Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)

P. Barna Judit–Kreiter Eszter: Középső rézkori települések Zalaegerszeg–Andráshida, Gébárti-tó (II.) lelőhelyen

ZALAI MÚZEUM 15 2006 47 Р. Bama Judit - Kreiter Eszter Középső rézkori települések Zalaegerszeg-Andráshida, Gébárti-tó (II.) lelőhelyen Előzetes közlemény I. Bevezetés (P.B.J.) A nagy kiterjedésű őskori lelőhely Zalaegerszegtől É-ra, egy É- irányú dombháton mintegy 2 km hoszszan elnyúlva húzódik (1. kép 1). A domb teteje lapos, platószerű, tengerszint feletti magassága 182,5 m В. f., kelet felé azonban hirtelen meredek lejtővel ereszkedik a Szentmártoni-patak völgyére. Ez a lejtő az őskor folyamán emberi megtelepedésre alkalmatlan lehetett. Régészeti objektumok valóban csak a plató keleti széléig jelentkeztek. A domborzati viszonyokon kívül ezt a határvonalat a valamikori Ős - Rába mederből visszamaradt kavicsteraszok fekvése is megerősíti. Ezek foltokban a mai felszínen, a szántásban is észlelhetők, a plató keleti szélén, a vékony humuszréteget eltávolítva azonban már összefüggő, nagy felületeken bukkantak elő. A kavicsteraszok - várakozásainkkal ellentétben - nem bizonyultak régészetileg „sterilnek": helyenként a középső rézkori objektumokat egyértelműen a kavicsos rétegbe ásták bele. Ez a gyakorlat a lelőhely stratégiai jelentőségére utalhat; a környezetéből kiemelkedő, jól védhető dombhát a magaslati települések számos előnyét kínálhatta az itt megtelepedő embernek, melyekhez hozzájárult még a közelben, a Zala folyón lévő természetadta átkelőhely fontossága is. Ismert, hogy a Balkánról induló az Adria-vidéken át az Alpok előteréig húzódó, fontos DK-ÉNy-i irányú „távolsági" útvonal a Mura és a Rába mellett a Zala folyó mentét is érintette (BÁNFFY 1996a, 1998, 1999). A platót nyugatról jóval enyhébb lejtő határolja, települési objektumokat azonban itt sem találtunk. A leletmentést a Zalaegerszeget É-ról elkerülő 76os út építése tette szükségessé, mely út nyomvonala a lelőhelyet ÉK-DNy-i irányban átvágja. A project keretében végzett megelőző feltárások sorában a lelőhely a 764. számot kapta. A 2002-2003. évi nagy felületű ásatások nyomán több őskori kultúra hátrahagyott emlékeit találtuk meg. A legkorábbi gödör korai rézkori (a lengyeli kultúra késői, III. fázisába tartozik), tehát időben a legjelentősebb települési fázis közvetlen előzménye. Ezt az időszakot egyetlen zárt objektum képviseli, de más korszakok leleteivel együtt egy másik gödörben is találtunk jellegzetes késő lengyeli leleteket. A legintenzívebb megtelepülés a középső rézkorból, annak főként első szakaszából dokumentálható (Balaton-Lasinja kultúra), de kisebb mértékben még a középső rézkor végén (Protobolerázi horizont) is tovább folytatódott az élet. A feltárás két fázisban történt; 2002. folyamán csak a lelőhely K-i részét érintve (P. BARNA 2004, 294-295), hiszen ekkor a Ny-i részét még erdő fedte. A következő év tavaszán az erdő kivágásával hozzáférhetővé vált a lelőhely Ny-i része is, melyet Kreiter Eszter tárt fel (KREITER 2004, 325). A leletanyagot és a feltárás eredményeit időszaki kiállítás formájában két alkalommal, először a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban (2005. szeptember-december), majd a keszthelyi Balatoni Múzeumban is bemutattuk (2006. februármárcius). A régészeti kutatás számára régóta ismert lelőhely déli részén több ízben folyt ásatás is, melyek során újkőkori teleprészleteket tártak fel (HORVÁTHH. SIMON 1997; HORVÁTH-H. SIMON 2003). A szakirodalomban ez az elsősorban neolit lelőhely Zalaegerszeg-Andráshida, Gébárti-tó néven ismert. A jelen közleményben bemutatásra kerülő rézkori lelőhelyet ezért II. számmal különböztetjük meg. A terület kutatottságát tekintve még egy fontos tényre kell felhívnunk a figyelmet: a Gébárti-tó II. sz. lelőhelytől DNy-i irányban légvonalban mindössze néhány km-re esik egy másik középső rézkori lelőhely: Zalaegerszeg-Andráshida, temető, melyen Horváth László végzett leletmentést 1975-ben.

1 Ekkor két Balaton-Lasinja-, és egy Boleráz-korú gödör került feltárásra, melyek anyagát később Horváth L. A. és H. Simon K. publikáltak (HORVÁTH-H. SIMON 1997, 30-34, HORVÁTH 2002).