Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)

Kostyál László: Nemzetközi hírnév és permanens kompatibilitás (Lojalitás, neobarokk és szocreál viszonya Kisfaludi Strobl Zsigmond művészetében)

320 Kostyál László A négy szobrász két évvel korábban (1935) a Corvinkoszorút is együtt vehette át. Az 1930-as években idejének jelentős részét Londonban töltötte, ahol egészen 1939-ig önálló műtermet bérelt.

29 Az európai politikai ellentétek mind erőteljesebb kiéleződése arra indította az angol arisztokrácia és politikai elit tekintélyes részével kitűnő kapcsolatot ápoló, számos korifeust portretírozó szobrászt, hogy kultúrmissziós tevékenységet vállalva próbálja meg közvetíteni a magyar érdekeket az ellenséges nagyhatalom fővárosában. Nem volt diplomata, e tevékenységre semmilyen hivatalos felkérést nem kapott, csupán lelkiismerete indította lehetőségeihez mérten a cselekvésre. Aligha járnánk közel az igazsághoz, ha kisebb-nagyobb szolgálatait politikai lojalitásából eredeztetnénk, inkább hazaszeretetét és általános segítőkészségét kell mögötte látnunk. 1939 áprilisában például néhány angol parlamenti képviselő a parlament alsóházának különtermében búcsúvacsorát rendezett Barcza György nagykövet és Kisfaludi Stróbl Zsigmond tiszteletére, ahol biztosították a vendégeiket, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a magyarok függetlenségük biztosítása érdekében tett lépéseit. Kisfaludi Stróbl maga és a magyar művészek nevében is megköszönte az ünneplést.

30 A mind szélsőségesebb politikai polarizálódás jeleként ebben az időben újra felerősödtek a személyét ért szélsőjobboldali támadások. Az általa több forduló után végül megnyert Madách-szoborpályázat kapcsán felemlegetik szabadkőműves múltját (sőt, ilyen alapon a vele történő szimpatizálással a zsűri elnökét és több tagját is megvádolják), és baloldali kapcsolatait, s úgy vélik, ennek révén a nemzeti szempontból méltatlan személy kapta a megbízást. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy Stróbl a háború után csak a művészetének él, s ezzel lojalitása hiányának hamis látszatát igyekszenek kelteni.

31 Négy évvel később, 1942-ben ugyanabban a lapban egy egészen rosszindulatú írás jelent meg róla, többek között „agyonreklámozott világnagyság"-nak titulálva, aki „a portrészobrászatba vetette magát".

32 E méltatlan és kisstílű megnyilvánulások csak azért érdemelnek említést, mert jelzik kompatibilitásának mezsgyéit. Feltehető, hogy a támadások indítóit legalább annyira zavarták a szobrásznak az angliai elittel fenntartott szívélyes kapcsolatai, mint a vele szemben felhozott többi vád. S emellett nem számított előttük az, hogy az angol előkelőkhöz hasonlóan elkészítette nem csak a hazai vezetők, de a német és az olasz államfő portréit is. A második világháborút követő években Magyarországon teljesen új hatalmi struktúra alakult ki, a teljes politikai elit lecserélődött. A hatalom az orosz hadsereg, majd - rövid átmeneti időszak után - annak kegyencei kezébe került, akik ingatag legitimitásukat többek között a kulturális élet folyamatosságának látszatával igyekeztek megerősíteni. 1945. szeptember elsején az új magyar kormány honvédelmi minisztere, Vörös János - Vorosilov marsallal egyetértésben megbízta Kisfaludi Stroblt a Gellért-hegyi Felszabadulási emlékmű elkészítésével.

33 A művész szabadságának kereteit még szűkebbre szabták, az orosz konzulensek több alkalommal is módosították elképzeléseit.

34 A nagytekintélyű, valóban Európa-szerte ismert szobrász soha nem emlegette föl művészi önérzete megsértését, bár a bizalmatlanság aligha volt ínyére. Az adott helyzetben azonban nemigen volt választása. A háború és az ostrom ezernyi kínja után végre élni és dolgozni akart. Jövedelemre és alkotói célkitűzésekre volt szüksége. Ha nemet mond, a bizonyosra vehető mellőzésen túl múltja miatt komoly politikai retorziók is érhették volna. Horthy, Gömbös, Hitler, Mussolini portré-készítője aligha számíthatott volna jóindulatra, ha e szimbolikus, monumentális emlékmű elkészítését visszautasítja. Az új hatalomnak azonban szüksége volt rá, neki pedig szüksége volt a munkára, és - ilyen az ember - szüksége volt a hivatalos elismerésre is. Az újabb keresztúthoz érkezve ismét a folyóvölgyet választotta. Látszólag nem is vett tudomást az ideológiai váltásról, pontosabban magától értetődő természetességgel követte azt - így változott a barokkos, idealizáló patetikus hangvétel (szocialista) realizmusra. Az új hatalom a klasszikus kánont és formaadást ugyanúgy ideológiája legoptimálisabb tolmácsolójának tekintette, mint a háború előtti kurzus. Pályatársai, s a társadalom jelentős része persze nem értett egyet Strobllal, akit a hivatalos körök azonnal elhalmoztak kegyeikkel. Úgy tűnik, a szobor felavatását követően a szobrász körül egy időre megfagyott a levegő, ami csak lassan engedett fel. „Mikor a nagy mü elkészült, a kritika nem adott egy jó szót és én hiába vártam a rendelést. A levelek tömegeit hozta a posta, egyszerű, névtelen emberekét. A szakmám kivetett magából... Nem a Párt vezette ezt a szakmát, ami örvendetes lett volna, hanem egy klikk uralkodott, ami hiba, sőt bűn..." - kesergett a művész a Szabad Nép riporterének 1949 augusztusában.

35 1950 szilveszterén egy másik riportban pedig így fogalmazott: „A művészet elvesztette kapcsolatát, közérthetőségét a néppel és az élettel! Ez volt a helyzet a felszabadulás utáni két évben."

36 A két nyilatkozat nyilván nem növelte Stróbl népszerűségét, s talán későbbi kedvezőtlen megítélésében is közrejátszhatott. A kultúrpolitikának viszont olyan művészekre volt szüksége, akiket minél szorosabban magához köthet. Mintha ismerték volna a szélsőjobboldali lapban tíz évvel korábban megjelent támadást a művész ellen, s politikai aktivitásának abból kicsendülő hiányolását, a jelentős megbízások mellett agitatív állásfoglalásokat