Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

STRAUB PÉTER: Adalékok a Balaton környéki 5. századi temetők Felső-Duna vidéki kapcsolatához

is Közép-Duna-vidéki, esetenként pannóniai kapcsolatú (MÜLLER 1976, 146) — darabok minden esetben srégen fekszenek, míg a helyi típusok többségét vertikálisan, egy vonalban egymás alatt találni (3. kép). Egyelőre kérdéses, mennyire vonhatunk le ezekből a megfigyelésből általános következtetéseket, kétségtelenül feltűnő azonban az alemann környezetben idegen fibulák ilyen sajátos viselete. Óvatosságra int azonban, hogy mind a svájci, mind a baden-württembergi temetőkben a keleti eredetű fibulák egy része klasszikus alemann tárgytípusokkal párosul, mint ahogy az is, hogy mindkét területről a legújabb leletközlések és előzetesek közt is számos olyan jól dokumentált esetet találni (pl. Basel St. Alban, Herrenberg, Horb-Altheim Stetten), ahol a biztosan nem idegen eredetű kengyel fibulák pont olyan viseleti helyzetben kerültek elő, mint ami a fenti két temetőben egyébként a Közép-Duna vidéki típusokra jellemző. Mindez arra utal, hogy kizárólagos fibulaviseltről az alemannok körében sem beszélhetünk,

16 továbbá nagyon valószínű, hogy ezen ékszerek viseletét az egyéni ízlés éppúgy befolyásolhatta, mint a divat (STRAUß 1992, 22), s a regionális sajátosságoknak és a különböző kulturális hatásoknak is nagy szerepük lehetett (SIEGMUND 2000, Abb. 118; THEUNE-VOGT 2002; BRATHER 2007, 186-190). Bár a kcngyelfibula párok horizontális viselete frank területeken is kimutatható az 5. század második leiében (JENTGENS 2001, Abb. 9), nem zárható ki, hogy annak elterjedésében az alemannok körében szerepe lehetett olyan Közép-Duna vidéki népcsoport(ok)nak is, akik a leletek keveredése alapján úgy tűnik gyorsan beolvadhattak. Ahhoz azonban, hogy a cingilumot díszítő fibulák hcly(zet)ének valóban határozott etnikai jelentőséget tulajdoníthassunk (BÓNA 1993, 128; MARTIN 2006, 255) több összehasonlításra és kontrollként mindenképpen további dunántúli, illetve Balaton környéki temetők szerencsés elkerülésére lenne szükség. Mellesleg nemcsak az figyelemreméltó, hogy Balatonszemesen és Béndekpusztán a fibulás sírok közt egyben sem találni meg az alemannok körében különösen gyakori vertikális elrendezés, hanem a differenciát viselet is. Mindkét temetőben ugyanis csak a 20 és 35 év közti nők esetében fekszenek a fibulák a medencén, az annál fiatalabb, illetve idősebb sírokban másfajta viseletet találni.

17 Bár mindkét lelőhelyen kifejezetten gyakori a női sírok arányához képest a fibulák száma, két temető hét sírja alapján egyelőre nem vonható le messzemenő következtetés és sajnos a korszak további dunántúli fibulái sem nyújtanak segítséget a kérdésben.

18 Könnyen elképzelhető azonban, hogy nem véletlenről van szó. Többféle véleményt találni azt illetően, hogy az 5-6. századi germán anyagban az egyes ékszerek viselete kapcsolatot mutat-e tulajdonosuk korával, családi állapotával vagy társadalmi rangjával.

19 A hajtűk esetében Jutta Möller már közel harminc éve felvetette annak lehetőségét, hogy azok viselete, illetve előkerülésük helye összefüggésben lehet tulajdonosuk szociális helyzetével és életkorával (MÖLLER 1982, 34).

20 A fibulákkal kapcsolatban szintén többen fogalmaztak meg hasonló véleményt (BÓNA 1993, 128; MARTIN 1994, 574),

21 azonban lényegében ezek is mellőzték a részletes vizsgálatokat (SIEGMUND 2000, 228). Az újabb Meroving temctőelemzések viszont már fokozott hangsúlyt fektetnek az egyes leletcsoportok életkori összefüggéseinek tisztázására (BRATHER 2004a, 13-31; SCHACH-DÖRGES 2004, 50-55), aminek kapcsán egyre több vizsgálat eredménye utal arra, hogy bizonyos ékszerek viselete, illetve azok kombinációja több esetben életkorfüggő.

22 A szemesi fibulák alemann kapcsolatai kétségtelenek. Ugyan a 150. sír fibuláinak csak egyes elemeiben találni megfelelőit, a további darabok azonban régóta ismert típusok a hasonló lábformájú, ékvéséses, spirálmintákkal díszítettet kengyelfibulák szerteágazó tipológiai rendszerében.

23 A 267. sír példányának besorolása egyszerűbb, az ugyanis az elsőként Ursula Koch által körülírt Stuttgart-Stammheim típus háromgombos változatába tartozik (KOCH 1968, 21), melyet később két altípusra bontva térképezett fel (KOCH 1993, Abb 35). Számuk azóta sem sokkal több, a három- és ötgombos példányok lelőhelyeit legutóbb a pleidelsheimi temető darabjai kapcsán foglalta újra össze (KOCH 2001, 215). A négyszeres spirállal díszített háromgombos fejű és ékvéséses lábú típus analógiáinak nagyrésze 5. század második felére keltezhető Neckar vidéki sírokból ismert (4. kép 1). A 268. és 269. sírokból származó kisebb méretű és csupán kétszeres spirállal díszített darabok legjobb párhuzamát a mintegy száz éve a Fekete-Erdő vidéki Nagoldban előkerült sírok egyikében találni (VEECK 1931, Taf. 21. A 13), melyet Herbert Kühn a Pfullingen típusba sorolva még a 6. század első felére keltezett (KÜHN 1974, 318). Az általa körvonalazott, különböző formai- és területi variánsokat mutató típus azonban több csoportra bontható (KOCH 1998, 57, Karte 4), s legfiatalabb darabjaik korábbra keltezhetőek. A valójában pedig inkább a Stammheim típushoz közelebb álló nagoldi példányokat kevés formai- és díszítésbeli analógiái Kr. u. 470-490 közé datáljak (BLAICH 1999, 320). A balatonszemesi temető fibulái nem egyediek az alemann párhuzamok tekintetében, hiszen azok szállásterületéről ismertek már közel nyolcvan éve a miszlai fibulák (SZENDREY 1928, VII. tábla 1-2) egyetlen, majdnem tökéletes megfelelői is (VOGT