Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Bencze Géza: Kísérlet az Ormándi-berek lecsapolására [1814–1821]

ZALAI MÚZEUM 13 2004 Bencze Géza Kísérlet az Ormándi-berek lecsapolására (1814-1821) Az elmúlt negyedszázadnyi időben ismét sok szó esett a Kis-Balatonról, annak az utóbb elmúlt negyedévezrednyi történetéről, a vizének „rendezéseidről és a ma is folyó „helyreállítás"-áról. A Balaton vízminőségének védelme érdekében megtett műszaki megoldások első lépcsőfokaként 1985-ben megkezdte működését a Zala Zalahídvég feletti egykori alsó könyökének vidékén kialakított Felső Tározó, az ún. Hídvégi-tó. A második ütemén, az egykori Kis-Balaton és melléköblözetei helyén kialakításra kerülő Alsó Tározó - a Fenéki-tó - kialakításán jelenleg is dolgoznak. A Zalától északra fekvő részeinek - az egykori Barna-tó és az Ingói-berek - elárasztása 1992-ben kezdődött meg. A Fenéki-tó Zalától délre eső területén jelenleg is folynak a rendszer kiépítését célzó műszaki munkálatok. Ma a délre, a Kápolna-pusztáig húzódó terület újbóli vízzel történő elárasztásán, a mocsárvilág újrateremtésén dolgoznak, ugyanott, ahol majd' kétszáz esztendővel ezelőtt az első szervezett mocsár-lecsapolási és vízrendezési kísérletek történtek. Ma a Zala Balatonhídvég alatti szakaszától délre a 7-es számú főútig, vagy tovább egészen Ormándpusztáig tartó lapos, csatornákkal és árkokkal szabdalt területnek összefoglaló neve nincsen, minden település saját (olykor mesterségesen képzett) néven nevezi a határában fekvő berkét, berkes rétjeit. Az egykori Kis-Balatonhoz délről csatlakozó, egykor egységesen vízborította vagy alkalmanként és időszakosan vízjárta völgyet a XIX. század elején Ormándi-berek, vagy később Kápolnai-ormándi-berek névvel illették. A két földrajzi tájegység, a Zalai-dombság és a Belső-Somogy elválasztó vonalát képezi az a hosszan elnyúló, lapos völgy, amelynek a közepén fut a ZalaSomogyi Határárok. A 24 km hosszúságú, szinte pontosan D-E fútású vízfolyás ma szinte egész hosszában csatornázott, s az Ormándpuszta-Somogysimonyi vonaltól északra egészen a Zalába történő befolyásáig Zala és Somogy megyék között a megyehatárt is jelenti. A Zala-Somogyi Határárok és melléke geomorfológiáját tekintve a Zalaapáti-hát és a Marcali-hát közötti, folyóvízi üledékkel feltöltött, s még azon belül is É-D-i irányú párhuzamos völgyekkel szabdalt süllyedek közepén helyezkedik el, a balatonmagyaródi- és a sávolyi alacsonyabb, löszös-homokos dombhátak között. Az Ormánd-pusztától kis esésű, holocén-kori homokos, iszapos, tőzeges üledékkel kitöltött lapos és alacsonyfekvésű völgytalpba a fiatalabb földtörténeti idők folyamán a Balaton mélyen benyomulva alakította ki az egykori Kis-Balatont. Az állandóan vízzel borított területének egykori határa délen egészen a Kápolna-puszta és Komárváros között, Szőkedencs magasságig húzódott, s legnagyobb kiterjedésekor nagyjából a 109 m A. f. magasságú szintvonallal határolt területeket érintette. A Balaton időnkénti magasabb vízállásakor a lapos völgybe még ennél mélyebben is benyomulhatott és nagyobb területeket is boríthatott időszakosan víz, s ehhez jelentős mértékben hozzájárulhatott a KisBalaton felé irányuló vízfolyások - a Balaton magasabb vízállásától függő - természetes, de nem utolsó sorban az elmúlt századokban az e kis vizekre telepített malomgátak mesterséges víz-visszaduzzasztása is. Az elmocsarasodott völgy lehúzódott így egészen Ormánd-pusztáig. A legújabb-kori kis-balatoni vízrendezések előkészítő munkálatai során kibontakozott és a mai napig hullámokat verő hidrológia-történeti polémiában itt nem kívánunk állást foglalni. A vonatkozó - elsősorban is a Balaton vízszintjeivel, vízállásaival kapcsolatos - szakirodalom lassan könyvtárnyi polcot is megtöltő.

1 A vitatott kérdések ellenére abban azonban valamennyien egyet értettek, hogy a Balaton vízszintje a jelenleginél jelentősen magasabb volt és alapvetően ez vezetett a kapcsolódó alacsony fekvésű völgyek és a mai Nagyberek elmocsarasodásához. A fel-felelevenedő vita azonban nagyban hozzájárult a kis-balatoni területek térképhistográfiájának,