Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Gyulai Ferenc: Archaebotanikai kutatások a Balaton környékén

Archaeobotanikai kutatások a Balaton környékén 267 Szigliget-Szabadság utcában árokásás során az urnasíros kultú-rához tartozó cserepeket találtak (HORVÁTH 1974). Az egyik hordó lakú edény fenéktöredékén Füzes Miklós tönköly kalászka lenyomatát identifikálta (FÜZES 1990). 1987-ben Balatonmagyaród-Hídvégpuszta halomsíros-kultúra telepének feltárása során, egy hulladékgödör alján szerves maradványokat, többek között magvakat találtak. A maradványok korát az előkerült cserépmaradványok alapján Horváth László régész Kr.e. 1200 körülire keltezi. A késő bronzkori hulladékgödörből kiiszapolt szerves eredetű anyagokat ételmaradványokkal azonosítottuk: borsó (Pisum sativum), cicorlencse (Vicia ervilia), szegletes lednek (Lathyrus sativus) magvak és köles kásarögök (GYULAI 1996). Ezek az ételmaradványok közel egy időben, ha nem egyszerre kerültek a gödörbe (5. kép). Talán már a főzés-sütés során odaégtek vagy valami más módon, esetleg más tárgyakkal együtt égtek meg. A leletegyüttesből Takács István archaeozoológus jónéhány, a sütés nyomait magán viselő csontot határozott meg (halak, kisebb méretű madarak). A feldolgozás során számos, egykor összetartozó, finoman porózus, kisebb-nagyobb szenült töredéket is találtunk. Az archaeobotanikai feldolgozások, Max Wáhren makroszkópos és Benno Richter mikroszkópos elemzései, valamint Csapó János műszeres analitikai vizsgálatai — makro- és mikroelem, aminosav és zsírsavelemzések — arra a végkövetkeztetésre vezettek, hogy itt sütőipari lisztminőségű búza- és köleslisztből, sertészsír felhasználásával készült szamócatorta maradványával van dolgunk. A balatonmagyaródi bronzkori „szamócatorta" fontos kultúrtörténeti emlékünk (6. kép). Európa egyik legrégebbi fmomsüteménye bepillantást enged az őskori ember mindennapi életébe. A kora vaskor időszakából — Hallstatt kor — már több, igaz csak szórvány növénylelettel rendelkezünk: Siófok-Balatonszéplak kora vaskori gödrének átégett rétegéből Füzes Miklós néhány szem kölest és árpát gyűjtött, Keszthely-Dobogó kora vaskori tapasztástöredékében árpa lenyomatát azonosította (R HARTYÁNYI-NOVÁKI-PATAY 1968). Keszthely-Vadaskert lelőhelyen 1960-ban a kora vaskor С időszakába tartozó hamvasztásos sírban átégett kender (Cannabis sativa) és mogyoró termése került elő (Füzes Miklós meghatározása). Ezekből a leletekből csak az említett növényfajok jelenlétére következtethetünk, de a növénytermesztés színvonalára semmiképpen sem. A magyarországi kelta leletanyagból nem ismert szőlőműveléshez kapcsolható eszköz. A földműveléssel, növénytermesztéssel összefüggésbe hozható eszközanyag egyébként is szerény, s mennyisége nem erősíti meg a kelták általánosan elfogadott magas szintű földművelő kultúráját (MÜLLER 1982). Hasonló következtetések levonását sugallták a korábbi kelta kori ásatások archaeobotanikai vizsgálatai. Pl. Balatongyörök-Zsölleháti dűlő lelőhelyen talált kelta (La-Te'ne C/D) kori cserepekben Füzes Miklós szenült tönké szemet talált (FÜZES 1991). Ezekből a gabonák vonatkozásában különösen szerény, inkább csak szórvány jellegű kelta kori növényleletekből sem lehetett jelentős mértékű földművelésre következtetni (NOVÁKI 1975). Ezt a látszólagos ellentmondást azonban az elmúlt évek régészeti-növénytani vizsgálatokkal kiegészített telepfeltárásai feloldották. Fenékpusztán, az Erdélyi István vezette 1980. évi magyar-szovjet ásatáson egy kelta korra datált gödör kibontása során 60 cm vastag fekete hamus réteget találtak. Takács István innen jelentős mennyiségű halcsont maradványt és mintegy fél liter fekete, hamus anyagot gyűjtött. Az állatcsontok meghatározását Bartosiewicz László fejezte be. A csontok között megtalálható volt a ponty, de nemesebb halak is, mint pl. a csuka. Az archaeozoológiai, makroszkopikus és mikroszkopikus elemzések, továbbá a műszeres analitikai vizsgálatok — makro- és mikroelem, aminosav és zsírsavelemzések — arra a végkövetkeztetésre vezettek, hogy a halcsontokkal teli feketés-szürkés hamus rétegben halétel maradványai voltak (GYULAI 1998a). Az Erdélyi István 1981. évi fenékpusztai ásatásán gyűjtött és kiiszapolt kelta kori, jelentős mennyiségű szenült gabonát tartalmazó minták feldolgozása még tart. Előzetes vizsgálataink szerint a nagy mennyiségű szenült magvak között legtöbb a tönköly, de találni benne tönkét és alakort is. Ugyanerre a megállapításra jutottak Zamárdi-Kútvölgyi dűlő La-Te"ne kori lelőhelyének feltárása során is (DÁLNOKI-JACOMET 2002). Az egyik gödörből vett kiiszapolt mintában viszonylag sok szenült mag került elő: legtöbb a tönköly, kevesebb a tönké és az alakor. Előfordult még a közönséges búza és a rozs, valamint a fajra nem azonosított zab (Avena sp.) is. A Kárpát-medence régészeti korszakai közül a kelta kor az egyetlen olyan időszak, amelyben a tönkölyt ha nem is nagy mértékben, de kétségkívül önállóan termesztették. Az olyan Balaton környéki római kori lelőhelyek száma, ahol növényleletről is tudomásunk van, közel egy tucat, de ez mégis nagyon alacsony szám, ha az elmúlt száz év során az itt feltárt római kori lelőhelyekre gondolunk. Ráadásul ezek nagy része szórvány, egyedi lelet, és csak néhány esetben mondhatjuk azt, hogy szisztematikus mintavétel eredményeként — pl. Fenékpuszta — születtek (FÜZES 1978). A lakosság és az itt állomásozó katonaság élelmiszer szükségletének kielégítését elsősorban a gabona jelentette. Ezért sem meglepő, hogy a mag- és termésmaradványok döntő részét a gabonafélék szemtermései teszik ki.