Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Béres Katalin. Egy zalai kis falu, Ozmánbük az 1950-es években

244 Béres Katalin daságoknál - kerestek munkát. Gyakori volt a veszekedés, az elnökváltás, hamarosan megindult a szövetkezet eróziója. A község vezetése azonban minden módon igyekezett megakadályozni a felbomlást: egyrészt a mezőgazdasági munkák során a TSz mindenben elsőbbséget élvezett, ott kezdték a vetést, a cséplést a felsőbagodi gépállomás biztosította gépekkel, állami hitelt kaptak új istállók építésére stb., másrészt a kilépők természetesen nem vihették magukkal a bevitt vagyont, betagosított földjeikért rossz minőségű csereingatlanokat ajánlottak fel, igyekeztek megakadályozni, hogy máshol munkát vállaljanak, sőt a TSz adósságának rájuk eső hányadát is büntetésül kifizettették velük.

40 Sok kilépő emiatt adósságba keveredett, kénytelen volt eladni egyetlen tehenét, vagy utolsó disznaját is. Ez a kényszer akadályozta meg, hogy a termelőszövetkezet végleg felbomoljék, sőt 1955-ben Nagy Imre leváltását követően - az újabb országos TSZ szervezési kampány nyomán Ozmánbükben ismét megpróbáltak még egy termelőszövetkezetet létrehozni, eredménytelenül. 1956 nyarán érkezett a TSz-be az első agrárszakember, Szekér Mária frissen végzett agronómus személyében. Neki sem volt könnyű dolga, a termelés szakszerűségének biztosítása mellett meg kellett küzdenie a női szakemberekkel szembeni előítéletekkel is.

41 Ozmánbük közellátását az ötvenes években egyetlen szövetkezeti bolt biztosította, amely ebben az időben még nem az élelmiszer ellátást, hanem a földművesek számára legszükségesebb ipari cikkek forgalmazását szolgálta; hogy milyen színvonalon, azt az alábbi szövetkezeti gyűlésen készült jegyzőkönyv tanúsítja: „Bánfai Vendel TSZcs elnöke a földmívesszövetkezet tagja megállapította azt, hogy a szomszédos Hagy áros bőrönd és Hegyháthodász községben a szövetkezeti boltban sokkal nagyobb a kiszolgálás, mint itt a mi szövetkezetünkben. Ott gumicsizmák, bakancsok, cipők nagyobb választékban kaphatók. Nincsen vasáru, például marha vagy lóvakaró, keréksín, vizesveder, ami igen fontos szükségleti cikk. Kénytelenek vagyunk a szomszéd község boltforgalmát gyarapítani, mikor nekünk is van szövetkezetünk és sokszor szégyenkezve kell érezni magunkat, mikor olyan hangok is elhangzanak, hogy Bőrönd vagy H.hodász nélkül Ozmánbük nem is létezhetik. "

42 Ehhez a megállapításhoz Pál József még hozzátette, hogy a petróleum és a szekérkenő ellátás sem kielégítő. A községben korszakunkban egyosztályos, egy tanítós általános iskola működött, ahova a falu alsótagozatos diákjai jártak (1952-ben 39 gyerek). A felsősök a négy és fél km-re lévő Vaspörben tanultak. Ősszel és tavasszal a nagy mezőgazdasági munkák idején, télen pedig a rossz időjárás, valamint a megfelelő öltözet hiánya miatt gyakori volt a hiányzás.

43 A falu vezetése rendszeresen foglalkozott a problémával, egyrészt az iskolában szervezett szülői értekezleteken, szülői munkaközösségi gyűléseken próbálták meggyőzni a szülőket, hogy a gyerekeket ne vegyék ki a tanulásból, másrészt újabb tanítót és az iskola bővítését kérték a felsőbb hatóságoktól. A pedagógushiány miatt első kérésük eredménytelen maradt. 1953 áprilisában levelet küldtek a Rákosi titkárságra, hogy az iskola kibővítéséhez adjon segítséget. Többek között ezt írták: „Községünk igen sokat kapott úgy a három, és az ötéves tervtől, villanyt, telefont, kulturotthont, könyvtárat, sport felszerelést, rádiót, csak kizárólag a kéttantermes iskola hiányzik a falunkból. Gyermekeink jövőjéért, tanulmányi előmenetelük eredményei érdekében kérjük Rákosi Elvtárs titkárságát, hogy legyen a mi községünkben is két tantermes iskola és iskolai felszerelés, hogy gyermekeink itt helyben tanulhassanak. " Nyomatékul még hozzátették, hogy „Községünkben öt katonatiszt és négy tisztjelölt van, akire büszke az egész lakosság. "

44 Kérésük azonban nem talált meghallgatásra. A falu 1954-ben, társadalmi munkában felújította az iskolát, az osztálytermet és a tanítói lakást is, ezután kaptak engedélyt arra, hogy 1955-től a felsősök is Ozmánbükben tanulhassanak. Az oktatást egy tanító látta el, délelőtt a felső tagozatosokat, délután az alsósokat tanította osztatlan osztályokban. 1955-ben a falvakat ún. községpolitikai terv elkészítésére kötelezték, ezek voltak a települések ötéves tervei. Az ozmánbüki tervben az iskola még egy tanteremmel való kibővítése is szerepelt. Spanyolfalas, összenyitható tantermeket képzeltek el a bükiek, amelyet kulturális rendezvények megtartására is igénybe lehet venni.

45 A falu 20 000 Ft-ot és társadalmi munkát tudott biztosítani az építkezéshez, azonban még 60 000 Ft hiányzott. 1956. február 27-én ismét levelet írtak, most már Rákosi Mátyáshoz, személyesen, amelyben állami támogatást kértek az iskola bővítéséhez, mondván „A kulturális élet elmaradottságát csak ezen az alapon tudjuk felszámolni. "

46 Kérésük ezúttal sem nyert meghallgatást, 1959-ig kellett várni a két osztályteremre, igaz, akkor új, két tantermes iskolát építettek a faluba. Az 1950-es évek addig soha nem látott kulturális életet hozott Ozmánbük lakosságának, amely nemcsak a fiatalságot, hanem az idősebb generációkat is érintette. Persze a kulturális életben való részvétel sem egészen az önkéntességen alapult. 1951 -ben egy kisajátított házban jött létre a kultúrotthon, melynek egyik első rendezvénye a Mezőgazdasági Könyvvásár volt.

47 1952-ben megszervezték a Szabad Föld Téli Estéket, melyen a vb- és tanácstagoknak kötelezően részt kellett venni, sőt ígéretet tettek arra, hogy minden tanácstag két dolgozó parasztot is beszervez.

48 1953-