Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Nagy Margit: Kor népvándorlás kori gyermeksír amulettekkel Mártélyról (Csongrád megye)

Kora népvándorlás kori gyermeksír amulettekkel Mártélyról (Csongrád megye) 103 1949, 251, Abb. 4). Biztosra vehető, hogy a mártélyi sír legnagyobb méretű — a sírleírásban 11. számú — vadkanagyarát eredetileg sisakdíszként használták (11. kép 7). A kisgyermek temetésének idején a fémfoglalatot már leszerelték és csak a bal oldali agyarat tették a sírba. Mivel a Kárpát-medence területéről hasonló áttörésü vadkanagyar eddig még nem került elő, valószínű, hogy az agyarpárral díszített sisak hadizsákmányként került a Tisza mellé. A ló lábtőcsontból csiszolt, pontkörökkel díszített amulett (4. kép 2; 7. kép 10) furata és felülete erősen kopott, tehát hosszú használat után került a sírba. Hasonló csüngőt eddig nem sikerült találnom; a pontkör minden korszakban a csontipar jellemző díszítése. Ló lábcsontból csiszolt függőket egy 4-5. századi kardos, lovas harcos sírjából, a nyugatszibériai Baraba lelőhelyről említhetek (MOLOGYIN -CSIKISEVA 1990, Ris. 3, 12-13). A szintén kopott, szélesebb végen átfúrt farkas/kutya lábcsont amulett (4. kép 4; 7. kép 12) az alattyán-tuláti, kiszombori, kölked-feketekapui, szeged-csengelei avar kori készletek

21 közé jól beillene, bár nem mellékes, hogy az avar amulettek közül a kiskörös-vágóhídi 74. sír (LÁSZLÓ 1955, 37) és az alattyáni 161. sír (KOVRIG 1963, 21) csüngőihez nyúlcsontokat használtak. A mártélyi sírban az amulettektől kissé távolabb, a jobb combcsonton egy csiszolt felületű, levágott végű, oldalán háromszög alakú lyukkal ellátott birka/kecske hosszúcsont feküdt, melyen semmiféle kopásnyom nem látszott (2. kép lb; 4. kép 3; 7. kép 7). Az első pillantásra sípnak vélhető csonttárgy egykori rendeltetésére nem könnyű elfogadható megoldást találni. Hang képzésére az oldalán kivágott lyuk nem alkalmas, mivel a lyukhoz közeli csontvég zárt. Párhuzamként azokat a csonttárgyakat lehet említeni, melyeket a Volga középső folyása mentén feltárt 6-7. századi kurgánsírokban — Novinki L, Novinkovi I., Braszjanyi II. és Selehmety II. lelőhelyekről —, gyermekek és nők temetkezéseiben találtak, melyeket az orosz kutatók „szunak"-nak neveznek és a nomád népeknél a pólyás gyermekek szokásos mellékletének tartanak (BAGAUTDINOV-BOGATCHEVZUBOV 1998, 135, Ris. 35, 1-6).

22 A prebolgár analógia ismeretében a kölked-feketekapui A 500. sírban (KISS 1996, Taf. 90, 4) és а В 88. gyermeksírban is (KISS 2001, 39, Taf. 31,3) találtam hasonló, egyik végükön nyitott, a másik végen eredetileg zárt, üreges, oldalukon kerek lyukkal ellátott csonttárgyakat, melyeket a leírás sípnak határozott meg. Nem lehet véletlen, hogy még a hiteles ásatási anyagokban sem gyakori ez a csonteszköz;

23 bár a feldolgozatlan állatcsontok között könnyen elkallódhat. A 3-4. századi keleti germán területről, a bukovinai csernyahovi telepek közül a kiszilj oviból két átlyukasztott oldalú hosszúcsontot közöltek (TIMOSCSUKVINOKUR 1964, 192, Ris. 4, 3), melyek ehhez a tárgyfajtához tartozhatnak (10. kép 5-6). E párhuzamok szerint a mártélyi kivágott oldalú csonttárgy nem hangszer és nem amulett, hanem — a levágott véghez rögzített bőr- vagy textil kiegészítéssel, amit a gyermek a szájába vehet — pólyás gyermek számára készített etető/cumi. A mártélyi sír szempontjából lényeges körülmény, hogy ez az egyetlen tárgy, melyen nem lehetett kopásnyomot látni. Elképzelhető, hogy a másfél éves kislány a cumit alig használta, vagy a kivágott oldalú csontot csak a temetésre készítették el. A mártélyi kisleány amulettgyűjteményében, a jobb alkar helyén egy rézbevonatos vaslemezből készült csengő feküdt. A mártélyi csengő a Salamon Ágnes által az intercisai anyagban elkülönített első csoporthoz tartozik, melyet alsó széle felé kiszélesedő, csonkakúpos forma, egyenes oldal, négyszögletes metszet, félkörös „vállsarok" és a csengő belsejében ívesen folytatódó szalagfül jellemez (5. kép 8). A vaslemezből hajlított, kalapált és szögekkel összefogott római csengőket a nyelv beszerelése előtt rézbevonattal látták el (SALAMON 1957, 373-374, Taf. 72, 1-4). A bevonat a csengő külsejét csillogóvá, hangját szebbé változtatta. A pannóniai rézbevonatos vasharangok közül négy nagy méretű példány egy gorsiumi vasleletből való. A harangokat egy sarló alakú vastárggyal együtt a szentélykörzetben a 3. század folyamán, feltehetően ellenséges támadás előtt ásták el. A legnagyobb harang (FITZ 1960, 160-161, 9. ábra) 19 cm magas (13. kép 1). Legalább egy évszázaddal későbbiek és fele ekkorák a szentendrei tábor példányai. A három 10,5 cm magas vascsengőt (NAGY 1943, 393-397, 39. kép) a hátsó főkapunál/porta decumana a legfelső, legkésőbbi padozat fölötti rétegben, késő római besimított edénytöredékekkel együtt találták (13. kép 2). A pannóniai limes mentén Budakalászról, Leányfaluról, Nógrádverőcéről és Intercisából, a provincia belsejéből Balácáról, Pogánytelekről, Balatonfűzfőről (SALAMON 1957, 373-374) és Tokodról (R. PETŐ 1981, 146, Abb. 8) kerültek elő hasonló formájú vas csengők, illetve kolompok. A nyugati provinciák településeinek leletei közt több tucatnyi ugyanilyen típusú vasharang található.

24 Nyilvánvaló, hogy a rézbevonatos vaslemez harangokat a római provinciákban évszázadokon át ugyanazzal a bevált technológiával gyártották. A magyar néprajzi irodalomból a rézbevonatos csengők/kolompok készítésének 19-20. századi gyakorlata részleteiben ismert (MÁRKUS 1943). A több munkafázisból álló, komoly tapasztalatot és gyakor-