Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Vörös Gabriella: „Láthatatlan” mellékletek a madarasi szarmata temetőben

ZALAI MÚZEUM 14 2005 Vörös Gabriella „Láthatatlan" mellékletek a madarasi szarmata temetőben (Adatok egy fából készített tárgytípushoz) A temetők leletanyaga máig a legfontosabb forráscsoportnak számít az Alföld 1-5. századi — azon belül pl. a szarmaták történetének — kutatásához. Amikor a sírokba került tárgyak, a dokumentált és leírt jelenségek és összefüggéseik alapján egy-egy közösség, korszak jellemző viseletéről, eszközeiről, vagy pl. fegyverzetéről beszélünk, mindig figyelembe kell vennünk, hogy kizárólag azokat a lelettípusokat tudjuk kutatásainkba bevonni, melyek a szarmaták szigorú temetkezési rítusába beletartoztak. A sírokba került ékszerek, viseleti tárgyak, mellékletek az egykori mindennapok szegényes részletei lehetnek csupán. Ezen a hiányos, szegényes képen a telepek leletanyaga színesít ugyan valamit, de csak bizonyos területeken, pl. az életmód, vagy egyes kézműipari tevékenység (pl. kerámia készítés) terén. Nehezíti a kutatók helyzetét az is, hogy le kell mondani az anyagi kultúra sírba kerülő, de szerves anyagból készített, romlandó tárgyairól. Kivételes, de nagyon fontos és majdnem egyedi pl. a kisvárdadaruszigeti 5. századi, tíz év körüli kislány megmaradt fakoporsója, a benne talált szerves anyag maradványokkal (NÉMETH 1987, 219). Néhány esetben az elkorhadt, és legtöbbször nyomokban sem fellehető, de maradandó tartozékkal vagy díszítéssel rendelkező tárgyak sírba helyezését legalább igazolni tudjuk. Szerencsére a feltárások módszereinek finomodásával, a dokumentálás tökéletesedésével egyre többet tudunk meg a mára „láthatatlanná" vált, sírba helyezett dolgokról. Ez az előrelépés még akkor is nagyon fontos, ha ma még egy-egy viseleti darab pontos jellemzőit nem sikerül felfednünk, következtetni lehet mégis pl. a gyöngyözés helye alapján a ruhák szabására, hosszára, a ruhaujjak, nyakkivágás formájára, stb. A kivételesen szerencsés leletek mellett ezen a téren is elsősorban a természettudományi vizsgálatoktól remélhetünk újabb eredményeket, de a mintákat nekünk kell begyűjtenünk, és ehhez nagyon fontos tudnunk, hogy egyáltalán mihez keresünk adatokat. Madaras az alföldi szállásterület máig legnagyobb és egyben egyetlen teljesen feltárt temetőjének számít 635 sírjával (KŐHEGYI 1971). Az 1963-1975 között folyó kutatások során, melyet Kőhegyi Mihály végzett, csak kivételes esetben kerülhetett sor mintagyüjtésre. Néhány, szemmel is látható fakorhadék, korrodálódott fém felületén megmaradt a textilnyom, amit hasznosítani tudunk. Számos körülmény szerencsés együttese kellett ahhoz, hogy ennek ellenére a temetőben olyan tárgytípusok feltűnésének örülhessünk, melyek létezéséről korábban csak bizonytalan nyomok, vagy még azok sem voltak. Nem a véletlennek köszönhető természetesen, hogy a feldolgozás során ezek a tárgyak „előkerültek". A sírok nagyon részletes, szakszerű leírása, Kőhegyi Mihály alapos megfigyelései tették lehetővé, hogy az adatok mozaikjai összeálljanak, és lehetővé váljon egy-egy leletcsoport értelmezése. Annak ellenére, hogy az ásató nem mindig ismerte fel a sokszor rablott sírokból előkerülő és nemritkán hiányos tárgyegyüttesek eredeti funkcióját, az érdem, éppen az elmondottak alapján, mégiscsak Kőhegyi Mihályé. A felismerésekhez az is hozzájárult, hogy Madarason a hosszú időn keresztül használt, ugyanazon közösség temetkezési rítusának nagyon sok eleme megőrződött, és hogy a sírba került tárgyak, éppen a nagy sírszám miatt sokszor ismétlődhetnek. Egy-egy jelenség kontrollálására is adódott tehát lehetőség, amely a ritka, vagy ismeretlen tárgycsoportoknál jelent óriási előnyt, meggyőző bizonyítékot. Korábban már esett szó a temető 144. sírjából előkerült, eddig egyedinek számító, háromszög alakú vasalásokról, melyek egy faedény pereméhez tartoztak (VÖRÖS 2003, 65-69). Azóta kiderült, hogy telepen is felbukkant hasonló példány a Szeged Kiskundorozs-