Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Horváth László: Ló alakokkal díszített római kori edény Magyarszentmiklósról (Zala megye)

Ló alakokkal díszített római kori edény Magyarszentmiklósról (Zala megye) 83 A besimított díszítés és a korsó keltezése Ma már általánosnak mondható a kutatás azon megállapítása, hogy a besimított díszítés a késő La Téne korban lép fel, amely továbbél az egész 1-2. században, a 3. században azonban nagyon ritka lesz, majd a 4. század második felében újra feléled, és széles körben elterjed. Egyes kutatók véleménye szerint barbár etnikumhoz kötése nem bizonyított, és legtöbbször római környezetben kerül elő, mint a helyi, római fazekasok készítménye (OTTOMÁNYI 1985, 212; OTTOMÁNYI 1991, 38). A magyarszentmiklósi korsó nyakán lévő függőleges besimított vonalak és a vállán elhelyezkedő ferde rácsminta kombinációja nagyon kedvelt volt, elterjedése a besimított kerámiákon a Valentinianus korra tehető, alkalmazása azonban tovább tartott (OTTOMÁNYI 1982, 77-79; OTTOMÁNYI 1991, 36-37). Korsónk formája az Ottományi-féle 9. típusba tartozik, melyet a 4. század utolsó harmadára, az 5. század elejére keltez (OTTOMÁNYI 1982, 109 ). Más kutatók az ilyen díszítésű és formájú korsók megjelenését korábbra, a 350-es évekre teszik (FRIESINGER-KERCHLER 1981, 253-255, Abb. 57,

1. csoport a kronológiai táblán). A magyarszentmiklósi korsónál egyértelmű a fenti keltezés szürke anyagát, díszítését, és a formáját tekintve is. A La Téne hagyományokat követő kora császárkori datálás még csak fel sem vetődhet esetünkben. A gödörből ugyan jelentéktelenek az egyéb edénytöredékek, arra azonban jók, hogy azok esetében is csak késő római kori használatukat tudjuk elképzelni. A „körmenetet" egyelőre nem tudjuk felhasználni a korsó korának megállapításánál, mivel tudomásunk szerint eddig teljesen egyedülálló ábrázolással van dolgunk. Az edény keltezésére elfogadott időszakban — 4. század második fele, leginkább az utolsó harmada, esetleg az 5. század eleje — a kutatók egy része a „foederati" népek beköltözésével számol Pannoniában, az Alatheus és Saphrax vezetésével 380-ban betelepített gót-hun-alán népességgel. Az utóbbi időben környékünkről több leletet/leletegyüttest kapcsoltak ehhez a betelepítéshez. A Hahót környéki mikrorégiós kutatások keretében került feltárásra Kilimán határában az a kis temető, melynek sírjait ugyan kirabolták, de a megmaradt leletek a fenti korszakból származnak, s néhányuk a Fekete-tenger északi partvidékére utal (SZŐKE 1996, 50-51). A Sármellék-Égenföldön talált temető egyik téglasírjából Pontus-vidéki ékszerek kerültek felszínre ugyanebből a korszakból (MÜLLER é.n., 21; MÜLLERSTRAUB 2002, 8, Taf. 1, 1). Két zalaszentgróti sírt sorolnak még ehhez a korai germán körhöz, melyek egyikéből a magyarszentmiklósi korsóhoz nagyon hasonlító, a ló alakok kivételével ugyanolyan díszítésű edény került elő (MÜLLER-STRAUB 2002, 7-8, Taf 1, 2). A besimított díszítésű korsónkat azonban merészség lenne a feltételezett 380-as foederati letelepítés népessége hagyatékának tekinteni. A kutatók jó része szerint az ilyen kerámiák nem 380-ban, hanem jóval korábban terjedtek el és a formákat szinte kivétel nélkül római előzményekre kell visszavezetni. A kérdéssel legutóbb Kovács Péter foglalkozott behatóan egy korábban előkerült százhalombattai hunkori sír kapcsán (KOVÁCS 2004). Az antik források, a temetők és a leletek részletes kritikai elemzése után a következő megállapításokat teszi: 1. Az antik források nem bizonyítják egyértelműen a 380-as foederati betelepítést Pannoniába. 2. Pannónia magyarországi részén eddig hitelt érdemlően nem sikerült elkülöníteni a foederati emlékanyagát. 3. A kérdéses időszakban „...az új divatcsoportok az elszegényedő, ténylegesen egyre barbárosodó és elszegényedő provinciális lakosság emlékanyagához tartoznak. Ugyanaz a típusú emlékanyag nem egy bizonyos helyhez kötötten, hanem a tartomány egészének területén kimutatható." (KOVÁCS 2004, 139). Ezalatt a besimított kerámiát is kell értenünk. A napkorongos körmenet A magyarszentmiklósi korsó vállán körben álló lovak központi alakjának fején egy napkorong van, mely az egész ábrázolás központi figurája lehet. Az őskori és az antik mitológiában ló és nap kapcsolatáról általában akkor beszélhetünk, amikor az istenként tisztelt Napot ló vontatta szekéren viszik fel az égbe, vagy vontatják a körmenetben. Az egyiptomi felfogás szerint, a Nílus központi szerepe miatt, a Nap útját bárkán teszi meg, a görög és a római hitvilágban a Nap lovak által vontatott kocsin járja be mindennapos útját az égen. A nagy civilizációk napistenének — pl. Ré, Zeusz/Juppiter, Héliosz/Apollón — megfelelőit különböző formában megtaláljuk sokszor őskori tárgyainkon is. A kocsi és a kerék szimbolikája a Nap a bronzkorban. A lovak szerepét ekkor legtöbbször madarak töltik be, amelyeknek tisztelete mögött még más jelentős szerepet lehet feltételezni az őskori vallásban (ILON 1999, 32-33). Amíg a késő bronzkorban a napbárka dominál — megjelennek a kocsik madarakkal kombinálva —, a kora vaskorban a madarakat felváltják a kocsit vontató lovak (ILON 2002, 132). Nagyon nagy területen elterjedt a bika kultusza, az ősi elemet, a domináns férfierőt testesíti meg, és sokszor napkoronggal ábrázolják (ILON 1999, 34). Hasonló erőt, termékenység kultuszt jeleníthet meg a korsónkon látható egyik ló, kifejezetten párzásra kész