Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Lőrinczy Gábor–Straub Péter: Alpi típusú övgarnitúra a Szegvár–oromdűlői 81. sírból

Alpi típusú övgarnitúra a szegvár-oromdűlői 81. sírból 149 Kiss Attila — elfogadva Csallány Dezső meghatározását — a bácsúj falusi és a vörösmarti szarv alakú tárgy mellé a hasonló formájú szárazdi és a zamárdi temető 190. és 1117. sírjából előkerült párhuzamaikat említi. Az említett síregyüttesek leletkombinációja és a zamárdi megfigyelések alapján egyértelműen bizonyítja e tárgytípus lószerszámhoz, azon belül a zabiához való tartozását. A Kárpát-medence kora avar kori leletanyagában az eddig megismert oldalpálca-borítások alapján két különböző formájú zablaoldaltagot lehet feltételezni. Elsősorban a hajdúdorogi és a valószínűsíthető kunágotai fémborítások alapján egy hengeres vagy ovális keresztmetszetű, egyenes, valamint a bácsújfalusi, a vörösmarti és a többi díszített példány alapján kúpos, ívelt alakú formát lehet megkülönböztetni. Ez utóbbi esetében minden bizonnyal a csont vagy agancs természetes ívét másolva faragták ki az oldalpálcát. A rendelkezésünkre álló síregyüttesek alapján megállapítható, hogy síronként, azaz lószerszám-együttesenként maximum két darab került elő. A hajdúdorogi példányok elhelyezkedése, valamint a napi használatnak megfelelő gyakorlat alapján az oldalpálca felső részét díszítették, kúpos kiképzés esetén természetesen csúcsukkal felfelé. Az eddig megismert példányok közül a hengeres vagy ovális kereszmetszetű, sima, azaz díszítetlen zablapálcák a tiszántúli, míg a kúpos formájú és díszített példányok a Duna-Tisza közi és a dunántúli síregyüttesekből kerültek elő. Eddigi ismereteink szerint egyedi az a zamárdi zabla (BÁRDOS 2001, 14. ábra), ahol az oldaltagokat mind keskenyebb és ívelt felső, mind szélesebb és egyenes alsó részükön egy-egy fémborítás díszítette. A vas oldalpálcás zablatípus az avar kor második felében válik igen gyakorivá. A fából vagy szaruból készült oldalpálca végének fémtokkal történő díszítése, ha ritkán is, de előfordul ebben az időszakban is. A jól dokumentált, bolygatatlan gyenesdiási 5. sírból a lókoponya bal pofacsontja alól, a zablakarika mellől került elő egy nyolcszögletű csonka kúp alakú bronzcső, belsejében famaradvánnyal (MÜLLER 2002, 43; MÜLLER 2005, 156, Abb. IB, 10). Müller Róbert a korábban közzé tett 64. sír értékelése kapcsán, a hiteles leletkörülmények alapján rekonstruálta a tárgy pontos elhelyezkedését és funkcióját (MÜLLER 1989, 152, 159, Abb. 11, 3, Abb 14, 1), párhuzamként említve a káptalantóti 21., kirabolt lovassírból előkerült aranyozott bronzcsövet (BAKAY 1973, 29. t. 15). Mindhárom említett sírból egy-egy darab került elő, mindkét bolygatatlan gyenesdiási temetkezésből a lókoponya bal oldala mellől. Müller Róbert rekonstrukciójának helyességét és a zablaoldalpálcáknak a 7. században az eddig ismerteknél gyakoribb, fémmel történt borítását, díszítését igazolják, többek között a Vicenne-i 85., valamint a Castel Trisinó-i 90. lovassírból a lókoponya, illetve a zabla mellett előkerült, nyolcszögletű csonka kúp alakú bronzcsövek (CEGLIA 2000, 220). Meg kell jegyeznünk, hogy a kora avar korban is előfordul, hogy csak egy-egy csont oldalpálca került elő egyes, hitelesnek tartható síregyüttesekben. A késő avar kori vas oldalpálcák között megtaláljuk a kerek átmetszetü, hosszú és egyenes, valamint az ívelt kialakítású példányokat egyaránt. 21 A lószerszámot bemutató rekonstrukciós rajzon szerencsétlenül ábrázolták a tárgy helyzetét, mivel magát a sérülékeny lemezt, nem pedig a fa vagy csont oldaltagot rajzolták bele a zabla végén lévő gyűrűbe. Hasonló a hajdúdorogi rekonstrukció is, mivel úgy rajzolták, mintha az oldalpálca teljes felületét borítaná az előkerült fémtok, amely valójában csak az oldalpálca felső részét díszítette. A zamárdi tárgyra Vida Tivadar hívta fel a figyelmünket, melyet ezúton is köszönünk. A leletekben gazdag halotti áldozati együttesekben előkerült tárgyak egyes darabjainak eredeti alakját, funkcióját a hamvasztás okozta deformáció, illetve a gyakran tisztázatlan lelőkörülmények miatt nehéz meghatározni. Igaz ez a bácsúj falusi leletegyüttesre is, ahol Csallány Dezső két tárgyat tölcséres ezüsthüvelyként és szegélypántként (CSALLÁNY 1953, 133, 33. t. 18-19) írt le. A publikáló egyértelműen a lószerszám részeként tárgyalta a leleteket, felismerte összetartozásukat, bár pontos funkciójukat nem tudta meghatározni, szügyelődísznek tartotta őket (CSALLÁNY 1953, 133, 139-140). A párhuzamok alapján (SZENTPÉTERI 1993, 1. kép) e két tárgytöredék minden valószínűség szerint csótár. Ebben az esetben azonban a csótáros lószerszámkészlettel rendelkező síregyüttesek Kárpát-medencei időrendjét újra kell gondolni. 22 A szerző az imrehegyi és az ahhoz hasonló zabiákra a duplakarikás elnevezést használja, amit nem tartunk szerencsésnek, mivel a kétkarikás zablatípus más kivitelű és egyben más funkciójú is. A valósághoz közelebb áll a kétgyürűs elnevezés, ami formailag és funkcionálisan is megkülönbözteti a típust a kétkarikás zabiától. A fentiek alapján nem helytálló a szerző azon megállapítása sem, hogy az oldalpálcás — a végein kétkét gyűrűvel ellátott — zabla párhuzamai kivétel nélkül máglyaleletekből származnak (BALOGH 2002, 298). 23 Hasonlóképp az avar környezetben előkerült daraboknak is hol az italo-bizánci (DAIM 1996, 315; BÁLINT 2004, 602), hol pedig a germán kapcsolatát emelik ki (GARAM 1995, 382; KISS 1996, 208, 219; STRAUB 2002, 40). 24 Lelőhelylistájukat ld. KISS 1996, Liste 466. Kiegészítésként: Zillingtal-D 469. sír (DAIM 1996a, 423), Tiszafüred-Majoros 787. sír (GARAM 1995, Taf. 121), Jedenspiegen-Marchschutzdamm, szórvány (WINTER