Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

MOLNÁR LÁSZLÓ: Hazatér(het)tek

És segíts magadon Úgy Isten is segít Ő az ki tégedet Bárhogy megszabadít Mert ilyet nem pipált Soha ez a világ Hogy béke közepén Dúljon a bosszú láng És csecsemők, aggok, Ezer ártatlanok Legyenek örökre A semmiért rabok Az új apostolok A békét hirdetik Ütik a nagydobot S közben a cselt szövik Hogy hol csaphatnak le Egy békés családra Annak szentélyére Minden vagyonára Éjjel, mint a bagoly Mikor minden alszik A békés népet ők Almukból felverik Az emberi jogot, Ok nagyon tisztelik Aki nem hisz nekik Azt már is viszik Büszkén előre törj Az út haza vezet E harcban mindenütt Találsz segély kezet Nem lesz már partizán Nem lesz janicsár Mindenütt lesz béke És nem lesz proletár! Induló Zalaiak vagyunk Szívósak, mint a tölgy Életünk bölcsője, Az erdő és a völgy Forrásvíz kell nekünk Erdők suttogása, Nem pedig pocsolya Varjak károgása Jöjjön bármi is De mi itt nem maradunk Mert mi zalaiak És magyarok vagyunk Ezért dombos Zalát A haza bölcsének... Az Alföldet, pedig Adják Petőfinek! Hű zalai... Hü zalai vagyok És az is maradok Bárhogy is űz a sors Nem tágítok! A honvágy erőt ád Ébred a deportált Mert nem tart már soká Látni Zalát. A szívem feldobog Ha róla hallhatok Zaláért élek én S ha kell, halok. Kérlek ó Szűzanya Vezess engem haza Érted fohászkodom Dombos Zala. Ha Zalába lennék [leszek] Templomba elmegyek Oltárodra ó Szűz Rózsát viszek. A rózsa a hála És Fiad imája Üdvözlégy hazánk Nagyasszonya! Egy zalai kis faluból... Egy zalai kis faluból üzenetet küldtek Azt üzenik, ne búsuljak, senkit sem temettek Mindenki él bízva bízik a tavaszi éjben Hogy a nap még nélkülünk is, süt még ebben az évben. Köszönöm az üzenetet megnyugodtam most már Tudom, érzem hogy egy lány szív hü és nem csapodár Áldjon meg a nagy úr Isten ott a falú végen Aki engem szeret úgy, mint régen. Minden úgy van, amint régen erdő, mező, réten, Madár füttytől zeng az erdő, áldás a vetésen Csak egy kislány búslakodik ott a falú végen Sóhajtása te hozzád száll, szeret úgy, mint régen. Kerka menti huncut kislány... A csillagok fennt az égen Ragyognak a nyári éjben Minden pihen, alszik csendben Csak én álmodozom ébren Álmodozom, de nem alszom Van én nékem ezer gondom Hogy mit érzek, azt én tudom Senkinek el nem mondhatom Gondolatban messze járok Kerka (menten) partján meg-mcgállok Ott, ahol engemet várnak Csókjai egy barna lánynak Csobogj, csacsogj, zengjél Kerka Lesz tüzes bor, lesz még nóta