Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

P. Barna Judit: Adatok a késő neolitikus viselet megismeréséhez a lengyeli kultúra újabb leletei alapján

34 P. Barna Judit megfelel annak, amely a sormási 6. sz. idolon látható (KÁROLYI 2003: 280). Ennek a sajátos szerkezetű övtípusnak két különböző, de egyaránt a szakrális szférához kapcsolódó tárgytípuson való következetes megjelenítése arra enged következtetni, hogy ezek az övek nem a mindennapi viselet részét képezték, hanem az idolok ill. az anthropomorf edények által megjelenített istennők (papnők) attribútumai. Az öv mágikus-rituális karakterét további adatok is megerősítik: a Közép - európai vonaldíszes kerámia kultúrájában a nagy Spondylus-kagylóhéjak a temetkezésekben mindig a csontváz medencéjénél kerülnek elő, ami alapján feltehető, hogy az öv zárására, mintegy övcsatként, esetleg övcsüngőként szolgáltak (WILLMS 1985: 336). A Spondylusékszerek elemzése kapcsán vált világossá, hogy a kagylóhéjaknak rituális-mágikus szerepük is lehetett (KALICZ - SZÉNÁSZKY 2001: 37, 50), s ez a jelleg az övre is kiterjedhetett, mintegy szakralizái va azt. Arra a tényre, hogy a lengyeli kultúra Nyugatdunántúli területéről ilyen Spondylus-lelet nem ismert, kellő magyarázat a nagy temetők már említett hiánya, valamint a talajtani viszonyok, melyek nem csupán a Spondylus-, de az állatcsont leletek megmaradásának sem kedveznek (KALICZ 2003: 8). Az, hogy ezen a vidéken is ismerték és használták a Spondylus-ékszereket, már csak azért is valószínű, mert az Adriai tengerpartról induló Spondylus-kereskedelem lebonyolításában jelentős szerepet játszó Butmir-kultúra népességével fennálló lengyeli kapcsolatokat számos lelet bizonyítja, s a két területet forgalmas kereskedelmi út is összekapcsolta (KALICZ 1983-84: 273 , KÁROLYI 2003: 272). így aztán nem zárható ki az sem, hogy az idolokon ábrázolt övek egyes elemi akár Spondylus-gyöngyökből is készülhettek. A Spondylusékszerek a késői neolitikumban csaknem kizárólag a női és gyermek (kislány?) viselethez tartoztak (SIKLÓSI 2004: 21), pl. a lengyeli kultúra mórágyi temetőjében Spondylus-öv csak női sírban, Inf. II. és Jung, korúak temetkezéseiben fordul elő (ZALAIGAÁL2000: 19-20). Kötény. Négy idol (10, 12, 13. és 15. sz.) kötényt visel (6. kép 2, 4; 7. kép 2, 4; 8. kép 1-2; 9. kép 1-2; 10. kép 2; 11. kép 2). A lengyeli kultúra idoljain a kötény a női viselet része, a séi idolokon is az egyik leggyakrabban megjelenő, változatos díszítésekkel ellátott ruhadarab (KALICZ 1998: 68, KÁROLYI 2003: 276). Legutóbb Oross K. közölt ugyancsak Séről új idollelelet, mely szintén kötényt visel (OROSS 2003). Temetkezésből, a késői neolitikum időszakából Vésztő - Mágor lelőhelyről van adat kötényszerű ruhadarabról: egy 35-40 éves férfi sírjában

8 lelt, a váz előtt kb. 10 cm szélességben és 50 cm hosszan mutatkozó, fehér szerves anyag korhadásából származó csík mutatkozott. A jelenséget az ásató kötény vagy övcsüngő maradványaként értelmezte (HEGEDŰS 1977). A 15. sz. idolon (10. kép 2; 11. kép 2) ábrázolt kötény vagy ágyékkötő mintájában ék alakú sávolyminta ismerhető fel. Felvetődik a kérdés, hogy miből készült ez a ruhadarab? Míg gyékénylenyomatok, valamint a tiszai kultúra szőttes-jellegű motívumainak elemzése bizonyítja, hogy a gyékényfonásban már korábban jelen voltak a különböző sávolyminták a neolitikum idején (CSALOG 1956, RICHTER 2003), addig a megőrződött textillenyomatokban mindig csak a legegyszerűbb, minta nélküli vászonkötés ismerhető fel (RICHTER 2003: 105). Richter Éva ebből arra következtet, hogy a neolitikum idején még csak az egyszerű, egy nyüstös nehezékes szövőszék használatával lehet számolni, amely csak homogén felületű textil szövésére volt alkalmas. A sávolyszövést csak több nyüstös szövőszéken lehet elkészíteni, melynek használatáról legkorábbra a bronzkor végéről van adat (RICHTER 2003). Ennek ellent mond, hogy a Kalicz Nándor által Aszódról közölt textillenyomatos edény (KALICZ 1985: Abb. 50) lenyomatában Marton Erzsébet sávolykötést ismert fel (MARTON 2001: Fig.8.). Újabb adatok hiányában nem célunk állást foglalni a kérdésben. A fentieket figyelembe véve a 15. sz. idol kötényén látható ék alakú sávolyminta értelmezésére két lehetőség adódik. Egyrészt elképzelhető, hogy ugyanúgy, ahogyan az edények díszítésében is felhasználták a lefont motívumokat, az egyszerű vászonkötésű textilt is festhették több színnel sávolymintásra. Ez a technika az edényfestésben oly nagy tapasztalatokkal rendelkező lengyeli népességtől biztosan nem lehetett idegen, ezen kívül a kötény sávjait jelölő karcolások közt is megfigyelhetők vörös festék maradványai. Másrészt készíthették az említett ruhadarabot gyékényfonással is, növényi alapanyagból, pl.: háncsból, fűszálakból, levelekből. A 15. sz. idolétól eltérő, egymással viszont gyakorlatilag megegyező a 12. és 13. sz. idolok kötényének mintázata (6. kép 4; 7. kép 4; 8. kép 1-2; 9. kép 1-2): a váltakozó irányú, ferdén karcolt vonalkötegek különböző színekből kialakított sávos mintát jelölhetnek, ez a minta azonban szabálytalanabb, mint a szövésnél a szállebegésből adódó sávolyminták. Annak a köténynek az ábrázolása, mely több lengyeli lelőhelyről (pl. Villánykövesd, Sé) is ismert, s mely nagy valószínűséggel csomózással készült (MARTON 2001: Fig. 7.), a sormási anyagból nem került elő. A kötényeket nem egyszerű kötő, hanem a fentebb már részletesen tárgyalt többsoros öv rögzíti a derékon.