Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

HORVÁTH LÁSZLÓ: Kelta pszeudo-kantharos Zalakomárból (Zala m.)

munkálatoknál szerepet játszó vaskasza töredékére (8. kép 11), vagy a hálókötésnél használt horgosvégü eszközre (8. kép 13; 9. kép 10), amely viszont az egykori Balatonon, melynek partján létesült a zalakomári kelta település, folytatott halászatra utalhat. A 442. objektumból felszínre került grafittömb valószínűleg a fazekassággal lehetett kapcsolatban. Az orsógombok a szövés-fonás bizonyítékai. A közepes méretű vaskés (8. kép 12) az egész LT-korra jellemző forma, felhasználása széleskörű volt. Az utóbb felsorolt tárgyak információi a település életére vonatkozóan rendkívül fontosak, nélkülözhetetlenek, keltezésük azonban sokkal nehezebb. A fentieken kívül a településen az egyik fontos tevékenység lehetett a fazekasság, mint az előkerült kemence is bizonyítja. Erről részletesen az ásató Kreiter Attila számol be e kötet lapjain. Az ásatáson előkerült kelta kerámia a közép LT korszakra jellemző általános típusú, formájú és anyagú, ezért most cikkünkben ezekkel nem foglalkozunk bővebben, annál is inkább, mivel Kreiter Attila tanulmánya részletesen érinti ezt a kérdést. Két kiegészíthető edény, egy csupor (10. kép 1) és egy mély tál (10. kép 2) rajzát és leírását azonban közöljük, mivel mindkettő a 231. objektumból látott napvilágot, abból a gödörből, melyből a pszeudokantharos néhány töredéke is származott. A mély tál néhány darabja viszont - hasonlóan a pszeudo-kantharoshoz - a 25. objektumból került felszínre. Csupor (10. kép 1) Szürkésbarna színű, anyaga közepes finomságú, homoksoványítású. M: 10,0 cm , Szá: 9,5 cm, Fá: 4,5 cm. Lsz.: 722. 231.01. Tál (10. kép 2) Vörösesbarna színű, foltos, közepes finomságú, homoksoványítású. M: 15,8 cm, Szá: 32,6 cm, Fá: 12,0 cm . Lsz.: 722. 025.02. A fent leírt két kiegészített edény a közép LT időszakra, a LT—Cl-re keltezhető. A pszeudo-kantharos (2-7. kép) Szürkésbarna, finom homokkal soványított, finoman iszapolt anyagú, korongolt, külső felületén a szürkés bevonatot vízszintes, vagy kissé ferde sávokat hagyóan elsimították, ez különösen a váll és a hasi részen maradt meg. Az edény falának törésfelülete: külső felületein vékony szürke bevonat, a közötte lévő vastag réteg világosbarna. Az egyik oldalon összefüggően az alj felé mélyebben megmaradt a hasi rész, így a rekonstrukciója is lehetségessé vált: a meglévő ívből sikerült kiszerkeszteni a harmonikusan illeszkedő alsó részt.3 Csak az edény egyik fülének része került elő a feltáráskor, szerencsére az a fontos rész, amelyik a peremhez illeszkedik és megőrizte a teljes maszkábrázolást a pecsételt díszítéssel együtt. Szinte biztosra vehető, hogy a másik fül kiképzése is teljesen szimmetrikus volt. A nyomok alapján a fül valamikor letörött, mégpedig a peremnél és a vállhoz való csatlakozásnál. A minden valószínűség szerint fontos kétfülü edényt egykori használói restaurálták, a törésfelületüket kátrányszerü anyaggal bekenve ragasztották újra eredeti helyükre (2. kép). Mindkét helyen megmaradt ez a kátrányszerü ragasztóanyag, az elrakott mintákat még nem sikerült megvizsgáltatnunk. A magas, nyúlánk pszeudo-kantharos (3-7. kép) ötszögkeresztmetszetű fülét az edény belseje felé nézőén emberi maszkábrázolás díszíti, a szemeket körös pecsétlésekkel jelölték, ugyanezzel a pecsétlő segítségével díszítették még a lépcsőzetes kiképzésű vállat és a nyakat. A karakterisztikusan hosszú orrának végét egyenesen vágták le, alatta a száját lefelé görbülő árok jelzi (6. kép 1 ; 7. kép 1). Az edény vállán fogazott ívekkel összekötött körös pecsétlések sorakoznak (6. kép 2; 7. kép 2). M: 49,0 cm a szájpercmig, Szá: 29,0 cm, Fá: 16,0 cm, a fúl Sz: 3,6 cm, V: 3,2 cm, Lsz.: 722. 025.01. A pszeudo-kantharos fülének töredéke és több darabja a 25. objektumból (ház) került felszínre, de a mintegy 45 m-re lévő 231. objektumból (gödör?) is találtunk hozzá tartozó, összeillő töredékeket (1. kép)\ A Kárpát-medencei La Tene edényművességnek egy nagyon jellegzetes formája a kétfülü edény, amelyeknél a szimmetrikusan elhelyezett fülek a szájperem fölé emelkednek. Ez a forma a nyugati kelta területeken teljesen ismeretlen volt. Alapvetően kisebb és nagyobb példányait ismerjük, amelyek funkciójukban is eltértek egymástól. A kisebb kétfülü edényeket a görög előkép után kantharosnak, a nagyobb méretűeket pszeudo-kantharosnak, vagy amphorának is nevezik, a kisebbeket ivóedényként, a nagyobbakat tárolásra (elsősorban folyadék, valószínűleg bor, sör) használhatták. A széleskörű kutatások ma már egyértelműen bebizonyították, hogy a kelta kantharosok kialakulásában, elterjedésében és a Kr.e. 3-2. századi nagy népszerűségében különböző gyökerek, hatások játszottak szerepet. Elsősorban a helyi, bennszülött tradíció (a Dunától nyugatra az illyro-pannon, attól keletre pedig a „szkíta") képezte a jó alapot ehhez. Az elemzések kimutatták, hogy a lapos talpú, széles változat a helyi, kora vaskori (illyro-pannon) gyökerekre vezethető vissza, míg a nyúlánk és magasított talpú kantharosok a Kr.e. 4. század végi, 3. század eleji görög vázákat idézik. Mintául szolgálhattak a térségünkbe eljutó hellenisztikus bronzedények is (Kalyxkantharos Szabolcsból, kantharos Szobról), de az itáliai hatás is kimutatható. A Kárpát-medence kelta kantharosainak és a pszeudo-kantharosok kutatása nagy múltra tekinthet vissza (MÁRTON 1933, 98-107; HUNYADY 1942^4, 33-39; DU VAL 1978, 127), de a legtöbbet Szabó M. foglalkozott ezzel az edénytípussal és az elemzései tisztázták egyértelműen, hogy