Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Petánovics Katalin: A zalaszántói tájház – egy népi műemlék viszontagságai

ZALAI MÚZEUM 13 2004 Petánovics Katalin A zalaszántói tájház - egy népi műemlék viszontagságai

1 i. Az 1950-es - 1960-as években a hagyományos paraszti falu életformájában s ezzel együtt külsőségeiben is végképpen megváltozott, befejeződött az az átalakulás, amely valójában már az 1930-as évektől megkezdődött. Egymás után bontották le a régi lakóházakat, hogy helyettük egyen-sátortetős, kocka házakat építsenek, amelyek kétségtelenül egészségesebbek és kényelmesebbek voltak, csak éppen semmit sem őriztek meg a korábbi épületek tájba illő szép formáiból, építészeti értékeiből. A pusztulás gyorsasága arra ösztönözte a szakembereket - építészeket, néprajzkutatókat - hogy mentsék meg, ami még megmenthető. Országos méretű feltáró munka indult meg, amely tíz-tizenkét éven át tartott, s felmérhetetlen jelentőségű dokumentációs anyagot eredményezett. (FÜZES 1997) Ekkor születtek meg a regionális szabadtéri néprajzi múzeumok tervei, amelyek közül elsőként a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum készült el Szentmihályi Imre, Barabás Jenő és Tóth János tervei alapján.

2 A szakemberek arra is törekedtek, hogy a megőrzésre méltó házak eredeti helyükön, valódi falusi környezetükben maradjanak meg, ahol élőben tárják a látogatók elé a régi magyar falvak építészeti örökségét, gazdálkodásának és a lakáskultúrájának emlékeit. E célkitűzéseket az OMF-en és a megyei múzeumi igazgatóságokon kívül többnyire a falu vezetősége is támogatta, segítséget nyújtva a házak hiteles berendezéséhez és fenntartásához, mert úgy vélték, hogy a tájház rangot ad a településnek.

3 Később alábbhagyott mind a hivatalos, mind a helybéli lelkesedés, mert az öreg, folytonos karbantartásra, felügyeletre szoruló házak rengeteg pénzt emésztettek fel. Zalaszántó azon települések közé tartozik, amelyek fontosnak tartják régi örökségük védelmét. Ennek köszönhető, hogy az önkormányzat - élén Huszti Zoltán Ferenc polgármesterrel, aki egyben a falu Honismereti Egyesületének elnöke is - közel húsz épületre terjesztette ki a helyi védettséget. Ennek az a lényege, hogy a lakók belül átalakíthatják a házukat, de a külsejét nem változtathatják meg, s nem bonthatják le.

4 (1-2. kép) A tájházak egy része a falvak legszebb - s ebből következően a legmódosabbak - épületeit képviselik. Talán valamivel kevesebb helyen gondoltak a szegényekre, pedig mindenütt ők voltak többen, s megérdemlik, hogy az utókor őket se feledje már csak azért sem, mert házaik igen régies építészeti elemeket őriztek meg, hiszen nem volt módjuk gyökeres átalakításra.

5 A zalaszántói tájház sorsa akár példaként is szolgálhat részben arra, hogy nem könnyű feladat egy ház hiteles rekonstrukciója még akkor sem, ha őrzi régi formáját, részben arra, hogy egy tájház megfelelő üzemeltetése milyen gondokkal, feladatokkal és buktatókkal járhat. II. Zalaszántó Keszthelytől 18 kilométerre, a szántózsidi medence nyugati szélén helyezkedik el. Az ide utazókat számos látnivaló fogadja: legismertebb a Tátika vár, amelyet a 13. század közepén építtetett a veszprémi püspök. A felépült várat 1257ben említik először. 1589-ben a törökök elpusztították. (SZATLÓCZKI 2002, 140) A későbbi források már romként említik és ma is így látható, bár régészeti kutatása és konzerválása folyik.

6 Kisfaludy Sándor hosszan hömpölygő romantikus történeteket - regéket - álmodott a balatonfelvidéki várromok hajdani boldogtalan lakóiról, köztük Tátika „vércse lakta váráról. S két fiatal magyar szívnek Szerencsétlen sorsáról." (KISFALUDY s. 1902, 19) E történeteket feldolgozta Kovács J.: A Balaton múltja