Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)

P. Barna Judit–Kreiter Eszter: Középső rézkori települések Zalaegerszeg–Andráshida, Gébárti-tó (II.) lelőhelyen

Középső rézkori települések Zalaegerszeg-Andráshida, Gébárti-tó (II.) lelőhelyen 55 állhatott. Az egymást metsző alaprajzok nyomán két települési fázisra lehet következtetni a Balaton-Lasinja kultúra településének életében. A település korábbi időszakában létesíthették az l/a, a 3. és az 4. sz. házakat, majd a későbbi időszakban az 1/b, a 2. és az 5. sz. házakat. Az építmények jellegét tekintve ez azt jelenti, hogy mindkét települési fázisban két lakóépület és egy gazdasági épület állhatott egyidejűleg. Az épületek sűrűn helyezkedtek el egymás közelében, egy-egy elpusztult épületet gyakorlatilag mindössze néhány méterrel távolabb építettek újra. Az 1. sz ház esetében még ekkora elmozdulásról sem beszélhetünk, hiszen az 1/b ház valójában nem más, mint az l/a ház nyugati irányban történt kibővítése, a déli oldalhoz csatlakozó előépítmény minimális elmozdításával. A nagyfokú beépítettséget a megtelepedésre alkalmas felület szűkös volta magyarázza. A Balaton-Lasinja kultúrához köthető objektumok, házrészletek több esetben megfigyelt szuperpozíciója itt is a telep belső szerkezeti változásait mutatja, akárcsak Zalaváron. A házakat szabálytalanul szóródó, különböző rendeltetésű gödrök (anyagnyerő, ill. hulladékgödrök) vették körül. Viszonylag nagy számban kerültek elő lelet nélküli objektumok, melyek funkciójáról semmit sem mondhatunk. A telepszerkezet - akárcsak a lakóépületek - szinte minden tekintetben megfelel a Zalaváron megfigyelteknek, ugyanakkor Zalaegerszeg-Andráshidán elképzelhető, hogy gyakorlatilag a teljes település feltárásra került, legfeljebb néhány perifériális objektum maradhatott feltáratlanul a település legszélén. Itt sem került elő viszont a települést határoló létesítmény (kerítés vagy árok), ennek ellenére a terepviszonyok alapján következtethetünk a hajdani település kiterjedésére. A feltárás tisztázta az egykori település ÉK-DNy-i irányú kiterjedését, a nyomvonal hossztengelyében ugyanis mindkét irányban elértük a település szélét. É-i irányban a települési objektumok megritkulása szintén a település szélére utal, D felé pedig a kisebb-nagyobb gödrök mintegy lezárják a házak által elfoglalt központi területet. A települést egy-egy fázisban két lakóépület és egy gazdasági melléképület alkothatta, az összkép tehát jól megfelel a Zalaváron is megfigyelt összefüggő tanyaszerű gazdasági egységnek (M. VIRÁG 2004, 54). Eltérés a zalavári telepen megfigyeltektől, hogy szabályos tároló gödrök nem hogy nagy számban, hanem egyáltalán nem kerültek elő. Az anyagnyerő gödrök funkciója itt is nyílván hasonló lehetett, mint Zalaváron, azaz a házak építéséhez, karbantartásához szolgáltak nyersanyagforrásul; eltérés viszont, hogy nem a házak közt fekszenek, hanem meglehetős szabályossággal Ny-ról határolják azokat - s egyben gyakorlatilag a telep központi részét is. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy megfelelően sík és a házalapok kiásására alkalmas terület valóban csak nagyon korlátozott keretek közt állhatott rendelkezésre. Zalaegerszeg-Andráshi dán feltárt hat különböző épület alapvetően két kategóriába sorolható: az egyiket minden bizonnyal lakóházként (l/a, 1/b, 4. és 5. sz. épület), a másikat pedig feltehetőleg gazdasági épületként értelmezhetjük (2-3. sz. épület). A lakóházként azonosított épületet - mind a téglalap alaprajzú, mind pedig a rombusz alaprajzú változatot - jól ismeri a kutatás;

7 a zalaegerszegiekhez leginkább hasonló épületeket Zalavárról (M. VIRÁG 1990, 1996, 2003) ismerünk, ezek ugyanis nem csak az alapárkos, felmenő falú szerkezetben, hanem a toldaléképület meglétében is hasonlóak. Újdonság viszont a lelőhely déli részén feltárt két, közel azonos szerkezetű épület: mindkettő alapárkos, téglalap alaprajzzal, az épület középtengelyében a tetőt tartó oszlopok helyével, továbbá a DK-i sarkon kerítéssel kiegészítve. A lakóházakkal ellentétben ezekhez, pontosabban az azokat kísérő kerítésekéhez hasonló alaprajz Zalaváron nem került elő; annyi hasonlóság azonban ezekkel az épületekkel kapcsolatban is mutatkozik a két lelőhely közt, hogy a lakóházakétól eltérő alaprajzú épületek Zalaváron is (7-8. sz. épületek) perifériális helyzetben, a lelőhely D-i részén kerültek elő (M. VIRÁG 1990, 3. kép). Padlószintet egyik épületen belül sem sikerült megfogni, s a falak anyagára sem utal semmilyen konkrét adat. A Zamárdi-Kútvölgyidűlőben feltárt ház esetében az alapárok betöltésében és a ház környezetében talált vörösre égett paticsos omladék konkrétan utalt a tapasztott, vesszőfonatos falszerkezetre (HONTI ET AL. 2004, 47). A zalavári házakhoz hasonló módon bizonyíték hiányában ilyen falszerkezetet Zalaegerszegen is csak feltételezhetünk, ezért itt sem zárható ki más fajta anyag felhasználása a falazathoz. Tüzelőberendezést sem a házakon belül, sem pedig azokon kívül nem sikerült megfigyelni. A Balaton-Lasinja kultúra házait illetően végül meg kell említeni, hogy a DNy-Dunántúlon nem csak alapárkos, hanem gerendavázas, oszlopgödrös alaprajzzal is számolhatunk. Ennek egyik példája Keszthely-Fenékpuszta, II. lelőhelyen megfigyelt nagy méretű, oszlopos házhely (KALICZ 1969, 85), egy másik pedig a Zalabaksa-Zsidótemető lelőhelyen Bondár Mária által 1996-ban a Balaton-Lasinja kultúra településének szondázó ásatása során megfigyelt cölöplyukak, melyek valószínűleg házhoz tartoztak (BÁNFFY 1998, 12).