Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Gyulai Ferenc: Archaebotanikai kutatások a Balaton környékén

272 Gyulai Ferenc éltek. Elsősorban a szőlő- és gyümölcstermesztési ismeretek vészelték át ezeket a zavaros évszázadokat, így nem meglepő, hogy a Balaton környékéről a népvándorlás korából több borszőlőleletet is ismerünk: borszőlő magokat találtak Fenékpuszta 6-7. századi és Balatonszentgyörgy 9. századi temetőjének egy-egy sírjában, az utóbbinál kajszi csonthéjának társaságában (P. HARTYÁNYI-NOVÁKI-PATAY 1968; MRT 1966). Főnyed-Szegerdő 9. századi telep leégett házának falából szőlővenyige-darabot mutattak ki (SÁGI-FÜZES 1967). Ugyancsak 9. századi az a diólelet, amely Keszthely-Halászcsárda lelőhelyről került elő (P. HARTYÁNYI-NOVÁKI- PATAY 1968). A feltételezések szerint a 10. század elején a Balaton környékére érkező honfoglaló magyarság Keszthely környékén gyümölcs- és szőlőtermesztési kultúra hagyatékával találkozhatott. Sajnos a honfoglalás korából a Balaton környékéről még nem került elő maglelet. Ennek az lehet az oka, hogy a honfoglalás idejéből elsősorban temetők ismertek, ahol növényleletek csak ritkán szoktak előfordulni. A honfoglalás utáni időszakból már több növénylelet ismert (P. HARTYÁNYI-NOVÁKI-PATAY 1968; P. HARTYÁNYI-NOVÁKI 1974). Ezek szerint a letelepedés és a növénytermesztésre való áttérés a Dunántúlon és az északi országrészben gyorsabban ment végbe. A megszilárduló feudális magyar királyság dinamikusan fejlődő mezőgazdaságot eredményezett. Egyre inkább csak a biztos termést jelentő, magas agrikultúrát igénylő kultúrnövényeket termesztették. Talán ezzel van összefüggésben, hogy KeszthelyHalászcsárda 10-11. századi településének egyik házában szenült gabonaszemeket találtak (MRT 1966). A növénytermesztés fokozatos térhódítását mutatják a palynológia eredményei is. A cereáliák pollenjei a Balaton környékén a honfoglalás korának idején tovább növekedtek (ZÓLYOMI 1980). A 8. századtól a 11-12. század végéig a gabonapollenek mennyisége hétszeresére növekszik. A libatopfélék (Chenopodiaceae) pollenjeinek növekedése a települések számának emelkedésével, illetve a meglévők bővülésével hozható összefüggésbe. Az ide tartozó fajok ott fordulnak elő, ahol az emberi tevékenység és/vagy az állattartás következtében a talaj nitrogén tartalma megemelkedik. A kétszeresére növekedő nem fa pollenek az irtás-gazdálkodással kapcsolatosak. A nyír pollenek növekedése az erdők irtása miatti lassú degradációval hozható összefüggésbe. Mindezek egyenes következményei az erdőterületek irtásának, a szekundér steppék kialakulásának. A steppei vegetáció fokozatos térhódítására utal, hogy a 800-as évektől az 1100-ig tartó időszakban az üröm (Artemisia sp.) pollenjeinek mennyisége az előző időkhöz képest kétszeresére növekedett. Az Árpád-kori szórvány gyümölcsleletek, így a Keszthely-Halászcsárda 10-11. századi település egyik házában talált dió csonthéj töredékek tanúbizonysága szerint, ha nagyon korlátozottan is, de a nemesebb gyümölcsöket is termesztették (P. HARTYÁNYI-NOVÁKI-PATAY 1968). A vadon termő gyümölcsök jelentőségét mutatja, hogy a Tihany Barátlakások 1942. évi feltárása során egy, a 11-13. századra keltezett kriptaszerü üregben fekvő csontváz koponyája alatt és egy másik, talán az egykoron ott élt remeték éléskamrájául szolgált helyiségben nagy mennyiségű, a Magyar Királyi Vetőmagvizsgáló Állomás meghatározása szerint fekete bodza csonthéjas magjait találták meg (DARNAY-DORNYAI 1942). Ugyancsak Árpád-korinak bizonyultak a Kvassay Judit által 2003-ban feltárt Balatonmagyaród-Alsókolon dűlő régészeti objektumai is. Az egyik gödör betöltéséből vett mintát feldolgozva meglepően sok növényfaj maradványa került elő. A kultúrnövények magas száma változatos gazdálkodásra utal. Valamennyi, az Árpád-korban termesztett gabonaféle előfordul itt: árpa, közönséges búza, zab, rozs, köles. A közönséges búza kalászorsó tag töredékekből helyi cséplésre következtetünk. Ételmaradvány-töredékek mutatják, hogy a gabonát feldolgozták: őrölték, majd kását/kenyeret sütöttek belőle. A magas szintű gabonatermesztéshez jól illenek a konyhakerti növények: mindenekelőtt a nagymagvú lencse. A len is fontos olaj/rostnövénye lehetett az itt élőknek. A mintában talált gyomnövények magas száma indirekt módon is növénytermesztéssel hozható összefüggésbe. A gyomfajok termőhelyi igényei alapján őszi vetésű gabonagyomokra (Secalietea) és tavaszi vetésű gabona, vagy kapás gyomokra (Polygeno-Chenopodietalia) különíthetők el. A kimutatott gyomnövények általában magas növésűek. Ebből következően valószínűleg sarlóval, a gabonaszár cca. kétharmad magasságában arattak. Néhány ún. romtalajok taposásos gyomtársulásához tartozó növényfaj magját — pl. fehér libatop — is megtaláltuk. Ilyen ruderális gyomtársulásokat találunk minden olyan emberi behatásnak kitett területen — árkok, utak mentén, töltésoldalakon, parlagon, épületek környékén —, ahol a talaj nitrogénben gazdag, esetleg trágyázott. Habár a leletanyagban talált egykori vegetációelemek száma környezeti rekonstrukcióhoz mindenképpen kevés, néhány következtetést mégis levonhatunk a lelőhely egykori környezetére vonatkozóan. Az egykori Kis-Balaton nedves/mocsaras területeiről — illetve akkor még Kis-Balaton sem létezett! — származnak a különböző sásmakkok. A telephez közel rét is volt, amelynek voltak átlagos vízellátottságú, de nedvesebb részei is. A magyarországi középkori gabonatermesztés fellendülésnek a török uralom vetett véget. Az ország