Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Béres Katalin: Egy legenda nyomában

Egy legenda nyomában 251 A tankot az oroszok heves tűz alá vették, igyekeztek kilőni. A lövöldözés következtében kigyulladtak a Kollerék udvarában álló melléképületek, s szétlőtték Némethék baromfi- és disznóólait is. A német tanknak elfogyott az üzemanyaga, tovább menni nem tudott. Kéttagú legénysége közül az idősebbik robbantással használhatatlanná tette a harckocsit, aminek követ­keztében a ház ablakai betörtek. A fiatalabbik katona bement Némethékhez és figyelmeztette az ott talált lányt, hogy meneküljön az oroszok elől. Ezek után a katonák gyalog indultak tovább Zalabér felé. Németh Rózsa tudomása szerint a fiatalabbiknak sikerült a szökés, az idősebbiket a zalabéri kocsma éléskam­rájában fogták el az orosz katonák, kivégezték, s valahol a kocsma környékén földelték el. Németh Rózsa még a lövöldözés közben átkúszott a szomszédba, Törökékhez, az ő krumplis veremből kia­lakított bunkerjükben vészelte át a front átvonulását. Az úton hagyott, kiégett tank azonban akadályozta a forgalmat, ezért az oroszok a következő napokban a lakosságot, köztük őt is kivezényelték, és feltöltették, többek között a vendéglő tekepályájáról leszedett cseréppel, felvágatlan tűzifával a Némethék felőli út menti árkot, hogy ki tudják kerülni a hatalmas harc­kocsit. Ennek következtében, a házuk alapja meg­repedt, tűzfala kidőlt. A tank további sorsáról azonban Németh Rózsának nincsenek információi, mivel a következő napok egyikén felköltözött a faluban élő nagybátyjához, ott is maradt a helyi viszonyok konszolidálódásáig. Amikor visszatért szülőházába, a tank már nem volt az úton. Azt, hogy Batykon több kilőtt, elpusztult harcjármű volt található az orosz megszállást követő hetekben, hónapokban, nemcsak a visszaemlékezők, hanem levéltári források is igazolják. A batyki körjegyzőség iratanyagának dokumentumai szerint 1945 máj. 14-én a megye főispánja körlevélben utasította a főszol­gabírókat és polgármestereket, hogy településeiken írják össze a hadseregek által elhagyott különféle tár­gyakat, alkatrészeket, autóroncsokat, benzineshor­dókat, stb, „mivel az ország jelenlegi állapotában nem engedhetjük meg magunknak, hogy a legkisebb értékek is veszendőbe menjenek". 11 így gondolta ezt a polgári lakosság is, mert ezeket a gazdátlan jár­műveket a vázig szétszerelték, minden mozdíthatót elvittek és felhasználtak belőlük, pl. a nagyobb lemez­darabokkal pótolták ki a harcok során megrongálódott gazdasági épületeiket. Ilyen tank alkatrészeket őriz Koller György, de ilyen lemezdarabokat találtunk a környező házakban is. Kosa Károly batyki körjegyző a felhívásra máj. 31-én azt jelentette, hogy a községben „elhagyott tárgyak csupán a kilőtt vagy felgyújtott páncélkocsik és autók maradványaiból állnak, ott hevernek, ahol kilőtték őket, mozdítható alkatrészeiket a lakosság leszerelte". 12 Főispáni felszólításra dob­szóval figyelmeztették a lakosságot, hogy hozzák vissza az eltulajdonított tárgyakat, de a házkutatással és internálással való fenyegetés ellenére sem szállí­tottak vissza semmit. 1945. máj. 25-én Barcza Béla, a zalaszentgróti járás főszolgabírója utasította a körjegy­zőt, hogy az elhagyott tárgyaknak „az utak mellől való eltávolítása iránt haladéktalanul intézkedjék. Azokat a községben gyűjtse össze és kevésbé forgalmas helyen helyeztesse el". 13 A körjegyző jún. 2-án kelt válaszá­ban jelentette, hogy a „hadműveletek következtében megsemmisült autó és egyéb járműroncsok a közle­kedést sehol sem akadályozzák, mivel az árokban fekszenek." Egy helyre nem lehet összegyűjteni őket, mert nagy súlyuk miatt nagyobb távolságra nem vontathatók. 14 Hogy ezeknek a lecsupaszított hadieszközöknek végül mi lett a sorsa, csak feltételezzük. Minden bizonnyal az orosz és a magyar hadsereg össze­gyűjtötte, egy részüket hadizsákmányként a Szovjet­unióba szállították, illetve itthon beolvasztották, ezzel alapozva meg a háború utáni magyar acélgyártást. Azt vélelmeztük, hogy a faluvégi „Tigrist" az oroszok valóban levontattatták az útról, (mint ahogy azt Koller György is állította), amelyet aztán a roncsok össze­gyűjtése idején hatalmas mérete miatt már nem tudtak kihúzni a mély gödörből vagy árokból, ezért inkább elföldelték. A „mikor" kérdésre nincs pontos vála­szunk. A faluvégi tank - Koller György elmondása szerint - 1945 augusztusában már nem volt az úton, ő ugyanis ekkor érkezett haza Németországból, csak az elásás nyomait látta, édesapjától hallotta a történteket. Szemtanukat azonban, akik látták, vagy részesei lettek volna az elföldelésnek, nem találtunk. Ennek részben az az oka, hogy a háború idején a faluban tartózkodó idősebb nemzedék mára már meghalt, a ma 70 év körüliek akkor katonák vagy leventék voltak, több­ségük nem tartózkodott otthon, a nők és gyermekek legtöbbje pedig a környező szőlőhegyekben bujkálva töltötte 1945 nyarát. Egyikük így fogalmazott: „Az életünk a félelemről és a menekülésről szólt, nem értünk rá arra figyelni, hogy mi történt az út menti roncsokkal." 15 A megkérdezettek többsége azonban később hallott az elásott tankról. Mindezek után, mivel a fentiek alapján hihetőnek véltük a történetet, október közepén a Hadtörténeti Múzeum munkatársával és a keceli Pintér Művek kép­viselőjével három kutatóárkos próbafeltárást végez­tünk a helyszínen, ott, ahol a tulajdonos a tank helyét mutatta. (Pintér József vállalta, hogy amennyiben valóban egy német Tigris vagy Királytigris típusú tank található a batyki kertben, fedezi a kiemelés, a keceli hadiparkba történő szállítás és a restaurálás költségeit.) Legnagyobb meglepetésünkre nem találtuk meg a

Next

/
Thumbnails
Contents