Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

MARX MÁRIA: A szövés Göcsejben - Zebecke és környéke

ZALAI MÚZEUM 17 2008 309 Marx Mária A szövés Göcsejben - Zebecke és környéke A Göcseji Múzeum gyűjtőterülete nemcsak nevéből adódott. A korábbi alapítású - és abban az időben éppen Veszprém megyéhez tartozó - keszthelyi Balatoni Múzeum a keszthelyi tapolcai és sümegi járásokban, a nagykanizsai Thúry György Múzeum pedig a megye déli részén és a Somoggyal határos területeken volt illetékes, a göcseji szegek vidéke azonban - ami a tárgyak gyűjtését illeti - sokáig „fehér folt" maradt a megye néprajzi térképén. Igaz, az országnak e kicsi és meglehetősen periferikus területe néprajzi tekintetben nem volt teljesen elhanyagolt. A 19. század elején Plánder Ferenc novai plébános írta le a Tudományos Gyűjtemény című folyóiratban,' amit népéről, annak életéről, nyelvéről, stb. tapasztalt, majd a század legvégén, illetőleg a 20. század elején Gönczi Ferenc végzett igen alapos gyűjtő- és kutatómunkát ezen a vidéken, amelyet az azóta is nélkülözhetetlen, hosszú című Göcsej-monográfiában tett közzé 1914-ben.

2 Amikor 1950-ben Zalaegerszegen létrejött a Göcseji Múzeum, egy réges-régi álma teljesült az egerszegieknek, akik már nagyjából Gönczi kutatásaival egyidőben hozzáfogtak egy, a megyeszékhely státuszához illő múzeumi gyűjtemény létrehozásához. Az 1900-as évek gyűjtőmunkáját, amelyet Borbély György lelkes főgimnáziumi tanár vezetésével és a diákok aktív közreműködésével végeztek, az első világháború semmisítette meg. Az 1930-as években a Fára József levéltáros és Dr. Nagy Károly városbíró által újraindított gyűjtés eredményét a második világháború szórta széjjel. Az akkor létrejött, de múzeummá szerveződni nem tudott Göcseji Gyűjteménynek csak egy kis töredéke élte túl a háború és az azt követő évek viszontagságait. Ez a töredék, valamint az első gyűjtésből származott és később Keszthelyre került anyag, együttcsen mintegy ötszáz tárgy, képezte az alapját az új múzeum gyűjteményeinek. A múzeum első igazgatója Dr. Szentmihályi Imre néprajzkutató lett, aki közel húsz éven át vezette az intézményt, és (általában) egyetlen szakemberként lelkes, alapos munkával gyarapította annak gyűjteményeit, köztük természetesen elsősorban a néprajzi gyűjteményt, amely így sokáig a múzeum legnagyobb tárgyegyüttese volt. A korai anyag főleg faragványokból és kerámiából állt, textília csak elvétve maradt benne. Ezek gyűjtése az 1960-as években, a szabadtéri múzeum létrehozásának idején vett nagyobb lendületet, amikor a régi házak felmérésével és áttelepítésével, a berendezési tárgyak megvásárlásával együtt a lakástextilek is bekerültek a múzeumi anyagba. Bár Szentmihályi Imre elsősorban településekkel és a népi építészettel foglalkozott és a textilek kutatása nem tartozott a szűkebb érdeklődési körébe, lelkiismeretes kutatóként pontosan kikérdezte adatközlőit a bekerült darabok, általában háziszőttesek készítéséről, használatáról, tulajdonosairól, és ahol lehetséges volt, a minták nevét is lejegyezte.

3 Szükség is volt erre az alaposságra, mert a korai munkákban a vidék szövéséről meglehetősen kevés szó esik, és az sem az elragadtatott lelkesedés hangján. Plánder mindössze egy-egy bekezdésnyit szán a szövés-fonásnak és a viseletnek. Itt is, mint másutt az országban a családfő mérte ki a lennek és kendernek való földdarabot, majd ,,a' némberek közös munkájával egész a' fonhatásig" elkészített alapanyagot a „házi gazdasszony" porciózta ki, minden asszonynak a maga részét, aki aztán ,,a' neki jutott résznek tulajdonosa lesz, arrúl egyedül férjének köteles felelni - a' szöszöt megfonja - ön maga megszövi és az így megkészített vászonyból férjének és gyermekeinek inget, gatyát, tarisznyát varr, a' tarisznyának kengyelét, melly közönségesen egy tenyérnyi széles vászon, olly mesterségesen kihímezi, hogy bár melly kitanult kisasszonytól sem lehetne külömbet várni, és ha egyszer fejér ruha nemüekkcl szükségei pótolva vannak, szabadságában áll, felesleges vásznát akár nyersen