Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)

Kvassay Judit: Árpád-kori és késő középkori településrészletek Balatonmagyaród–Alsó-Koloni-dűlő lelőhelyen

Árpád-kori és késő középkori településrészletek Balatonmagyaród-Alsó-Koloni-dűlő lelőhelyen 263 fazéktöredéket, néhány fedődarabot, elenyészően kevés festett oldalt, pohár- vagy kancsótöredéket találtunk. Legtöbb esetben a késő középkori kerámia az épületek ásásakor megbolygatott Árpád-kori gödrök leletanyagával keveredve került elő. Vastárgy csak a 45. ház keleti (31.) falalapárkában találtunk, egy rossz megtartású, pántszerű töredéket és egy Steyr-i típusú kés darabját, a jellegzetes nyélszorító bronzlemezkével. Az épületek területén kibontott gödrök (103, 122, 117.) és cölöplyukak (87, 88, 93, 94, 96, 97, 98, 107, 112, 113, 114, 118, 119.) jelentkezési szintjük és betöltésük alapján valószínűleg a 45. épülethez tartoztak, de pontos rendeltetésüket nem sikerült meghatározni. A 95. gödröt viszont egyértelműen az épületek pusztulása után ásták, mert vágja mindkettő falát (85, 92.). A három verem (102, 111, 120. objektum; 4. kép; 5. kép 3-5) a 45. épület keleti helyisége északi fala mellett helyezkedett el. Mindegyik a körte alakú típust képviseli: minimum 70 cm átmérőjű, 45-60 cm mély, függőleges vagy enyhén szűkülő száj, 150 cm körüli hasátmérő. A legépebben maradt 102. verem 190, a leginkább bolygatott 111. verem 134 cm mély. A 102. és a 120. verem hasának nagy részét külön agyagréteggel tapasztották ki. A vermeknél szokásos kiégetés nyomát nem lehetett megfigyelni egyiknél sem. A 111. és a 120. verem száját egy-egy beásás bolygatta. Mindhárom verem betöltésében igen sok, nagy paticsdarab volt. A 102. verem szája a 45. épület falainak magasságában nyílott, ami alapján úgy vélem, hogy az épülethez tartozhatott. A másik két verem fölött viszont 35 cm vastag, kevert réteg húzódott, ami arra utal, hogy a 45. épület emelésekor már betemették és elplanírozták azokat. Mindkettő szája fölött gödröt bontottunk ki, mintha szándékosan leástak volna, hogy könnyebb legyen tartalmukat kiemelni. A 111. verem hasa ráadásul a 45. épület északi (56.) és osztófala (85.) alá nyúlik. Ez kizárja az egyidejűséget, hiszen az aláásott falak meggyengültek volna. Ez utóbbi objektum betöltéséből bukkant elő az egyetlen középkori érem: I. Ferdinánd 1555-ben vert denára. Ennek fényében a tárgyalt építmények a 16. század második felében épültek. Az ásatási területtől délre, talán 500 méterre (1. kép 4.), hasonló sövényfalas melléképületet tárt fel Vándor László. Az épület leégett, maga alá temetve a benne tárolt cserépedényeket. Az ásató szerint a pusztulást a 16. század első felében, a települést ért első török támadások okozták (VÁNDOR 1996, 153, 69-70. kép). 3. Történeti adatok és régészeti adalékok Kolon falu első ismert, hiteles okleveles előfordulása 1203-ból származik, amikor a Kis-Balaton nyugati partján fekvő Merenye (ma Zalamerenye) határjárásában említik a Kolon felé vezető utat (HOLUB 1933, 417-419.) „...protenditur iuxta semitam vsque ad magnam stratam, que dirigitur de Kolun..." (CodDipl VI/2. köt. 36.). A régészeti feltárások adatai alapján azonban ennél már jóval korábban, a 10. század végén laktak és temetkeztek a településen (VÁNDOR 1996, 145.). Ennek az időszaknak egy hulladékgödre a tárgyalt ásatáson is előkerült, jellegzetes edényekkel (53. gödör, 3. kép 3; 6. kép 1-2.). Az évszázadok során több birtokosa is volt a településnek, amit házasság révén a 14-15. század fordulóján a Marcaliak szereztek meg. Azon túl az ő szentgyörgyvári Béka-váruk tartozékai közé számítják. A család tagjai gyakorta zálogosították el birtokaikat, aminek kapcsán számos irat keletkezett. Ezek egyikében, 1494-ben mondják először mezővárosnak. Kolon azon kevés zalai mezővárosok egyike, amely nem csak egyetlen alkalommal szerepel evvel a megjelöléssel a forrásokban. Amennyire kedvezően hatott a 10-15. században a település fejlődésére, hogy fontos út mellett feküdt, a törökök megjelenésével ez ugyanolyan hátránnyá változott: már 1548-ban felégették, és azontúl gyakorta kényszerültek lakói rövidebb időszakokra elmenekülni, mígnem 1588-tól kezdve végleg elhagyták településüket. Az ásatáson, a 111. verem betöltésében talált 1555ös érmet figyelembe véve, a feltárt gazdasági építmények tehát igen rövid időszakon belül készültek és voltak használatban. Nem véletlen, hogy a kerámiaformák és díszítések ilyen egységes képet mutatnak. Az alapárkok és cölöphelyek betöltésében talált nagymennyiségű patics pedig egyértelműen utal arra, hogy az épületek valamely török támadás alkalmával éghettek le. A középkori írott forrásokban csak egy Kolon szerepel. Az Alsó-, Felső és az egyéb előtagok a 19. században keletkeztek, amikor a Széchenyi család majorságot hozott létre a pusztán, átmenetileg benépesítve azt urasági alkalmazottakkal (HTA Kolon). 4. Objektumleírások 1. kemence. Az ásatás megkezdése előtt, a kivitelező közmű-feltáró árkával megbolygatott kemence amorf részlete. 2-13 cm vastag, kevés barna földdel kevert paticsomladék alatt, a mai felszíntől 40 cm mélyen, K-Ny-i hossztengelyű, 147><78 cm-es felületen foltokban megmaradt, vékony (0,5 cm) tapasztás. Leletek: kevés, apró, Árpád-kori és késő középkori edénytöredék, agyaggolyó töredék, széles pengéjű, vastag fokú kovácsoltvas késtöredék (NTM 2003.1.100.1.); vassalak-darab, állatcsont. 2. gödör. Barna, laza, közepén erősen faszenespaticsos betöltésű, K-Ny-i hossztengelyű, ovális,