Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Lőrinczy Gábor–Straub Péter: Alpi típusú övgarnitúra a Szegvár–oromdűlői 81. sírból

Alpi típusú övgarnitúra a szegvár-oromdűlői 81. sírból 141 (LORINCZY-STRAUB 2004, 314). 3. Lóáldozat zabiával, de kengyel és nyereg nélkül: pl. Szentes-Borbásfóld stb. (LŐRINCZY 1996, 185). 4. Részleges vagy egész ló zablával, kengyellel és gyakran veretes lószerszámmal. 5. Nem felszerszámozott részleges vagy egész ló, a lószerszám az állat mellett. 6. Lószerszámos temetkezés ló nélkül (BENDE 2000, 254). Az ételmelléklet A szegvári 81. sírban a halott koponyája mellé helyezett juhágyékcsigolyák ételmellékletként kerültek a koporsóba. A tiszántúli kora avar kori temetkezések mellett ritkán találnak ételmellékletet, de azok döntő többsége juh keresztcsontja (sacrum), farokéért, caudalis) és ágyékcsigolyája (vert. lumbalis) külön-külön vagy együtt, és szinte mindig a koponya mellett kerül elő (LŐRINCZY 1992a, 165). A szegvároromdülői avar kori temető már publikált 1., 81., 100., 109., 130. sírja (LŐRINCZY 1991, 131; LŐRINCZY 1992, 103; LŐRINCZY 1995, 399) mellett említhető az avar kor második feléből a székkutasi temető, ahol 43, vagy a pitvarosi, ahol 19 sírból került elő (BENDE 2003, 322). A régi feltárásokból, illetve a bizonytalan körülmények között ismertté vált temetkezésekből nehéz juhkeresztcsontok előkerülését igazolni, hiszen a temetkezésekben előforduló, kevésbé jó megtartású, nem látványos, néhány csigolyából álló testrészre alig figyeltek fel (BENDE 2000, 244-245). A ritka esetek közül való a Banner János által feltárt nagykamarási temetőrészlet, ahol a 17. és a 18. sírban is feljegyezte juh keresztcsontjának előkerülését (BANNER 1927, 152-153, 8. kép; BENDE 2003, 322). Kiss Lajos a tiszabercel-vékásdülői 1. sírban, a koponya bal oldalától 20 cm-re — a koporsón kívül — tárt fel egy juhkeresztcsontot (CSALLÁNY 1960, 34).

15 Ajuhcsigolyákkal és -keresztcsonttal jelzett húsétel adása a tiszántúli kora avar kori népességnél ázsiai hagyomány volt, amely a Kárpát-medencében először a hun korban tűnt fel, jó példa erre az É-D-i tájolású árpási sír (TOMKA 2001, 164, 3. kép). Az avar kor második felében a kora avar kori temetkezési szokások bizonyos elemei — jelen esetben a juh ágyéki régiójának ételmellékletként adása — egyértelműen tovább élnek a későbbi időszak temetőinek idősebb horizontjában (BENDE 2000, 245).

16 A szokás, ha ritkán is, de előfordul 10. századi sírokban is: pl. Ibrány-Esbó-halom 224. sír (VÖRÖS 2003, 415), Tiszavasvári-Aranykerti-tábla 3. sír (VÖRÖS 2001, 592), Sándorfalva-Eperjes 101. sír (VÖRÖS 2004). Embertan i jellemzők A 30-35 éves korában elhunyt, mongoloid-cromagnoid embertani jellegeket mutató férfi, életkora alapján, a közösségen belül ahhoz a jelentős számú, aduitus korú csoporthoz tartozott, akik 23-40 éves koruk között hunytak el, s e csoport a vizsgált közösség közel 16 százalékát jelenti. Ez a korosztály az 55, férfinak meghatározott egyén közül 21 esetben képviselt, ami igen magas halálozási számot jelent a közösségen belül (FARKAS-MARCSIK-OLÁH 1993, 11; FARKAS-MARCSIK-OLÁH 2000, 539-540). A férfi jobb kulcscsontjának középső részén gyógyult törés nyoma látszik (FARKAS-MARCSIK-OLÁH 1993, 13; FARKAS-MARCSIK-OLÁH 2000, 542, 4. t. 2). Az eddigi vizsgálatok megállapították, hogy a tiszántúli népességen belül a fülkesírokban eltemetettek antropológiai szempontból nem különülnek el a közösségek többi tagjától (MARCSIK-SZÁLAI 1995). így van ez a szegvári közösségnél is, ahol az antropológiai jellegek kevert előfordulásából arra következtettek, hogy e közösség megközelítően azonos mértékben europid és mongoloid népesség keveredéséből jött létre (FÓTHI-LŐRINCZY 2000, 34; FÓTHI-LŐRINCZY-MARCSIK 2000, 192). A 81. sírban eltemetett férfi tehát e kevert embertani jellemzőkkel bíró közösség nagy létszámú komponenséhez, az europo-mongoloid jellegekkel bíró csoporthoz tartozott. A régészeti leletanyag Míg a temetkezés rítusa — fülkesír, K-Ny-i tájolás, részleges állattemetkezés, az áldozati állat és a halott egymástól való elválasztása, a nyúzási gyakorlat, a vájt koporsó használata — teljes egészében 6. századi steppei kapcsolatokat mutat, addig a sír leletanyaga részben ettől eltérő párhuzamokkal bír. A lószerszám A Tiszántúlon előkerült mintegy 190, a kora avar korra keltezhető lelőhelyen közel 200 lótemetkezésről van adatunk. Ezek közül nagyjából 170 esetben találták meg a lószerszám valamilyen maradandó anyagból (fémből, csontból) készült tartozékát. Ennek értelmében fel kell tételeznünk — amennyiben az előkerült állatcsontok többségében az ásatótól származó meghatározása helyes —, hogy bizonyos esetekben maradandó anyagból készült lószerszám nélkül (zabla nélküli kötőfékkel, esetleg kengyel nélküli nyereggel) temették el a lovat. Kb. 10%-ra tehető azoknak az eseteknek az aránya, amikor csak a zabla került elő. A leggyakoribb zab-