Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Horváth László: Gyerekjáték vagy attribútum? Kelta leletek Magyarszentmiklósról (Zala megye)

32 Horváth László miklósi bronzfibula lába fokozatosan elvékonyodó, hegyesen végződik - most nem beszélünk a feltételezett gombos végződésről -, a tűtartós része pedig zárt, rövid, lapos háromszög alakú. A Nauheim II.-típusú fibulák elterjedési területe a venét-délalpi-északadriai régió és a keltezésükre általában óvatosan a Kr.e. 1. század első felét, közepét javasolják, de némelyik variánsnál még annál fiatalabb időre is (DEMETZ 1999, Abb. 6, 86-87, 90). A szlovéniai Mokronog csoportnál is ez a perforált, vagy zárt lábú variáns (Nauheim II.-típus) terjedt el, innét hiányoznak a gall-északalpi, „valódi" Nauheim Ltípus példányai (BOZIC 1993, 150-151). Hasonló a helyzet Kelet-Szlavóniában is, ahol a négyszögű, de zárt perforált, vagy anélküli láb a jellemző ugyancsak ezeknél a fibuláknál, a kengyelük azonban kissé szélesebb háromszög-, vagy levél alakúak (DIZDAR 2003, 347). A magyarszentmiklósi bronzfibula lábával és tűtartójával azonos megoldású és formájú késő kelta típust nem találunk, összképében azonban hasonló előfordul: pl. a Schüsselfibeln I.-típusnál ugyan a tűtartó nyitott, keretes, de rövid és lapos háromszög alakú, szintén hegyesen végződik, mint a mi példányunk (DEMETZ 1999, Taf. 16, 3). Ugyanez a helyzet az Idrija I.-típus zárt, gombos végű lábával (DEMETZ 1999, Taf.33, 1, 2), vagy az Almgren 65-típus keretes, vagy áttört díszítésű lábával (DEMETZ 1999, Taf.5, 1,4,7). Mindkettő meg sem közelíti a magyarszentmiklósi fibula lábának formáját, de mégis kontúrjaiban, tendenciában mutat valami féle hasonlóságot. A fentiek is bizonyítják, hogy nem egyszerű meghatározni a fibulánk használati idejét. Véleményünk szerint a Nauheim-típusú fabulákkal rokon, eddig nem tapasztalt forma. A Kr.e. 1 századi fibulák formai fejlődését nézve valószínűleg egy átmeneti, különleges fibula, amit talán a század közepe körüli időszakra lehetne keltezni. Vasfibulák A D/2, sírból két vasfibula került felszínre: az egyik a hosszútestű, gomboslábú, belsőhúros típust (11. kép 7) képviseli. A hasonló példányok a keleti kelta területeken a LT Cl és az azt követő időszak jellegzetes darabjai (GEBHARD 1989, 80, Abb.25,5; ALMÁSSY 1997-1998, 68; BÚJNA 2003, 74-75). Nem tudjuk pontosan eldönteni, hogy a visszahajló lába szabad, vagy kötött volt-e a kengyelhez viszonyítva, így pontosabb keltezése nem lehetséges. A másik, kisebb vasfibula (11. kép 8) a szögletesebb és lapos kengyelével inkább a LT Cl fiatalabb szakaszára való keltezést valószínűsíti (BÚJNA 2003, 76, 78, Abb.56). Üvegkarperec A szórványként talált, de minden valószínűség szerint a D/l. női sírhoz tartozott a fehér hullámvonallal díszített hárombordás kék üvegkarperec (10. kép 5), melyet Haevernick 6b alcsoportjába, illetve az annak megfelelő Gebhard-féle 11a sorozatba (Reihe 11a, Form 16) sorolhatunk (HAEVERNICK 1960, 50; GEBHARD 1989, 13, 15). A manchingi üvegkarperecek feldolgozásakor R. Gebhard egy keskeny és egy szélesebb típust határozott meg, melyek között a határ az 1,1 cm, így a magyarszentmiklósi darab a keskenyek közé tartozik a maga 0,90 cm-ével. Véleménye szerint a keskenyebb 11a kék üvegkarperecei a korábbiak (LT-Clb), míg a szélesebb és barna színű 11b sorozat példányai fiatalabbak (GEBHARD 1989, 73, 128). Erre a csoportra általánosan a sima, három borda a jellemző és a középső, szélesebb bordán megjelenő minta alapján N. Venclová két kronológiai és területileg is eltérő alcsoportot különböztetett meg. Megállapítása szerint a 6b/l alcsoportnál a nyolcas-háromszoros masni („Achtersund Dreifachschleife") a jellemző és ezek a Kárpátmedencében a LT С l-ben terjedtek el. A másik alcsoportnál, a 6b/2-nél, a sárga, vagy fehér cikk-cakk, hullámvonal minta az uralkodó, a leggyakrabban kék színűek és a LT C2-D-ben fordulnak elő (VENCLOVÁ 1990, 120, 122). A keleti kelta területen belül a 6/b karperecek csaknem mindenhol előfordulnak, de gyakrabban az északkeleti (Cseh- és Morvaország, Szlovákia) és a középső (Dürrnberg és Manching környéke), kisebb számban az északi ,valamint a nyugati régióban (Thüringia, Hessen, Würrtemberg, Basel környéke) (BRAND 2002, 112, Abb.4.). A Kelet-Ausztriában előkerült 58 db Haevernick 6b csoportba tartozó kék üvegkarperec, ill. töredék (cikkcakk, vagy hullámvonallal díszítve) a harmadik leggyakoribb típus ott (a 3a és a 6a után) és ezeket M. Karwowski a LT-Clb-re keltezte (KARWOWSKI 2004, 21-22, 77). A szlovákiai kelta női sírokból a 6b/1 karperec típust eddig 3 temetőből 5 példány képviseli, melyek J. Bújna beosztása szerint a 10-11. csoportba tartoznak, ami a periodizációjában a LTClb-c-nek felel meg ( BÚJNA 2005, 187). Egy ugyancsak nem régi feldolgozásban Szlovákiából 15 db tartozik a 6b/2 alcsoportba, keltezésükre N. Venclová meghatározását idézik (LT C2-D), megemlítve R. Gebhard és M. Karwowski e típusra vonatkozó datálását (BREZINOVA 2004, 143). A Dráva-völgy (Podravina) kelta üvegkarpereceit M. Dizdar dolgozta fel, publikációjában erről a területről 17 lelőhelyet említ, ahonnét a 6b/2 alcsoport példányai előkerültek. Elterjedési területük a tauriszkusz és a szkordiszkusz törzs területe és a LT-C2-re datálja ezeket. Feltété-