Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

HORVÁTH LÁSZLÓ: Kelta pszeudo-kantharos Zalakomárból (Zala m.)

szórványos kétfülü edényeket is, de ezek jó része már a LT D periódusra keltezhetök. Összefoglalásul a zalakomári kelta pszeudo-kantharos nemcsak közel 50 cm-es magasságával tűnik ki a Kárpát-medence többi hasonló, figurális ábrázolású kétfülü edényei közül, hanem az ábrázolás egyediségével, letisztult stílusával is. Kitűnő példája annak, hogy a Kárpát-medence kelta kultúrájára a görög és az itáliai impulzusokon kívül jelentős hatásuk volt a helyi illyro-pannon hagyományoknak, keleten pedig inkább a kelto-szkíta kapcsolatoknak. A különböző forrásokból átvett képtípusok, díszítőmotívumok ennek a „keveredésnek" sokszor átfogalmazott, sajátos, vagy néha félreértett megjelenési formái. (SZABÓ 2005, 161-68). A zalakomári pszeudo-kantharost a vallási szertartásoknál használhatták és hogy mennyire ragaszkodtak hozzá, mi sem bizonyítja jobban, hogy a letört fület visszaragasztották. Amennyiben megfelelőek az információink, úgy a zalakomári figurális ábrázolású pszeudokantharos az első, amelyik településről származik és hitelesen feltárt. Az eljövendő természettudományi vizsgálatok talán ki tudják deríteni, hogy ezt az edényt helyben, az itt előkerült fazekaskemencében égették-e ki, vagy máshol készült. Összefoglalás A zalakomári kelta majorság, vagy kisebb falu (9 ház, 1 fazekaskemencc, 2 gödör) az egykori KisBalaton délnyugati partjánál létesült. A település objektumaiból felszínre került leletek (fibulák, üvegvaskarperec, övlánc, vaskések) segítségével pontosan lehetett keltezni az egyrétegű települést, fennállása a LT Cl a periódus idejére, a Kr.e. 3. század közepe, a század második felének első évtizedeire esett. A birtokunkban lévő adatok szerint a településen a földmüvelésen-állattenyésztésen kívül fazekassággal, házi-, kézművesipari tevékenységgel és halászattal foglalkoztak. A település szerkezete (a házak a vízjárta partvonulatot követik) és a házak formája, típusa ugyanaz, mint amit Közép-Európa más, kelták által lakott vidékeinek nyílt településeinél tapasztaltak. A zalakomári kelta településről két kiemelkedő lelet látott napvilágot: az egyik a finommérleg karja, a másik a maszkábrázolásos pszeudo-kantharos. A finommérleg minden valószínűség szerint bizonyítéka annak, hogy a környékünkön a Kr.e. 3. század közepén a kelta pénz forgalmával, használatával kell számolnunk. Ennek a leletnek ilyen kis nyílt településen való előfordulása meglepő, mivel párhuzamait szinte kivétel nélkül a Kr.e. 2-1. századi erődített településekről, az oppidumokból ismerjük. A zalakomári pszeudo-kantharos maszkábrázolása stílusában eltér a többi Kárpát-medencei hasonló díszítésű edénytől, azoknál letisztultabb, sajátos egyedi formát mutat. Kialakításában a helyi illyropannon hagyományok, a görög előképek és az itáliai minták is közösen játszhattak szerepet (a keleti kelták koiné jelensége), de funkciója a kelták gondolatvilágának felelt meg. Az emberi maszkok képében megjelenített istenek nemcsak a vallási szertartásnál használt edény tartalmára vigyázhattak, hanem a szertartás fölött is őrködhettek. Jegyzetek: A 722. Zalakomár-Alsó-Csalit lelőhely késő bronzkori és kelta anyagának publikációs jogát az ásatás vezetője, Kreiter Attila átadta Horváth Lászlónak, aki az ásatás konzulense volt. Horváth László ezért e helyen is köszönetet mond az ásatás vezetőjének, Kreiter Attilának. A leltári szám második számsora egyben az objektumok számát is jelzik. A pseudo-kantharos rekonstrukcióját Hóbor Szabina, a rajzát Lakó Márta Éva, a fotókat Bicskei József, a többi tárgyrajzot Soós Gábor és a szerző, a számítógépes munkákat Soós Zsolt, Bicskei József és Törökné Mihályfi Izabella végezték el (ZMMI, Becsehely, Ásatási Központ). Lelkiismeretes munkájukért ezúton is köszönetét fejezi ki Horváth László, aki a munkájukat irányította. A Kárpát-medence kelta kantharosait Hellebrandt M. összegyűjtötte és térképen együtt ábrázolta az Audoleonutánzafú pénzekkel. Véleménye szerint a két lelet-típus ugyanazt az elterjedést mutatja és ez is bizonyítja a délről északra történő áramlást, mégpedig a kelták balkáni hadjárata utáni időszakban (I IELLEBRANDT 1989, 47-49, Abb. 17).