Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

MARX MÁRIA: A szövés Göcsejben - Zebecke és környéke

rűsége. Csak a 19. század közepétől terjedő anilinfestékek segítettek ezen a problémán, akkor viszont az élénk „törökvörös" vagy „buzérvörös" fonal teljesen kiszorított minden mást a piacról, csak a 20. század elején jelennek meg ismét más színek a szőtteseken. Először még csak a piros mellett, kísérő színként, később a 20-as évektől néha önállóan is találkozunk kék vagy fehér csíkokkal. A többi szín - a sárga, a fekte és a zöld - használata vidékükön csak kivételes esetben és csak egészen későn fordul elő. A múzeum szőttesei általában meggypirosak, a 20. század elején készültek egyre sötétebbek, egészen a szinte lilás mélybordóig, amelyet főleg az egyébként is dúsan mintázott hetési szőtteseken figyelhetünk meg. Ez alól csak néhány kivétel van, ezek pedig ú. n. „horvát fonalból" vannak, azaz a 30-as, 40-es években Horvátországból egyénileg „importált", élénk, időnként kissé rózsaszínesbe hajló piros pamutból, amelyet dél-zalai falvainkban használtak. Van néhány olyan szőttesünk is, ahol a piros és a bordó pamut egyszerre fordul elő: pl. egy Dobribán szőtt, pirosmintás gyári szalaggal összedolgozott abrosz 9 mintasávja felváltva meggypiros és bordó pamuttal készült.

43 Előfordult az is, hogy egy csíkon belül van együtt a két szín, s ez a textil túloldalán szimmetrikusan ismétlődik.

44 Gyapotot házilag soha nem dolgoztak fel, a mintázáshoz, vagy a reprezentációs textilekhez használt pamutot a közeli városok boltjaiban vásárolták. A lakáskultúra változása, mely a 20. század elejétől lett egyre gyorsabb és nagyobb mértékű az 1960-as évektől gyári textilek, illetve gyári anyagokból készült kézimunkák használatához vezetett, visszaszorítva a szövést a népművészet keretei közé. Ugyanakkor felvevőpiac híján teljes sorvadásra ítélte az alapanyaggyártást, s így szinte megoldhatatlan probléma elé állította a háziipari szövést, amely ma már a környező országokból szerzi be az alapanyagot. A néprajzi gyűjtemény textilanyagának a kendervásznak csak elenyésző hányadát alkotják. Sem a gyűjtők, sem az eladók nem tartották megőrzésre érdemesnek őket. Ezek inkább szalmazsákok, ponyvák, elvétve akad egy-egy törülköző vagy végvászon. Egy 4 részből álló zebeckei kollekció használatlan, részben még be sem szegett darabjai, köztük egy teljesen díszítetlen, egy síkon szőtt csíkos, két egyforma pedig egyszerű felszedett mintasoros, a háború utáni nehéz években, 1947 körül készültek. Felszedett minták Amint az eddigiekből is kiderült, Zala megye területe a szövés 19-20. századi népszerűsége és fejlettsége szempontjából három részre tagolódik. A Zalától északra és a göcseji szegek vidékén általában takácstól vásárolták a szövött textileket, sok helyütt még a fonalat sem maguk fonták meg az asszonyok. Ezeken a területeken egyszerű, általában négynyüstös takácsszövőszéken készült mintákkal találkozhatunk, kezdve a simán, avagy síkon szőtt kendőkkel a különböző fogazott, vagy ú. n. rákláb-mintás (tulajdonképpen ripsz-szerüen mintázott) (10. kép) sávokon keresztül a bonyolultabb, több színnel, teljes felületükön díszített darabokig. (11. kép) Ezeken a helyeken gyakoribb a keresztszemes csíkokkal mintázott textília. A hetési falvakban nem voltak takácsok, itt az asszonyok alakítottak ki egy sajátos mintarendszert, amelyre a sok, egymáshoz nagyon közeli, vagy teljesen összeérő mintasávból álló, erősen geometrikus díszítmény jellemző. A főminták között közepes és keskeny összekötő motívumok húzódnak, egymástól és a központi mintától azonban ezek sincsenek nagy távolságra. Nem jellemző rájuk a Zebecke környéki csíkokon megfigyelhető hármas szerkezet. (12. kép) Ez a stílus több-kevesebb következetességgel jellemző a Hetessel közvetlen szomszédságban lévő dél-zalai falvakra is, bár a tömör, néha a 40 centimétert, vagy egy-egy halottaslepedő esetében a dupláját is meghaladó díszítmények itt már lazábbak és keskenyebbek. Mégis egyértelmű rajtuk a hetési befolyás. A harmadik terület Zebecke környéke, melyet talán indokolt a központjában fekvő, és már a 19. század végén is szövőasszonyainak ügyességéről híres községről elnevezni. Az itt készült darabokra jellemző: a) hogy kevesebb mintázott sávot alkalmaznak, mint a hetésiek, a sávok és a köztük lévő sima vászon aránya egyforma, vagy inkább a fehér kerül túlsúlyba rajtuk, b) a minták a szövött csíkokon belül lazábbak, több látszik a fehér alapszövetből, mint a hetésiek esetében c) a minták sokkal rajzosabbak, jobban közelítenek a szabadrajzú hímekhez d) ezzel együtt az északibb falvak takácsszőtteseinél általában szélesebb, bonyolultabb mintázatúak e) a mintasávok csaknem mindig három részből, a középső főmintából és az őt alul-felül közrefogó szélmintából állnak, ez lehet esetleg a főminta felének, vagy egy részének ismétlése is. A mintákat az 1950-es, 60-as években gyűjtött darabok esetében, amelyek között gyakori, hogy maga az eladó szőtte őket, sokszor meg is nevezték. A későbbi időszakokra ez egyre kevésbé jellemző, nyilván amiatt, hogy már nem a készítőktől szerezték be a tárgyakat, s az utódok nem ismerték a minták neveit. Ugyancsak erre vezethető vissza az a sajnálatos tény is, hogy a zalai mintanevek nem túlzottan fantáziadúsak, számuk is jóval kisebb, mint a hasonlóan