Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Gyulai Ferenc: Archaebotanikai kutatások a Balaton környékén

ZALAI MÚZEUM 14 2005 Gyulai Ferenc Archaeobotanikai kutatások a Balaton környékén Bevezetés A Balaton környéke archaeobotanikai szempontból az ország egyik legjobban kutatott részének számít. A neolitikumtól a késő középkor időszakáig több mint negyven Balaton környéki régészeti lelőhelyről származnak magvak és termések. A Keszthely környékén folytatott ásatásokon már a múlt század végén elkezdődött a növényi maradványok gyűjtése. Elsőként Csák Árpád figyelt fel gabonamaradványokra a fenékpusztai római kori castrum területén. Hozzáértés híján azonban senki nem foglalkozott az előkerült magvakkal. Pedig ekkor már Deininger Imre (1844-1918), aki Keszthelyen volt igazgató, növényi maradványok feldolgozásával kezdett foglalkozni, megalapozva a magyar archaeobotanika tudományát. Ezt követően csak az 1940-es években tett „rövid kirándulást" erre a tudományterületre az akkor nagy elismertségnek örvendő Magyar Királyi Vetőmagvizsgáló Állomás, mikor is Balaton környékéről származó magleletet vizsgált. Az alább bemutatásra kerülő negyvenkét lelőhely növénytani leletanyagának feldolgozása elsősorban Füzes (Frech') Miklós (1931-1997) nevéhez fűződik, aki, mint a Balatoni Múzeum munkatársa, 1959-től haláláig foglalkozott a megye régészeti lelőhelyeinek növénytani kutatásaival. A 80-as évek közepétől az archaeobotanikai feldolgozó munkába a szerző és tanítványai is bekapcsolódtak. Anyag és módszer Az archaeobotanika (syn. palaeo-ethnobotanika, karpológia) a növényleletek, növényi eredetű termékek meghatározásával, valószínűsítésével foglalkozik. Fő vizsgálati területe a növénytermesztés, illetve a vegetáció története. Figyeli az ember és a növényvilág kapcsolatát, az ember gazdasági tevékenységét. A kultúrnövények maradványainak meghatározásán túl nyomon kíséri a vad fajok kultúrfajokká válását, a növénytermesztés és földművelés elterjedését. Mindamellett értékeli a különböző korokból származó növényábrázolásokat, a növénykivadulásokat, a társadalomtudományi ágaknak a növényekre vonatkozó adatait. Segítségével a későbbi korok esetlegesen meglévő epigráfiai és ikonográfiái adatait is ellenőrizni tudjuk. A növény leletekből következtetünk az egykori kultúrák embereinek növénytermesztési és növénytani ismereteire, gazdálkodására, táplálkozási szokására, környezetére. így válik az archaeobotanika az őskori életmód megismerésének egyik fontos eszközévé. Az archaeobotanika a pollenanalízissel szemben elsősorban az emberi tevékenység hatására a talajba került növényi makrofossziliákat — magvak és termések — tanulmányozza. A leletanyagban természetesen nincs jelen az egykori vegetáció valamennyi tagja, akár társuláskarakter fajok is hiányozhatnak. A talajba került diaspórák számos tényező miatt egymáshoz képest különben sem maradnak fenn egyformán: függ az egyes növényfajok maghozamától, a magvak ellenállóképességétől — keményhéjúság —, a termés/mag terjesztésének módjától, a növényfaj éghajlati igényétől, stb. A régészeti feltárások objektumaiban — hulladék-réteg, hulladék-gödör, fekáliagödör — elsősorban az egykori szántóföldi növénytársulás fajainak maradványai fordulnak elő: a gabonatermés egy része/maradványa a hozzá tartozó gyomflórával, olykor — főként kutak, csatornák esetében — az egykori természetes környezetből származó fajok magjai is megtalálhatók. Az elmúlt évtizedek eredményei a pollenanalitikára alapozva születtek meg, de napjainkban intenzívebb a magvak és termések vizsgálata, s ez utóbbi nagyon fontos a fosszilis növénytársulások meghatározásánál. A földbe került növényi részek viszonylag ellenállóbb része a mag és a termés. Ezek edafikus, klimatikus és biotikus tényezők hatására fennmaradhatnak: tőzegesedhetnek, ritkán nehézfém ionok hatására konzerválódhatnak, habarcsokba záródhatnak, vagy