Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Kiss Gábor: Egy bizánci övcsat Keszthely–Dobogóról

Egy bizánci övcsat Keszthely-Dobogóról 209 „bizánci" kapcsolatokat mutató övveretek és övcsatok némelyikén találunk Kelet-Európában: Skalistoe (UA) DAIM 2000, Abb. 27, 2 Simeiz* (UA) KOVALEVSKAJA 1979 Tabl. VI, 6; DAIM 2000, Abb. 27, 5 Rutha* (RUS) KOVALEVSKAJA 1979 Tabl. VI, 4; VIDA 2000, Abb. 4, 3 Mivel a késő avar kori öntött övdíszeken eddig ennek nem találtam jó párhuzamát, alighanem joggal feltételezhető, hogy az ilyen indamotívumok csak a „bizánci" készítmények jellemzői. Összefoglalás A Lipp Vilmos által megkutatott keszthely-dobogói temetőben napvilágra került, fehérbronzból öntött indadíszes övcsatról, megvizsgált részleteinek és azok biztosan még tovább is bővíthető párhuzamainak köre alapján összefoglalásként a következőket mondhatjuk el: A csat pajzs alakú nyúlványos testének formája, ovális karikájával egybeöntött szerkezete és három átlyukasztott füllel való felszerelési módja alapján a 7. századra keltezhető, és a mediterrán világban elterjedt „bizánci" övcsatok körébe tartozik. Karikáján látható indalevél-díszítés szintén ezek között található meg. A csat anyaga, pajzs alakú testének pálcikaindához hasonló indái és azok szimmetrikus kompozíciója szintén a bizánci eredetű övdíszítményeken tűnik fel. Elsősorban olyanokon, amelyek a Balkán félszigeten, a Krímben és a Volga-Káma-vidéken kerültek napvilágra. Az utóbbi kivételével olyan területekről tehát, amik a vizsgált időszakban ténylegesen bizánci uralom, illetve annak erős kulturális befolyása alatt álltak. Darabunk részleteihez párhuzamként idézett övdíszek mindannyian a későavar kor kezdetének — a SPA I. időszaknak —jellegzetességeit viselik magukon. Övcsatunk díszítése lényegében véve ugyanaz, mint amit a későbbi pálcikaindás övdíszeken láthatunk. Ez azt bizonyítja, hogy a pálcikainda — ugyanúgy, mint a poncolt hátterű virágos inda — már a 7. század végén megvolt a Kárpát-medence bizánci eredetű mintakincsében. Gondoljunk csak a kiskőrösvágóhidi dűlői temető IX. sírjában talált vésett indamintájú és poncolt hátterű lemezes nagyszíjvégre (LÁSZLÓ 1955, Fig. 9a, Tab. VIII, 1). Ezzel teljes összhangban áll csatunk testének Valakban nyíló szimmetrikus pálcikainda kompozíciója is, amelyhez a későavar kor elejéről — a SPA I. időszakból — származó Kárpát-medencei öntött övdíszek díszítésének egy csoportja mutat hasonlóságot. Formai és díszítésbeli részletei elsősorban a Dunántúl nyugati- és északnyugati felében napvilágra került későavar öntvényeken bukkannak fel. Mindez arra mutat, hogy a dobogói övcsat szerkezeti, formai és díszítésbeli elemeivel dolgozó műhely termékeit elsősorban ezeken a területeken értékesítették és viselték. Szóban forgó övcsatunk készülési helyét aligha lehet egyértelműen meghatározni, így jelen tudásunk alapján az sem dönthető el egyértelműen, hogy biztosan idegen földről került-e későbbi lelőhelyére. Az alább felsorolásra kerülő érvek azonban arra látszanak utalni, hogy csatunk esetében valóban nem Kárpát-medencei készítményről — azaz tulajdonképpen másolatról — van szó. Csatunk jellegzetes részleteinek párhuzamai mind a „bizánci" övtartozékok Falko Daim által körülhatárolt balkán-bizánci csoportjába sorolt leletek díszítésével mutatják a legközelebbi rokonságot (DAIM 2000, Abb. 112). Ezek, és a felsorolt többi párhuzam alapján tárgyunk készítési helyét valahol a Balkán-félsziget déli részén kell feltételeznünk. Okvetlenül egy olyan területen, ahol a stílusfejlődés a Kárpát-medenceit egy lépéssel megelőzte, és a 7. század folyamán már olyan öntvényeket készítettek, amelyeket avar területen csak a 8. század folyamán öntöttek. Erre jó adatot szolgáltatnak darabunk leletkörülményeinek ismert részletei, vagyis, hogy az a dobogói temető egy olyan sírcsoportjából került napvilágra, amelyet más típusú „bizánci" bronzcsatok jellemeztek. Tudva ezt és rekonstruálva a Keszthely-kultúra temetőinek belső és egymáshoz viszonyított kronológiáját (KISS 2004 s.a.) valószínűnek tarthatjuk, hogy szóban forgó tárgyunk a 7. század vége körül került földbe. Abban az időben tehát, amikor hasonló indás övcsatok még nem voltak az avar viselet részei. Darabunk idegen eredetére lehet bizonyság az is, hogy a hasonló, szimmetrikus elrendezésű pálcikainda-motívummal díszített avarkor végi — a SPA III. korszakba sorolható — öntvények kivétel nélkül az avar szállásterületen kívül kerültek napvilágra. A késői szimmetrikus pálcikainda-motívum tehát ugyanúgy nem avar területen alakult ki a 8. század folyamán — amint azt 7. századi változatáról is feltételezhetjük —, hanem mint idegen elem került a Kárpát-medencébe, immáron másodjára, a 8. század végén (DAIM 2000, 162-182). Az elmondottakon túl, csatunk déli eredeztetése melletti további érvként hozhatók fel a dobogói temetőből előkerült mélyített közepű ezüst korongfibulák is, amelyeknek eddig — a Keszthely és Pécs környéki példányokon túl — csak Albániából és közvetlen környékéről ismerjük párhuzamait (GARAM 1993, 122). E női ékszertípus kapcsán pedig nem elsősorban kereskedelmi kapcsolatokkal, hanem éppen viselőik