum néprajzi anyagát. A javaslat akkor nem keltett visszhangot, többek közt azért sem, mert ekkoriban már megkezdődött a második világháború. Még 1935-ben Zalaegerszegen a település rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából Göcseji Napok elnevezéssel akkor nagyszabásúnak számító ünnepségeket rendeztek. Zalaegerszeg ekkor vállalta első alkalommal, hogy Göcsej központjának érzi magát, s fontosnak tartja a környék népi hagyományainak őrzését. Noha Malonyai Dezső népművészeti sorozatának dunántúli kötete, Gönczi Ferenc 1914-ben megjelent Göcsej Hetes monográfiája már megörökítette a táj értékeit, a 30-as évek közepéig az itt élők inkább restelltek, mintsem öntudattal vallották volna göcseji voltukat. 1935 táján azonban több helyen alakítottak itt is gyöngyösbokrétát, Serényi Árpád kiállításokra vitte az itt készült szép felvételeket, melyeket aztán Fára József vármegyei levéltáros illusztrációként használt a táj értékeit bemutató előadásaihoz. A város értelmisége újra nekirugaszkodott a múzeumalapításnak, ezzel egy időben felmerült a múzeumépítés szándéka is. Antal Dezső elkészítette ennek látványtevét, tetszetős, színes akvarellben meg is festette. U alaprajzú, szalmatetős épületet álmodott: két, festett oromzatú házzal körülfogott udvart hátulról egy - talán téglából készült összekötő szárny zárt volna le. Mindhárom oldal elé faragott oszlopokkal alátámasztott pitvart rajzolt. Az egyik változatban az udvar közepére kisméretű, gazdagon díszített haranglábat is javasolt.

6 A város képviselőtestülete 1935. március 27-én a következő határozatot szentesítette: „Az Antal Dezső építészmérnök által készített és a képviselőtestületnek bemutatott göcseji ház tervei szerint csak abban az esetben létesítjük a göcseji házat, ha az ehhez szükséges faanyagot és készpénzkiadásokat a polgármester gyűjtésekből elő tudja teremteni. Ebben az esetben a város a göcseji házhoz a szükséges téglát, homokot, meszet és kavicsot rendelkezésre fogja bocsátani, a munkát pedig a városi inségakció keretében házilag fogja elvégeztetni. Ha a fenti feltételek nem állnak be, a Göcseji Ház építését meg sem szabad kezdeni."

7 A szabott feltételek nem álltak be, a ház nem épült fel. A Göcseji Hét látogatóit mégis egy teljes kis falu látványa fogadta. Két felsőkereskedelmi iskolai tanuló pontos felmérések alapján agyagból elkészítette, kiégette, kiszínezte Zebecke minden házának, melléképületének makettjét, s terepasztal- szerűen elrendezve kiállította. (A házak modelljei kalandos úton fennmaradtak, s fél század múlva a Göcseji Múzeum megyetörténeti kiállításán újra a közönség elé kerültek. Itt látta azokat újra az egyik készítő, az 1956-ban Kanadába került, onnét hazalátogató Végh Endre.) A Göcseji Hét vendégei gazdag népművészeti kiállítást is láthattak. Fára József a vármegye és város csekély anyagi támogatásával gazdag népművészeti és népviseleti anyagot gyűjtött, ezek egy része később a Göcseji Gyűjteménybe került. (A háborús években javarészt eltűnt.) A Mátyás király utca - Tomori Pál (akkor: Kemény Zsigmond) utca találkozásánál mégis sikerült felépíteni a nemesnépi harangláb másolatát. Igaz, a kor szellemét követve revíziós haranglábnak nevezték, avatására az akkor ünnepelt írófejedelmet, Herczeg Ferencet invitálták. (Az építmény mindössze 15 esztendőt ért meg, 1950 körül leégett.) 1942-43-ban az ONCSA házak nagyobb részét a göcseji építészet stílusában, azokat utánozva tervezték, s a páterdombi épületegyütteshez még a tájban megszokott feszületet is felállították. Érdekes adalék, hogy a sikeres zalai kőolajkutatás nyomán létrejött bázakerettyei MAORT lakótelep otthonain, ma művelődési házként működő tisztviselői kaszinói épületén is megjelentek a göcseji faházak festett, faragott homlokzatainak motívumai. II. A feltételek Az elmúlt években többen megkérdezték: mi tette lehetővé, hogy épp Zalaegerszegen jött létre hazánkban az első szabadtéri néprajzi múzeum. A város az egyik legkisebb megyeszékhely volt, 1950 előtt mindössze 15.000 lakossal, rossz közeledéssel, számottevő ipar nélkül, alig érzékelhető idegenforgalommal, maroknyi értelmiséggel, kevés művelődési intézménnyel. A millennium óta többször is nekilendülő buzgalom sem volt elegendő arra, hogy tartósan működő múzeum erősödjön meg. 1950-ben is csak a minisztérium döntése hozta létre az intézményt. Az ugyanekkor újra rajzolt megyehatárokon kívül rekedt a tekintélyes, szép épületben működő keszthelyi múzeum, amely csak 1978-ban került vissza Zala megyéhez. Noha alapítását 1919-től számította, s néhány szorgos városi tisztviselő és tudós piarista tanár elhivatottságának köszönhetően értékes gyűjteményt mondhatott magáénak, csak ekkoriban vált főhivatású szakemberrel rendelkező intézménnyé a nagykanizsai közgyűjtemény is. Még 12 év múlva, a tanácsi kezelésbe adáskor is Zalaegerszegen és Nagykanizsán egyaránt l-l néprajzos jelentette a tudós személyzetet. Az átadást rögzítő jegyzőkönyv szakmai tanácsként azt tartalmazta, hogy nagyobb épület, restaurátor műhely és hozzá szakember, több támogatás szükségeltetik. Az országba egyedül itt nem lehetett megalakítani a megyei múzeumi szervezetet, erre még kilencesztendőnyi erőgyűjtésre volt szükség. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az ország leg-