Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)

Bondár Mária: Kultúraváltások a rézkori emberábrázolások tükrében (Dunántúl)

ZALAI MÚZEUM 15 2006 107 Bondár Mária Kultúraváltások a rézkori emberábrázolások tükrében (Dunántúl) A történelem különböző korszakaiban az emberábrázolás számos változatával találkozunk. Ismerünk sziklára, falra, edényre, elefántcsontra festett, fémre karcolt elnagyolt alakokat, önálló szoborként, realisztikusan megformált isteneket, erőteljesen stilizált, allegorikus megfogalmazásokat, edények formájában megjelenő emberalakokat, felsorolni is nehéz lenne valamennyit. A régészeti leletanyag, valamint a települési jelenségek és a temetkezések az egykori valóságnak, a mindennapi életnek csak elenyészően kis hányadát őrizték meg számunkra. A fennmaradt leletanyagban a hitvilágra, a kognitív szférára utaló tárgyak eredeti összefüggéseiket elveszített, ritkaságnak számító leletek, éppen ezért a rítusra, primitív vallásra vagy annak ceremoniális folyamatára vonatkoztatott feltételezéseinkkel, következtetéseinkkel nagyon óvatosan kell bánnunk. Az elemzéseket nehezíti az a tény is, hogy bizonyos időszakokban nagy területen egységes anyagi kultúra jött létre, így a tárgyi emlékek - elsősorban az edények - nagyon hasonlóak egymástól földrajzilag távol eső régiókban is. Ilyenkor feltételezhető (lenne), hogy a hitvilág emlékei is hasonlóak (lehetnek) egymáshoz. Más korszakokban a szomszédos területek leletei oly mértékben különböznek, hogy abból eltérő etnikumra következtet a kutatók többsége. Hogy ezek a megállapítások helyesek-e vagy sem, azt a rendelkezésre álló forrásanyag segítségével nehéz eldönteni. Jelen tanulmányban a hitvilág emlékei közül is egy szűkebb kategóriát, az idolokat tanulmányozva próbálom megvizsgálni, hogy a vélhetően nagyon lassan változó, egy-egy közösségen belül évszázadokig örökített hagyományok (gondoljunk pl. a máig fellelhető kelta vallási szokásokra, avagy a nagy világvallások több ezer éves múltjára és máig meglévő kánonjára), a konzervatív rítus, a primitív vallás kultuszkellékei vajon tükrözik-e a kerámiatipológia alapján kimutatható kultúraváltásokat. Hangsúlyozni szeretném, hogy a váltás/változás okait régészeti módszerekkel nem tudjuk megfejteni, csak hipotéziseket állíthatunk fel néprajzi, vallástörténeti, kulturális antropológiai megfigyelések segítségével egy olyan leletkörről, amelyből - a teljes leletanyaghoz viszonyítva - statisztikailag csak nagyon-nagyon keveset ismerünk. Ebben az áttekintésben a Dunántúl rézkorát (Kr. e. 4500-2800) vizsgálva arra keresem a választ, hogy egy-egy régészeti kultúrában kimutatható-e az idolok alapján bármiféle gyökeres változás, kultúraváltás az egymást követő őskori korszakokban, azaz az emberábrázolás megmaradt emlékein felfedezhető-e a rézkori kultúrák kontinuitása vagy diszkontinuitása. Az általánosan elfogadott hazai régészeti terminológia szerint a Dunántúlon az alábbi kultúrák tartoznak a rézkorba: késő lengyeli kultúra, BalatonLasinja kultúra, (Budapest körzetében a Ludanice csoport), Furchenstich kerámia népének kultúrája, badeni kultúra, kostolaci kultúra. A vucedoli kultúra zárja a rézkort vagy jelenti a korai bronzkor nyitányát, ennek megítélésében még nincs teljes konszenzus a különböző kutatók között (BONDÁR 1995a, 226-228), magam a kora bronzkorhoz tartozónak tekintem a vucedoli kultúrát. A továbbiakban a rézkori emberábrázolásokat vizsgálva igyekszem a bevezetésben feltett kérdésre választ adni. A Közép-Európában nagy területet benépesítő lengyeli kultúra hosszú időszakot ért meg. Belső időrendi tagolása nem egységes, országonként és kutatónként eltérő felosztással találkozunk. A kronológiában, belső felosztásban meglévő különbségeket, eltolódásokat Zalai-Gaál I. mutatta be jól áttekinthető módon (ZALAI-GAÁL 1992, 86). A magyar kutatás - elsősorban az edényfestés alapján három fázisra osztotta a kultúrát. Nagyobb része (Lengyel I—

II) a késő neolitikum, életének kisebb hányada (Lengyel III) a korai rézkor idejére keltezhető. A szlovák kutatás négy fázisra osztja a lengyeli kultúrát, ebben az Epilengyel-Lengyel IV