Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)

Kreiter Attila: Kerámia technológiai vizsgálatok a Halomsíros kultúra Esztergályhorváti–alsóbárándpusztai településről: hagyomány és identitás

Kerámia technológiai vizsgálatok a Halomsíros kultúra Esztergályhorváti-alsóbárándpusztai településről 155 szetelméleti, kulturális antropológiai és szociálpszichológiai elméleteken keresztül elemzem a vizsgálataim eredményeit. A következőkben kifejtett magyarázatot úgy tekintem, mint egy interpretációs lehetőséget. Az eredmények magyarázata úgy tekintendő, mint felvetett illetve nyitvahagyott lehetőség, amelyet későbbi vizsgálatok megerősíthetnek, vagy megcáfolhatnak. Esztergályhorvátiban a kvarckavics használata nagy változatosságot mutat. Különböző nyersanyagokkal (NF-F, F-K) is előfordul hasonló kvarckavics mennyiség, sőt az F-K nyersanyag kvarckavicssoványítás nélkül is megfigyelhető. Tehát a fazekasok nem egy konkrét receptet használtak. Nem figyelhető meg összefüggés bizonyos tárolóedény-típus és bizonyos nyersanyagok illetve bizonyos mennyiségű vagy méretű kvarcsoványítás között. A különböző nyersanyagtípusok használata, illetve hasonló nyersanyagok különböző módokon való soványítása azt jelzi, hogy a fazekasok hasonló tárolóedények például urnák - esetében több receptet is használtak, nincs egyértelmű összefüggés a tárolóedény-típusok és soványítási csoportok között. Ezért az azonos edénytípusokon belüli soványításbeli különbségeket a fazekasok vagy fazekascsoportok technológiai tradíciójának tekinthetjük. Mivel a kvarc, és különösen a durva (1-3 mm) nagyon durva (> 3 mm) kvarckavics használata nagy változatosságot mutat, azt a következtést lehet levonni, hogy több különböző fazekas készítette az edényeket, nem pedig egy személy vagy műhely által készültek. Ezt azért feltételezhetjük, miután kulturális antropológiai példákban gyakran megfigyelhető, hogy a fazekas egy adott edénytípust azonos módon készít, és azonos típuson belül nem váltogatja a nyersanyagokat valamint a soványítóanyag mennyiségét, vagy pedig a fazekas egy „receptet" használ minden kerámiatípushoz amit készít (DEBOER- LATHRAP 1979, 116-117; PLOG 1980, 86-87; TOBERT 1984, 226-227; CHÁVEZ 1992, 85; SILLAR 1997, 8; FRANK 1998, 83). Esztergályhorvátin a kerámiakészítésében megfigyelt változatosság alapján (KREITER 2005, Chapters 5.15, 6.4.6) arra is következtethetünk, hogy a kerámiakészítés házilag történhetett, amikor is egy-egy család elkészíti a számára szükséges kerámiát, vagy pedig háziiparszerűen, amikor a kerámiakészítést néhány szakosodott fazekas végzi. Kulturális antropológiai megfigyelések alapján ezekben az esetekben a kerámiakészítés részmunkaidős foglakozás és a kerámiaégetés sem kemencében, hanem gödörben vagy nyílt tűzön történik (PEACOCK 1982, 8). A bronzkori településekről, így Esztergályhorvátiról sem ismerünk bizonyíthatóan edényégetésre használt kemencét, vagy más edényégetésre kialakított gödröt, így ez alapján is arra következtethetünk, hogy a kerámiakészítés házilag vagy háziiparszerűen történhetett. Ennek a kérdésnek a megoldását további ásatások eredményei alapján tudjuk tisztázni, mindazonáltal a vizsgálataim eredményei felhívják a figyelmet arra, hogy a kerámiavizsgálat egy hasznos metodológiai eszköz, mely segítségével közvetett módon kapunk információt a kerámiakészítés kereteiről (házilag, háziiparszerűen), valamint egy-egy településen elő fazekasok vagy fazekascsoportok hagyományairól. A durva és nagyon durva soványítási eljárást tehát tekinthetjük fazekasok vagy fazekascsoportok hagyományainak, azonban a kérdés továbbra is az, hogy a fazekasok miért használtak durva és nagyon durva soványítási, ha az megnehezítette a kerámiakészítést, hiszen sem a kvarckavics sem pedig a mészkő nem ideális soványítóanyagok. A durva és nagyon durva kvarckavics valamint mészkő soványítóanyagként való használatát illetően a funkcionalista magyarázat miszerint a soványítóanyagok csak az edény funkciójával függnek össze - abban az esetben lehetne meggyőző, ha összefüggés lenne bizonyos nyersanyagok és soványítóanyagok között. Tehát például ha egy bizonyos típusú edényt (pl. urna) bizonyos nyersanyag és soványítóanyag (típus és mennyiség) felhasználásával készítettek volna, elképzelhető lenne, hogy az a nyersanyag/soványítóanyag egy olyan kombinációt eredményezett, amelyből jó minőségű erős kerámiát lehetett készíteni. Az általam vizsgált anyagban ez az eset azonban nem áll fenn. Úgy tűnik, hogy a kerámiakészítéshez felhasznált nyersanyagok és az edények funkciója között nem egyértelmű a kapcsolat. Ez nem azt jelenti, hogy a vizsgált kerámiák nem töltötték be a funkcionális szerepüket, hanem azt szeretném hangsúlyozni, hogy a fazekasok a kerámiák készítéséhez olyan soványítóanyagokat választottak, amelyek problémát okozhattak, és okoztak is, a készítés folyamán. Továbbá az edények formái is arra engednek következtetni, hogy a fazekasok figyelembe vették azt, hogy mit és mennyi ideig lehet tárolni az általuk készített edényben, tehát be kellett tölteniük a mindennapi funkciójukat mint tárolóedények. Ha a vizsgált tárolóedények formáját összevetjük antropológiai példákkal, ezen példák azt mutatják, hogy azok az edények, amelyeknek a súlypontja alacsonyan van, valamint a szájuk sokkal szűkebb mint a hasuk, könnyebben és biztonságosabban lezárhatók, elsősorban hosszútávú tárolásra szolgálnak (HENRICKSON-MCDONALD 1983, 632-633). Ilyen edények például a településeken feltárt urnák. Azok az edények viszont, amelyeknek a szája közel olyan széles mint a legnagyobb átmérője inkább rövidtávú tárolásra szolgálnak, hiszen a viszonylag széles szájon keresztül az edény tartalma