Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

MARX MÁRIA: A szövés Göcsejben - Zebecke és környéke

mikekarácsonyfai darab egyik végére más textíliáról származó, többsorosan csomózott rojtot dolgoztak rá, ehhez különböző, általában hetésinek ismert öltéseket, szálszorításos azsúrt és bújtatásos hímzést használtak. Mivel a tárgyhoz tartozó gyüjtőnapló elveszett, és az adatokat később sem pótolták, a kendő készítője nem ismert. A minták, a mintacsíkok és a szabad felületek aránya és a hímzés alapján biztosra veszem, hogy nem helyben, vagy a közvetlen környéken, hanem valamelyik hetési faluban készült. A hetési hosszútörülközőkkel szemben Göcsejben a rojt népszerűbb volt a horgolásnál, igaz viszont, hogy a szélcsipkék esetében a betétcsíknál változatosabb, legyezős, cakkos mintákkal is találkozhatunk. A hosszútörülközőkön a szövött csíkok mellé gyakran varrtak egyéb díszítőtechnikával: azsúrral, szálszámolásos: keresztszemes és duplakeresztszemes, valamint szabadrajzú hímzéssel is mintákat. A reprezentációs szerepből adódóan sokszor feliratot is láthatunk rajtuk. A monogramok helyett itt gyakoribb a tulajdonos - aki általában azonos a készítővel - teljes nevének használata mind szőve, mind utólag belehímezve, de nem kis számban egyéb feliratot is olvashatunk róluk: JÓREGET (sic) JÓREGGELT formában is, MÁRIA SEGÍTs, Ki korán kel Aranyat lel, ISTEN HOSZTA (sic), DICSÉRTESÉK (sic) A JÉZUS KRISZTUS, ADJON ISTEN JÓ REGELT (sic). A fölszedett sávok fölött és/vagy között hímzett madarak, virágok, szívek, fák, valamint vallási szimbólumok: kehely, horgony, kereszt, monstrancia is szerepelnek rajtuk. A hosszútörülközők felhasználása igen sokrétű volt. Vőfélykendőkét a lakodalomban kaptak szerepet, ilyent kötöttek a vendéghívó vállára, a különböző fogásokat nyakba vetett törülközőkendőkkel fogva, ill. takarva vitték az asztalhoz. Az ilyenkor szokásos játékos fumukeresztelőn ezzel helyettesítették a „pap" nyakában a stólát és a /wmw-csecsemő pólyáját. Húshagyókeddi maskurázáskor is a „püspök" nyakában lóg. Az új asszony fogadásakor a fogasra különösen díszes darabot tettek. Rendszeresen használták a hosszútörülközőt fejtekercsként ünnepi alkalmakra: lakodalomra, paszitára, stb. összerakott élelmiszeres kosár alá. Zalaszombatfán, ha keresztelőre mentek, a tekercset külön szétrázták, hogy a leánycsecsemőnek olyan hosszú legyen a haja, mint a hosszútörülköző.

28 A dísz- és hosszútörülközők - amikor az 1950-es évektől kezdve, a berendezés és a szokások alapvető megváltozásával elveszítették funkciójukat és jelentőségüket - esztétikai és érzelmi vonatkozásaik miatt egy ideig még forgalomban maradtak. Az egyszerűbbeket konyharuhának, a díszesebbeket falvédőnek, térítőnek vagy függönynek használták, vagy egyszerűen csak a szekrényben tartották őket. 4. Halottas lepedő, lepedővég különleges elnevezése nincs. Szám szerint már jóval kevesebb maradt meg belőle, ami érthető is, hiszen eredeti funkciójának betöltése után a halott tulajdonossal együtt a földbe került. Tulajdonképpen csak akkor váltak meg tőle, amikor erős külső nyomásra a falvakban is megszűnt a háznál történő halottvirrasztás és a halott háztól való temetése. Ez pedig (természetesen területenként némileg különböző időpontban) az 1950-es 60-as években zajlott le.

29 A lepedő két szélből készült, amelynek egyik rövidebb oldala széles sávban volt díszítve. A díszítmény a szövött sávokon kívül az esetek többségében más technikájú részleteket is tartalmazott, ritkábban hímzést, sokkal gyakrabban horgolt vagy készen vásárolt csipkét. Előbbi, főleg azsúr vagy subrika formájában az összeillesztéseknél a szövött minta fölött jelenik meg, az utóbbi betét- és szélcsipke szalagként kerül az egyes részek közé valamint a külső szélre. Mivel a halottas lepedőre általában széles, dúsan mintázott lepedővég került, gyakran előfordult, hogy a később összevarrt alkotórészeket takácsmcstertől, vagy ügyességéről híres szövőasszonytól rendelték, vásárolták, a hímzést és a horgolást pedig odahaza végezte a stafírung készítője. (9. kép) A halottaslepedő ugyanis, a többi reprezentatív textilhez hasonlóan a kelengye részét alkotta. Szokás volt a lepedőről a díszítményt levágni is, ilyenkor csak a sima részt hagyták a koporsóban a holttest alatt, míg a sokszor 40-45 cm-es lcpcdőszélt, amely egyébként kilógott a koporsóból, új vászonhoz varrták. Használata már a halált megelőzően kezdődhetett. Zalaszombatfán a haldokló gyóntatása előtt tették fel a szépen megvetett ágyra úgy, hogy a cifrája a fejrésznél jól láthatóan kiálljon.

30 Azokban a községekben, ahol a lepedőt nem temették el a halottal, a temetés után forró lúgban kimosták.

31 így érthető, hogy a viszonylag ritka használat ellenére némelyik darab egészen fakó, mállott állapotú. A gazdagon mintázott lepedővel azonban nemcsak a halott utolsó állomásait, a halálos ágyat, a ravatalt és a koporsót díszítették, van adatunk arra is, hogy keresztelőre vitt csecsemőt is takartak ilyen lepedőbe (Szentgyörgyvölgy).

32 Egy ortaházi asszony pedig egy piroshímes, horgolt szegélyes, lepedővéget adott el a múzeumnak, amelyről elmondta, hogy eredetileg a nagyanyja által Pördeföldén, a 19. században készített ágytakaró egyik végét díszítette.

33 Az ilyen reprezentatív textília értékes voltát nemcsak az bizonyítja, hogy a használatból kivonva is sokáig őrizték, és még akkor is vonakodtak megválni tőle, amikor már nem is volt lehetőség, de igény sem a felterítésére, presztizs-voltát is elveszítette. A néprajzi gyűjtemény egyik legszebb textiljét, amely az 1880-as években készült és Bucsután halottas lepedőként