Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Szőke Béla Miklós: Az avar–frank háború kezdete

236 Szőke Béla Miklós példákkal), ahogy ez — a 680-as éveknél bizonyosan később — az avaroknál is bekövetkezik. 663 körül ugyanis még maga a kagán vezeti seregét Friaul ellen, amikor Grimoald, langobard király az ellene lázadó friauli Lupus herceggel szemben — elkerülendő a polgárháborút — az avar kagánt kéri meg, hogy vonuljon Friaulba. Ő ezt meg is teszi, s változatos kimenetelű, több napos csatában legyőzi a friauli herceget (Paulus diaconus, História Langobardorum V 18-21 [SZÁDECZKY-KARDOSS 1998 217]; DEÉR 1965, 759). És még 678 táján is csak az avar kagánt értesíti a bizánci császár arról, hogy békét kötött az arabokkal, miután azok hosszú évekig sikertelenül ostromolták Konstantinápolyt (a vonatkozó forrásadatokat ld. SZÁDECZKY-KARDOSS 1998, 221-222). Míg a zsuan-zsuan eredetű kagán cím csak az ennek birtoklására jogosító karizmatikus klánból származó avar fejedelmet illeti meg (a kérdésről legutóbb részletesen DOBROVITS 2001 a korábbi szakirodalommal), a késői avar korban feltűnő jugurrus ebben az időben sehol másutt nem ismert méltóság. A kagán vagy kán utáni második fejedelmet az egyes sztyeppéi népeknél mindenütt másként nevezik — a kazároknál bég vagy isa, a bulgároknál kapkán, a türköknél yabgu, sad ti-ör kagán, s a magyaroknál gyula —, és ezek a méltóságnevek eltérő jelentésben más népeknél is megvannak. A jugurrus ellenben csak a Belső-Ázsiában a 9-13. században uralkodó mohamedán karahánidáknál kerül elöjuyrus alakban (POHL 1988a, 299). Itt egy fokkal a qayan alatt áll, viselője közrendű emberek közül kerül ki, s a rangot idegen népből származó nem nyerheti el, bármily kiváló is; a rang leginkább az abbaszída vezírségnek felel meg (POHL 1988a, 297). S bár ennek a méltóságnak „tagadhatatlanul van valami szakrális jellege, a rendelkezésre álló források nem elegendőek ahhoz, hogy vele kapcsolatban szakrális, kettős királyságról beszéljünk" (LIGETI 1986, 146-147). A kagán mellett feltűnő jugurrusról először 782-ben olvashatunk, amikor Caganus et Iugurrus, princeps Hunorum {Ann. Laurissenses a. 782 [MGH SS I. 162]) követeket küldenek Nagy Károlyhoz, utoljára pedig 796-ban, amikor alattvalóik megölik őket {Ann. Laureshamenses a. 796 [MGH SS I. 182]: Chagan seu Iugurro [...Ja suis occisis). A két időpont között ugyan máskor nem említik őket együtt — ami különösen a 791. évi hadjárat után feltűnő —, a kettő között elég hosszú idő telik el ahhoz, hogy kettősükben az alkalmi hatalommegosztásnál szilárdabb hatalmi konstrukciót tételezzünk fel. A kompromisszumként létrejött „kettős hatalom" tartósságát érzékelteti, hogy első válságos helyzetében fellobbannak a harcok. A 795-796. években már az évkönyvekben is dokumentált, de feltehetően régebb óta dúló „polgárháború"ban övéi által meggyilkolt kagán és jugurrus után a megölt helyett új kagánt igen, jugurrust azonban már nem választanak — vagy ha igen, annak hatalma meg sem közelíti elődjéét, beleolvad & principes Hunorum csoportjába. Az első avar - frank fegyveres konfliktusok 788 mozgalmas év, nemcsak a bajor III. Tassilo fejedelemnek az ingelheimi birodalmi gyűlésen történő elítélése, hanem négy jelentősebb hadi esemény miatt is, amelyekről — éppen Tassilóval sejtetett összefüggésük miatt — részletesebben is beszámol az Annales regni Francorum. Az első háború a langobardok, nevezetesen a spoletói Hildebrand herceg és Beneventum hercege Grimoald, illetőleg a görögök között tör ki. Előbbiek megsegítésére Károly Wineghisust küldi ki, akivel együtt ki is vívják a győzelmet. Azután a még Itáliában tartózkodó frankok egy helyen, melynek a neve hiányzik a kéziratokból, az avarokkal is megütköznek, amiből utóbbiak csúfosan menekülve, győzelem nélkül térnek haza. Egy harmadik ütközetre a bajorok és avarok között az Ybbs-mezőn {in campo Ibose) kerül sor, ahol Károly király küldöttei {missi) Grahammanus és Audaccrus „néhány" frankkal vesznek részt, s ismét a frankok és bajorok győznek. Erre fel egy negyedik ütközetet az avarok kezdeményeznek, hogy az elszenvedett vereségért revánsot vegyenek. Ám Károly király küldöttei újra fényes győzelmet aratnak, a menekülő barbárok között nagy vérfürdőt rendeznek, közülük sokan a Dunába vesznek. Mindezek után Károly király személyesen is Regensburgba megy és meghatározza a határokat és őrgrófságokat (fines vei marcas Baioariorum), „hogy az Úr védelmében az avarokkal szemben sérthetetlenek legyenek''' {Ann. regni Francorum a. 788 [RAU I. 54-56, magyarul: SZÁDECZKY-KARDOSS 1998, 274-275]; ugyanerről tömörebben Alcuinnál olvashatunk: Alcuin, Epist, 7 [SZÁDECZKY-KARDOSS 1998, 276]). A birodalmi évkönyvíró az ütközetekről szóló beszámolóhoz végül hozzáfűzi, „mindezt Tassilo és gonosz felesége, az Istengyűlölő Liutberga tervezték el alattomosan''' {Ann. regni Francorum a. 788 [RAU I. 54-56]). Mivel a harci események leírása előtt az évkönyvíró részletesen beszámol Tassilo elítéléséről — amiért legalábbis érdemes gyanúperrel élni, nem egyfajta utólagos magyarázattal, tendenciózus indoklással van-e dolgunk — Bóna István és Walter Pohl igaznak tartva a vádat úgy vélik, 788-ban egy széles anti-Karoling koalíció jön létre. Ennek tagjai a Károllyal ellenséges bajor nemesek, a beneventumi langobard hercegség, az adriai tengerparton a velencei öböltől Isztriáig érő érdekszférán át Bizánc és az avarok (BÓNA 1984, 338; POHL 1988a, 314). A